2022. december 2.
//
Melinda névnap

Rangadókkal kezdenek a magyar csapatok

2022. szeptember 13. 15:06
MTI
A Pick Szeged szerdán a címvédő Barcelonát, a Telekom Veszprém csütörtökön a Paris Saint-Germaint fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

A bajnoki címét története során először megvédő Szeged még soha nem jutott elődöntőbe a BL-ben. Annak érdekében, hogy ez a mostani szezonban végre sikerüljön, Juan Carlos Pastor vezetőedző szerint nagyon nagy előny lenne, ha hazai pályán minden csoportmeccsüket megnyernék, és idegenből is hoznának pontokat.

"Mi kerültünk az erősebb csoportba, ráadásul a címvédő Barcelonával otthon kezdünk. Egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hányadik helyen fejezzük be a csoportkört, mert meccsről meccsre készülünk. A legjobb teljesítményt a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben kell majd nyújtanunk" - nyilatkozta a spanyol mester.

A szegediek idén az állandóság mellett tették le a voksukat, ugyanis csak Szita Zoltán érkezett és csak a szlovén Nik Henigman távozott, ráadásul Pastor is szerződést hosszabbított. A 2019 nyarán igazolt horvát Luka Stepancic makacs Achilles-ín-sérülése miatt továbbra sem bevethető.

A csapat a Balatonfüredet, a Gyöngyöst, a szerb Crvena zvezdát és a román Nagybányát is legyőzte a felkészülés során, a németországi túrája viszont a repülőjárat törlése miatt elmaradt, ezért a TVB Stuttgart és a Bergischer HC együttesével nem tudott megmérkőzni.

A Veszprém a PSG-t fogadja

A Veszprém eddig tízszer játszott elődöntőt a BL-ben, idén negyedik lett Kölnben. Csík Zoltán vezérigazgató kijelentette, a céljuk az új szezonban is a négyes döntőbe jutás, "ha pedig ez sikerül, akkor el kell érnünk egy olyan eredményt, ami már kijár nekünk".

Kapcsolódó cikk
„Összetartás és hit is kell ahhoz, hogy a szurkolóinkat kiszolgálhassuk”
A Telekom Veszprém magyar válogatott játékosa, Ligetvári Patrik lapunk megkeresésére azt nyilatkozta, arra törekszik, hogy csapata megőrizhesse hibátlan mérlegét a csütörtök esti (18.45), a francia bajnok PSG elleni hazai BL-rangadón.

A Magyar Kupa-címvédő bakonyiaknál idén nyáron is viszonylag nagy volt a mozgás a játékoskeretben: érkezett Bjarki Már Elísson, Mikita Vajlupov, Dragan Pechmalbec és Jehia el-Dera, távozott viszont Lékai Máté, Jorge Maqueda és Dejan Manaszkov.

A csapat sikeres felkészülést zárt, hiszen a francia USDK Dunkerque, a lengyel Orlen Wisla Plock, a MOL Tatabánya, illetve a német Flensburg és a THW Kiel ellen is nyert, ráadásul a szlovák Tatran Presov legyőzésével bejutott a SEHA Liga négyes döntőjébe, ahol az északmacedón Eurofarm Peliszter és a horvát PPD Zagreb elleni sikerrel megvédte címét. A bajnokságot a Szegedhez hasonlóan a Veszprém is két győzelemmel kezdte.

A veszprémiek BL-csoportjában szerepel a lengyel Orlen Wisla Plock, amelyet a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a spanyol Javier Sabaté irányít, keretében pedig ott van a veszprémi nevelésű Fazekas Gergő. Szintén a bakonyiakhoz került Máthé Dominik új csapata, a francia Paris Saint-Germain, és Leimeter Csaba együttese, a PPD Zagreb is. Fazekasnak és Máthénak sérülés miatt az idény első felét biztosan ki kell hagynia.

A mérkőzéseket minden esetben szerdán és csütörtökön játsszák. A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első és a második közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik pedig a rájátszás első fordulójába.

Az ukrajnai háború miatt a fehérorosz Meskov Breszt nem indulhat az európai kupaporondon, az ukrán Motor Zaporizzsja pedig a német másodosztályban szerepel, és a BL helyett az Európa-ligában indul. A kétszeres BL-győztes északmacedón Vardar Szkopjét anyagi okok miatt kizárták.

A négyes döntőt jövőre is a kölni Lanxess Arénában rendezik, június 17-18-án.    

A csoportbeosztás:

A csoport: Telekom Veszprém (magyar), Paris Saint-Germain (francia), SC Magdeburg (német), GOG Gudme (dán), Porto (portugál), Orlen Wisla Plock (lengyel), Dinamo Bucuresti (román), PPD Zagreb (horvát)    

B csoport: Pick Szeged, Barcelona (spanyol), Lomza Industria Kielce (lengyel), HBC Nantes (francia), THW Kiel (német), RK Celje PL (szlovén), Aalborg HB (dán), Elverum HB (norvég)

vehir.hu
Baumann Béla
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. T. Veszprém 10 10 0 0 399 287 112 20
2. Szeged 11 10 0 1 401 301 100 20
3. Tatabánya 10 8 0 2 312 278 34 16
4. Csurgó 10 6 1 3 283 283 0 13
5. FTC 10 6 0 4 356 319 37 12
6. Balatonfüred 11 5 2 4 314 304 10 12
7. Gyöngyös 10 5 1 4 278 286 -8 11
8. Budakalász 10 5 1 4 276 292 -16 11
9. Dabas 11 5 0 6 301 323 -22 10
10. Komló 10 3 2 5 288 289 -1 8
11. NEKA 10 3 1 6 266 288 -22 7
12. Cegléd 10 1 0 9 219 283 -64 2
13. FB. Veszprém 10 1 0 9 272 361 -89 2
14. Budai F. 11 0 0 11 302 373 -71 0
Utolsó módosítás: 2022. november 26. 19:50
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. PSG 8 7 0 1 289 252 37 14
2. Telekom Veszprém 8 6 1 1 258 240 18 13
3. Magdeburg 7 4 1 2 228 213 15 9
4. Dinamo Bukarest 7 3 1 3 218 219 -1 7
5. GOG 8 3 1 4 263 266 -3 7
6. Wisla Plock 7 2 1 4 197 208 -11 5
7. Zagreb 8 2 1 5 223 242 -19 5
8. Porto 7 0 0 7 193 229 -36 0
Utolsó módosítás: 2022. november 30. 22:49
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2022/2023 12. 2022. december 10. 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Budakalász
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2022/2023 9. 2022. december 8. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Wisla Plock
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2022/2023 11. holnap 18:00 Komló Komló Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2022/2023 8. 2022. november 30. 20:45 Horvátoszág Zágráb Telekom Veszprém 29-26
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2022/2023 10. 2022. november 26. 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Csurgó 44-28
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2022/2023 7. 2022. november 24. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Zágráb 32-28
előző események betöltése

További cikkek

Mentális összeomlás: idén először kapott ki a Veszprém
Mentális összeomlás: idén először kapott ki a Veszprém
A Telekom Veszprém háromgólos vereségét szenvedett a horvát PPD Zagreb vendégeként a kézilabda Bajnokok Ligája szerda esti csoportmérkőzésén.
Tizenhat góllal nyert a Telekom Veszprém
Tizenhat góllal nyert a Telekom Veszprém
Az „Építők” könnyed diadalt (44-28) aratott a vendég Csurgó felett a kézilabda NB I szombati mérkőzésén. Momir Ilics listavezető együttese továbbra is hibátlan a sorozatban.
Továbbra is veretlen a Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém
Továbbra is veretlen a Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém
A házigazda Telekom Veszprém 32-28 nyert a horvát bajnok PPD Zagreb ellen a kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki csoportmeccsén.
Sterbik Árpád: Nincs erősebb, gyengébb, csak koncentráltabb és lelkesebb!
Sterbik Árpád: Nincs erősebb, gyengébb, csak koncentráltabb és lelkesebb!
A Telekom Veszprém egykori legendás hálóőre, Sterbik Árpád már kapusedzőként dolgozik azért, hogy a magyar rekordbajnok klub az európai kézilabda csúcsára is felérhessen. A következő megmérettetés csütörtökön (18.45) következik, amikor is horvát Zagreb látogat az arénába.
Félszáz találat a Fradinak – gólzáporos derbit nyert a Telekom
Félszáz találat a Fradinak – gólzáporos derbit nyert a Telekom
A házigazda Telekom Veszprém 50-40-re múlta felül az FTC együttesét a kézilabda NB I csütörtök esti mérkőzésén.