Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Oktatói rangsorban a Pannon az ország második legjobb egyeteme

2022. november 30. 12:00
Nyilvánosságra hozták a HVG Diploma felsőoktatási rangsorát, amelyben az összesített eredmények alapján a Pannon Egyetem a legjobb tíz hazai felsőoktatási egyetem közt szerepel, oktatói rangsorban pedig a második legjobb Magyarországon. Hogy ez mit is jelent pontosan és minek köszönheti a veszprémi központú intézmény ezt az előkelő helyezést, arról dr. Gelencsér Andrást, a Pannon Egyetem rektorát kérdeztük.

Évek óta az egyik igazodási pontnak számít a hazai felsőoktatási intézmények között a HVG által kiadott rangsor, amely különböző eredmények és mutatószámok alapján rangsorolja a magyar egyetemeket, ezek alapján pedig külön-külön, valamint az összesített eredmények alapján is kirajzolódik egy rangsor.

Ilyen szempontok voltak, amit figyelembe vettek a rangsor összeállításánál például az elsőhelyes jelentkezések száma, a felvett hallgatók pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, vagy éppen a tudományos fokozattal rendelkező oktatók aránya és az ilyen fokozattal bíró oktatókra eső hallgatók aránya, valamint MTA-címmel rendelkező oktatók száma.

Az összesített lista élén már hosszú ideje az ELTE áll, a Pannon Egyetem pedig stabilan az élmezőny tagja, 2022-ben a 10. helyen állt a HVG Diploma összesítése alapján. A rend kedvéért az ELTE után a Szegedi Tudományegyetem, harmadik helyen pedig a Műegyetem végzett.ű

Ami viszont az egyes alrangsorokat illeti, a Pannon Egyetem az egyik ilyen összevetésben igen előkelő helyen végzett. Egészen pontosan az oktatói kiválóság területén Szeged után Magyarországon a Pannon Egyetem a legjobb.

Dr. Gelencsér András, az egyetem rektora megkeresésünkkor elmondta, az intézményben intenzív K+F tevékenység zajlik ez pedig magával vonzza azt is, hogy az oktatók folyamatosan gyarapítják a tudományos eredményeiket. Ez pedig egy öngerjesztő folyamatként emeli a Pannon Egyetem oktatási színvonalát is, ami már hosszú évek óta visszatükröződik a HVG Diploma rangsorában is.

Ugyanakkor a rektor hozzátette, ezt a mutatót a hallgatók a jelentkezéskor sokszor nem veszik figyelembe, vagy nem olyan súlyozottan, mint amekkora jelentősége van a későbbi tanulmányaik alatt.

Ami viszont a Pannon Egyetem megítélését illeti az ország többi felsőoktatási intézménye között, Gelencsér András saját tapasztalataiból kiindulva elmondta, széles körben elismerik a veszprémi intézményt, ők pedig elsősorban nem konkurenciaként, hanem partnerként tekintenek a többi egyetemre. A közös cél pedig, ami összeköti őket szintén a rektor megfogalmazása szerint az, hogy a hazai felsőoktatásban minél műveltebb emberek legyenek, ami ezt követően pozitív hatással van a gazdaságra és az egész társadalomra is.

Gelencsér András szerint ebben a vidéki egyetemeknek különösen nagy felelőssége van, hiszen sokkal nagyobb hatást gyakorol a megye, de akár a teljes régió fejlődésére is az, ha van egy egyetem a közelben, ellentétben a fővárossal, ahol számos felsőoktatási intézmény működik.

Csupán egy gondolatkísérletként, ha nem lenne Pannon Egyetem, akkor a rektor szerint Veszprém megye sem lehetne ilyen sikeres gazdasági téren. Erre már csak az is bizonyíték, ha összevetjük az ország azon megyéit, ahol van egyetem azokkal, ahol nincs, látványos eltéréseket lehet tapasztalni gazdasági teljesítőképességben. De Gelencsér András ennél is továbbment a gondolatkísérletben, ha nem lenne az egyetem, akkor a cégek sem fejlődnének annyira, adott esetben elköltöznének, ahogy a fiatalok is máshol keresnék a boldogulásukat, ami pedig már szociológiai problémákat is felvetne.

Visszatérve a rangsorra, Veszprémben ilyen probléma nincsen, hiszen a Pannon Egyetem stabil szereplője a város oktatási és gazdasági életének, amiben Gelencsér András szerint rengeteg munka van, nem tekinthető természetesnek, de a mostani visszajelzés alapján is jó úton halad a veszprémi intézmény.

Hajas Bálint
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. 2024. április 18. 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.