Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Brusznyai örökségét viszik tovább

2023. január 15. 16:08
Emlékhangversenyt szerveztek Brusznyai Árpád, 1956-os veszprémi tanár és a forradalom mártírjának emlékére szombat este a Pannon Egyetem aulájában. Az ünnepi eseményen adták át az idei Brusznyai-díjakat is, a hangversenyen pedig a Mendelssohn Kamarazenekar mellett fellépett a helyi általános és középiskolai kórusokból, valamint veszprémi énekkarokból álló Brusznyai oratóriumkórus is.

Az emlékhangversenyre csordulásig megtelt az egyetem aulája, a vendégek közt pedig ott voltak a szervező Brusznyai Árpád Alapítvány tagjai, az egyetem elöljárói, Porga Gyula polgármester, valamint Inotay Nóra, Brusznyai Árpád unokája, aki a díjak átadásánál működött közre.

Az ünnepség elején Nagy András történész, a Pannon Egyetem docense emlékezett meg Brusznyai Árpádról. Rövid előadásában tökéletesen ötvözte Brusznyai életének utolsó másodperceit teljes életével, ami mindösszesen 33 évet tett ki, mielőtt kivégezte volna a kommunista rezsim.

Nagy András felidézte a Lovassy gimnázium tanárának tudományos pályáját, azt, hogy a kor filológiai szaktekintélyei kivétel nélkül mekkora tehetséget láttak benne. Beszélt a családjáról, feleségéről és lányáról, akiket itt kellett hagynia az életben, mindezt úgy mesélte el, hogy szinte lépésről lépésre beleszőtte előadásába azokat a másodperceket, amikor Brusznyait az akasztófához kísérték.

A közönség ebből megtudhatta, hogy utolsó útján is még a Himnuszt szavalta, sőt az ítéletet kihirdető bírót is kijavította jó tanár módjára, amikor az elrontotta születése helyét és Derekegyház helyett Kerekegyházát mondott.

Brusznyai tragikus sorsát a véletlenek alakították, személyisége mégis átsugárzott mindezeken, hangzott el a megható előadásban.

Nagy András gondolatai után, de még a koncert előtt átadták a Brusznyai Árpád Alapítvány által meghirdetett és odaítélt Brusznyai-díjakat is. Két kategóriában két-két veszprémi diákot és tanárt ismertek el ebben a formában. Olyan fiatalokat, valamint tanárokat, akik tudományos vonalon is kiemelkedően teljesítenek Veszprémben, mellette pedig közösségépítő tevékenységet is végeznek és így öregbítik iskolájuk, valamint a város hírnevét.

A díjakat Inotay Nóra, Brusznyai Árpád unokája adta át, elsőként a diákoknak, Varga Benedek Andrásnak, aki a Padányi Gimnázium diákja, valamint Gelencsér Andrásnak a Lovassy László Gimnáziumból.

Őket követően két veszprémi tanárt is díjazott az alapítvány, dr. Szalayné Tóth Tündét, biológia-kémia szakos tanárt a Lovassy László Gimnáziumból, valamint dr. Kóczán Bélát, aki a Vetési Albert Gimnáziumban tanít magyart.

A díjátadó után kezdetét vette az ünnepi koncert, ami idén már a 32. alkalmát élte meg, ezen fellépett az általános és középiskolai kórusokból, valamint veszprémi énekkarokból álló Brusznyai oratóriumkórus a Mendelssohn Kamarazenekarral, vezényelt Csillag Béni.

Galéria
Megható és felemelő koncert Brusznyai emlékére
Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Ismét bebizonyította Veszprém, hogy igazi katonaváros kultúra Ismét bebizonyította Veszprém, hogy igazi katonaváros Veszprém tradicionális katonaváros, amit ismét tökéletesen bizonyított szombaton az immáron hetedik alkalommal megszervezett Veszprémi Honvédelmi Napon, ahol a szervezők mindent megtettek, hogy közelebb hozzák az emberekhez a honvédség sokszínűségét. Sikerült nekik. Erre jó bizonyíték az is, hogy a Laczkó Dezső Múzeum Török Ignác utcai tanulmányi raktárához számos érdeklődő kilátogatott, ahol ráadásul a régészeti szakma is keveredett a hadtörténettel. ma 17:08 Feloszlik a Margaret Island kultúra Feloszlik a Margaret Island A hírt közösségi oldalán jelentette be a zenekar. tegnap 11:54 A kóstolásoknál már csak a beszélgetések lesznek fontosabbak a közelgő Vehír Borszalonon Vehír Borszalon A kóstolásoknál már csak a beszélgetések lesznek fontosabbak a közelgő Vehír Borszalonon Miről érdemes beszélgetni egy kellemes borozás közben? Valójában bármiről, hiszen pont az a lényege az ilyen kulturált összejöveteleknek, hogy oldott hangulatban bármiről, bárkivel lehessen eszmét cserélni. A közelgő Vehír Borszalon apropójából viszont adunk egy javaslatot, és persze egy rövid útbaigazítást is, hogy kikkel lehet majd találkozni május 30-án a Dubniczay-palota kertjében. tegnap 11:27 Európában is híre ment a veszprémi Szent Margit Katolikus Óvodának fenntarthatóság Európában is híre ment a veszprémi Szent Margit Katolikus Óvodának „Tátva maradt a szájuk.” – Így foglalta össze röviden a projekt hazai koordinátora azoknak a külföldi hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembereknek a reakcióját a Szent Margit Katolikus Óvoda környezettudatosságra nevelő megoldásainak megismerése után, akik két napot töltöttek Veszprémben, hogy megismerjék és kicseréljék egymás jó tapasztalatait a hulladékgazdálkodás, azon belül is szerves hulladék hatékony felhasználása kapcsán. A határokon átívelő kezdeményezésnek nem ez volt az első állomása Veszprémben és valószínűleg nem is az utolsó. 2025. május 22. 21:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.