2023. június 3.
//
Klotild névnap

Mentális összeomlás: idén először kapott ki a Veszprém

A Telekom Veszprém háromgólos vereségét szenvedett a horvát PPD Zagreb vendégeként a kézilabda Bajnokok Ligája szerda esti csoportmérkőzésén.

A héten visszavágóihoz érkezett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre. A veretlen Telekom Veszprém szerda este a horvát bajnok PPD Zagreb otthonába látogatott, amely ellen az elmúlt fordulóban négy góllal diadalmaskodott hazai közönsége előtt.

Slavko Goluza együttese az elmúlt héten rendesen megizzasztotta az „Építőket”, így ez a derbi is komoly izgalmakat tartogatott. Főleg annak tudatában, hogy Momir Ilics izomsérülés miatt ezúttal nem számíthatott csapatkapitányára, a dán Rasmus Laugéra.

Jahja nyitótalálatára, Gyibirov válaszált. Cupic hétméteresből, Srna akcióból volt eredményes (6. perc: 3-1). A Veszprém támadásban több hibát is vétett, amelyeket a hazaiak rendre kihasználtak. A kilencedikben már három góllal vezettek a horvátok. Eldera sikeres betörése után ismét labdát szerzett az „Építők”, Jahja pedig köszönte a lehetőséget (11. perc: 5-4).

Sőt, néhány pillanat múlva Mahé jóvoltából az egyenlítés is megszületett. A Telekom 3-0-s sorozatára Slavko Goluza időkéréssel reagált. Dodics góljával vissza is szerezte a vezetést a Zagreb. Pechmalbec pontatlanul tüzelt, majd szabálytalanság miatt két percre ki is állították a játékvezetők. Ezt követően a PPD magyar játékosa, Leimeter Csaba talált be (14. perc: 7-5).

Jahja önmaga negyedik bombáját jegyezte, Corrales hárította Cupic hétméteresét. Strlek szélről szerzett gólja után eladta a labdát a Zagreb, ám ezt követően Nenadics is hibázott. A horvátok így őrizték előnyüket (18. perc: 9-7). Nilsson vezetésével viszont sikerült egyenlítenie a magyar rekordbajnoknak (10-10). Sőt, Vajlupov fordított is!

Dodics remek passzát Kraljevic értékesítette, ezek után Corralest Cupara váltotta a veszprémi kapu előtt. Sirotic a szerb válogatott hálóőrt is kicselezte: ismét a házigazda vezetett (25. perc: 12-11). A szünet előtt több hibát is vétettek a zágrábiak, amelyre a Veszprém 3-0-s sorozattal válaszolt (félidei részeredmény: 12-14).

Mentálisan összeomlott a Veszprém (archív fénykép)Mentálisan összeomlott a Veszprém (archív fénykép)

Klarica találatával kezdődött a második felvonás. Pechmalbecet szabálytalanság miatt rögvest kiállították a játékvezetők.  A veszprémiek hibáját kihasználta a vendéglátó, amely egalizált is (33. perc: 14-14). Jahja továbbra is remekelt, a felek fej fej mellett haladtak (38. perc: 18-17).

Sipos és Ligetvári irányításával feljavult a vendégek védelme. Nenadics villanása után visszaszerezte előnyét a Telekom. Slavic pazarul teljesíett a horvátok kapuja előtt: immár kilencedik védését mutatta be (43. perc: 19-20). Slavko Goluza megfontoltságból magához hívta játékosait. Ligetvári labdaszerzése után Eldera hibázott, de a horvátoknak sem sikerült újabb találatot jegyezniük.

Jahja hétméteresből is eredményes volt, Sirotic hétméteresből szépített. Gyibirov pedig lerohanásból egyenlített. Sőt, egy labdaszerzést követően Grahovacnak fordítania is sikerült (47. perc: 22-21). Momir Ilics időt kért, ordított a játékosaival… A koncentrációhiány viszont fennmaradt a vendégek részéről: Jahja fontos pillanatban hibázott. A Cuparát váltó Corrales viszont védeni tudott.

Nilsson betalált. Srna próbálkozását Corrales tolta ki, majd Nenadics is kihagyta. Nem úgy, mint Gojun, aki hidegvérrel tüzelt. A veszprémiek kapkodtak, egymást követték a hibák. Goluzsa időt kért (53. perc: 23-22). Ligetvárit kiállították, Gravohac könnyedén szerzett gólt: immár kettővel vezettek a hazaiak.

Pechalmbec harmadik kiskiállítását is megkapta, amely kizárást eredményezett. Sirotic újabb értékesített hétméterese után már háromgólos volt a horvátok fórja (55. perc: 25-22). A vendégek megint elvesztették a labdát, Gyibirov könyörtelen volt. Ekkor Momir Ilics is időt kért. De az újabb gól Grahovac nevéhez fűződött.

A Telekom nyolcperces gólcsendjét Vajlupov törte meg. A győztes kiléte ugyanakkor már nem volt kérdéses. A házigazda az utolsó percekben is taktikusan kézilabdázott, amely végül háromgólos diadalt eredményezett számára (végeredmény: 29-26).

A Telekom Veszprém idei első vereségét szenvedte el.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 8. forduló:
PPD Zagreb – Telekom Veszprém 29-26 (12-14)
Zágráb, 1300 néző. Vezette: Madsen, Mortensen (dánok)
PPD Zagreb: Slavic, Panjtar (kapusok), Klarica 4, Gojun 1, Srna 4, Kraljevic 1, Musa, Sirotic 6 (4), Cupic 2 (2), Gyibirov 3, Dodics 4, Kavcic, Leimeter 1, Grahovac 3.
Vezetőedző: Slavko Goluza
Telekom Veszprém: Corrales – Vajlupov 3, Jahja 7 (1), Pechmalbec 1, Mahé 4 (1), Eldera 1, Strlek 1
Csere: Cupara (kapus), Ligetvári, Nilsson 7, Ilics Z., Sipos, Nenadics 2, Elísson
Vezetőedző: Momir Ilics
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 2/2

Simon Dani
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 2. 2023. június 5. 18:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém OTP Bank-Pick Szeged
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 1. tegnap 18:15 Szeged, Pick Aréna OTP Bank-Pick Szeged Telekom Veszprém 31-25
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. 2023. május 26. 18:00 Cegléd Cegléd Telekom Veszprém 32-44
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 25. 2023. május 20. 17:00 Budakalász Budakalász Telekom Veszprém 29-34
előző események betöltése

További cikkek

Csalódást keltő veszprémi játék – előnyben a Szeged
Csalódást keltő veszprémi játék – előnyben a Szeged
A házigazda OTP Bank-Pick Szeged szinte végig vezetve, 31-25-re legyőzte le a Telekom Veszprémet a bajnoki döntő első, pénteki összecsapásán. Momir Ilics együttesének a játék minden elemében javítania kell a hétfői hazai találkozóra.
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét a Szeged-Veszprém döntőben
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét a Szeged-Veszprém döntőben
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét az újabb Szeged-Veszprém párharcban, a férfi kézilabda NB I pénteken kezdődő döntőjében.
Gulyás Péter szerint ez lehet a győzelem kulcsa a Szeged ellen
Gulyás Péter szerint ez lehet a győzelem kulcsa a Szeged ellen
A Telekom Veszprém másodedzőjével, Gulyás Péterrel beszélgettünk a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének péntek esti (18.15), első mérkőzése előtt. A két nyert meccsig tartó párharcot az alapszakasz-győztes OTP Bank-Pick Szeged kezdheti hazai környezetben.
Ligetvári Patrik édesapa lett
Ligetvári Patrik édesapa lett
A magyar válogatott kézilabdázó klubja, a Telekom Veszprém szerdán hivatalos közösségi oldalán gratulált az újdonsült édesapának.
Ki lesz idén a piacvezető?
Ki lesz idén a piacvezető?
Közeleg a bajnoki döntő a férfi kézilabda NB I-ben, ezúttal a hazai trónért csap össze a Veszprém és a Szeged – Darcsi István jegyzete,