A test majd jelez – így szokták mondani. Most azonban nem a test, hanem ez az írás figyelmeztet. Mire? Hogy állj meg egy pillanatra. Vegyél vissza a lendületből! Nincs rá szükséged? Rendben vagy? Pillantsunk csak csöppet a tükörbe!
Gondold végig legutóbbi napodat. Van valami, amit elfelejtettél? Elküldted-e a megírt e-mailt? Kivetted-e a mosást időben, teregettél? Átadtad az üzenetet? Kitöltötted a népszámláló kérdőívet? Ah, szerdáig meghosszabbították. Emlékeztetni kell, hogy emlékezz?
Amikor a nap végén azon töprengsz, adtál-e borravalót a futárnak, vagy megköszönted-e az idegennek az útbaigazítást – valamit változtatni kell. Lelassulni, visszavenni, lélegezni.
Ijesztő, mégis ez a legkedvezőbb stádium. Mit számít egy elküldött, vagy egy megfogalmazott, de elküldetlen levél? Talán semmit. Talán nem is várja úgy a címzett. De nekünk mégis sokat mond. Ne várjuk meg, míg önmagunkat elfeledjük. Forduljunk befelé, és onnan kiindulva koncentráljunk a feladatra, ne pedig fordítva.
Engedjük el, amit el kell, éljük meg a jelen minden pillanatát. Fókuszáljunk a jóra, és ne emésszük magunkat megoldhatatlan dolgokon. Fogjuk meg a kezét, aki mellettünk áll, és köszönjük meg, hogy mellettünk áll. Minden nap, minden hajnalban és este.
Ez nem egy testi, ez egy írásbeli figyelmeztetés. Te, aki ezt olvasod, vegyél vissza! Kicsit gyors a tempó! Tudod, éppen élsz – és ennél nagyobb dolog nem igen történhet veled.
