Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Összetartás és hit is kell ahhoz, hogy a szurkolóinkat kiszolgálhassuk”

2022. szeptember 13. 11:40
A Telekom Veszprém magyar válogatott játékosa, Ligetvári Patrik lapunk megkeresésére azt nyilatkozta, arra törekszik, hogy csapata megőrizhesse hibátlan mérlegét a csütörtök esti (18.45), a francia bajnok PSG elleni hazai BL-rangadón.

A magyar rekordbajnok Telekom Veszprém magabiztos teljesítménnyel kezdte a 2022/2023-as kiírást. Momir Ilics együttese az összes felkészülési mérkőzést sikerrel vette, a bajnokságban két könnyed diadalt aratott, illetve komoly erőket mozgósítva megvédte SEHA-liga-címét is.

Már a nyár folyamán éreztük, hogy kemény idény vár ránk. Ennek megfelelően egytől egyig mindenki megpróbálta kihozni magából a maximumot. Több új kézilabdázó is érkezett a kötelékünkbe, a stábnak így újjá kellett kovácsolnia az egységet is. Úgy gondolom, mind egyénileg, mind csapat tekintetében jó irányba kezdtünk haladni: a célunk az, hogy ne lépjünk le erről az útról

– osztotta meg gondolatait portálunkkal Ligetvári Patrik.

A rajtot megelőzően négyen távoztak Veszprémből: Jorge Maqueda, Dejan Manaszkov, Dörnyei Borisz és Lékai Máté. A klubnak viszont sikerült úgy igazolnia, hogy hiányérzete senkinek sem lehetett. Mikita Vajlupov, Jehja Eldera, Bjarki Már Elísson és Dragan Pechmalbec is vérvörös mezben folytatta pályafutását. Igaz, azóta Blaz Blagotinsek is elbúcsúzott a gárdától.

Ligetvári Patrik (23) az egység erejében hisz (archív fénykép)Ligetvári Patrik (23) az egység erejében hisz (archív fénykép)

Mind emberileg, mind szakmailag remek játékosokkal erősödtünk. Az elmúlt hónapokban mindegyikőjükkel barátságot kötöttem. Jó látni, hogy maradéktalanul hisznek az egység erejében. Csak így lehetünk sikeresek. Összetartás és hit is kell ahhoz, hogy a szurkolóinkat kiszolgálhassuk. Márpedig nem lehet más a célunk, mint minden sorozatot megnyerni az idei kiírásban

– folytatta a magyar válogatott kézilabdázó.

A Telekom Veszprémre csütörtökön este (18.45) kemény megmérettetés vár. A Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a francia bajnok PSG látogat az Arénába. Patrik hangsúlyozta, ahogy társai, ő maga is ég a bizonyítási vágytól.

A tavalyi szezonban sikerült kétszer is felülmúlnunk a franciákat, így a célunk idén sem lehet más, mint a győzelem. Tudjuk, hogy ehhez minden erőnkre szükségünk lesz, de nem riadunk vissza a feladattól. Vezetőedzőnk, Momir Ilics biztosított bennünket a bizalmáról. Az erőnlétünk rendben van, olyan tempóval szeretnénk előrukkolni, amely rendesen megizzasztja majd vendégeinket

– zárta Ligetvári.

Simon Dani
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 4 4 0 0 144 112 32 8
3. FTC-Green Collect 4 3 0 1 135 113 22 6
4. Csurgói KK 4 3 0 1 127 118 9 6
5. MOL Tatabánya KC 4 3 0 1 116 107 9 6
6. HSA NEKA 4 3 0 1 105 101 4 6
7. QHB Eger 4 2 0 2 112 119 -7 4
8. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
9. Dabas KC 4 1 0 3 114 125 -11 2
10. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
11. Fejér B.Á.L.- Veszprém 4 1 0 3 109 125 -16 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 4 0 0 4 92 112 -20 0
14. PLER-Budapest 4 0 0 4 97 128 -31 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 24. 18:37
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 3 3 0 0 100 75 25 6
2. GOG 3 3 0 0 104 92 12 6
3. Telekom Veszprém 3 2 0 1 96 95 1 4
4. Porto 3 2 0 1 84 90 -6 4
5. Magdeburg 3 1 0 2 87 88 -1 2
6. Plock 2 0 0 2 49 54 -5 0
7. Montpellier 2 0 0 2 56 63 -7 0
8. Celje 3 0 0 3 88 107 -19 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 28. 21:53
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Cegléd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:00
Helyszín
Cegléd
Eredmény
32-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 20. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
29-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Industria Kielce
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 18. 18:45
Helyszín
Lengyelország, Kielce
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Komló
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2023. május 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Csurgó
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Budai Farkasok
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 15. 17:00
Helyszín
Szeged
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Partizan Beograd
Időpont
2023. április 12. 18:05
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
19-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 9. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
32-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2023. április 8. 13:30
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
26-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Partizan Beograd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 5. 18:05
Helyszín
Belgrád
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
ORLEN Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.