2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Brusznyai Árpádra emlékeztek

Dr. Brusznyai Árpád halálának 65. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak hétfő este.

A Megyeház téri Brusznyai-emlékműnél mécses gyújtással, virágok elhelyezésével emlékeztek a Védegylet Veszprémért Egyesület szervezésében. Az ünnepélyes megemlékezésen elsőként Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd Balogh Elemér író, Brusznyai egykori tanítványa vette át a szót.

Visszaemlékezésében kifejtette: egyre kevesebben vannak, akik ismerhették a mártír-tanárt, akit 1958-ban végeztek ki. Bár az emlékezés estéje hűvös, esős volt, Balogh Elemér úgy fogalmazott, ha Brusznyaira emlékezünk, a szívünk nagyobb örömmel, s melegen dobog.

Balogh A tanár úr című regényében Brusznyai alakját is megjelenítette, ebben egy általa írt levélből is idézett. A könyvben a tanár úr levelének egy utolsó részletét olvasta fel, melyből kikristályosodott Brusznyai személye, s gondolkodásmódja.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjára emlékezve a város nevében Porga Gyula polgármester, valamint Ovádi Péter országgyűlési képviselő helyezték el a koszorúkat.

Szabó Eszter
Kovács Bálint

További cikkek

Brusznyai örökségét viszik tovább
Brusznyai örökségét viszik tovább
Emlékhangversenyt szerveztek Brusznyai Árpád, 1956-os veszprémi tanár és a forradalom mártírjának emlékére szombat este a Pannon Egyetem aulájában. Az ünnepi eseményen adták át az idei Brusznyai-díjakat is, a hangversenyen pedig a Mendelssohn Kamarazenekar mellett fellépett a helyi általános és középiskolai kórusokból, valamint veszprémi énekkarokból álló Brusznyai oratóriumkórus is.
Hitelessége, rendpártisága volt a legnagyobb bűne
Hitelessége, rendpártisága volt a legnagyobb bűne
Második, bővített kiadása jelent meg Brusznyai Árpádné Honti Ilona naplójának: a Ne sírj édesanya, hazajön édesapa című kötetet szerdán mutatták be a Városházán.
November 4-én a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is
November 4-én a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is
November 4. nemzeti gyásznap, a szovjet csapatok ekkor indítottak offenzívát a magyarok ellen és verték le az október 23-án kitört forradalmat. Az évforduló alkalmával Veszprémben is tartottak megemlékezést, a forradalom mártírja, Brusznyai Árpád emléktáblájánál a Várban, ahol Ovádi Péter, országgyűlési képviselő azt mondta: a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is.
Szűkebb körben emlékeztek meg az '56-os forradalom leveréséről
Szűkebb körben emlékeztek meg az '56-os forradalom leveréséről
Szűk körben, de több megemlékezést is tartottak november 4-én a városban az '56-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
Ovádi: Brusznyai elbújhatott volna a harcok elől, de a nem a könnyű utat választotta
Ovádi: Brusznyai elbújhatott volna a harcok elől, de a nem a könnyű utat választotta
Az 1956-os veszprémi mártírra, a 62 éve kivégzett Brusznyai Árpádra emlékeztek a róla elnevezett emlékműnél csütörtök este.