Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C

Mi mindent kínálhat egy kistányér?

2022. szeptember 6. 4:00 // Forrás: Ecoport
Van az éttermekben egy sűrűn előforduló jelenség. Amikor egy asztaltársaság elé megérkezik a rendelés, az első mozzanatok közt van az is, hogy az evőeszközök végigjárják a tányérokat és mindenki, ha csupán egy falat erejéig is, de megkóstolja a partnerei rendeléseit is, csupán kíváncsiságból, a többféle íz megtapasztalásának reményében. Pedig ezt a villakörjáratot nagyon könnyen ki lehet küszöbölni és erre tapintott rá Almás Edit és Albrecht Tamás, akik ennek a szellemében alapították meg Balatonfüreden a Jókai Mór utca 24. szám alatt az egyszerűen csak Mór24 névre keresztelt small plate jellegű éttermüket.

A small plate – szó szerinti fordításban „kis tányér” - éttermi irányvonal lényegét úgy is össze lehet foglalni, hogy „sok kicsi sokra megy”. Azaz ebben az esetben a roskadásig megpakolt tányérok helyett egészen kis adagokat szolgálnak fel, azokból viszont többet is egymás után. Így egy vacsora alkalmával akár 4-5 tányér is megfordul a vendég előtt, minden alkalommal új ízeket felvonultatva.

A Mór24-ben pedig ezek az ízek a világ különböző pontjairól is érkezhetnek, ugyanis Edit és Tamás kalandos életutat tudhatnak maguk mögött, amiben Michelin-csillagos éttermek, de távol-keleti sütödék is szerepet játszottak egy-egy hosszabb, rövidebb fejezet erejéig. A pár mindkét tagja – ugyanis Edit és Tamás a civil életben is egy párt alkot – balatoni származású, Edit Balatonfűzfőn nőtt fel, szülei pedig sokáig lángosozót, strandbüfét, borozót és fagylaltozót is üzemeltettek, ő maga pedig a cukrász mesterségben mélyedt el jobban. Tamás szintén a gasztronómiában találta meg a számításait, Alsóörsről indulva lett képzett szakács.

Kettejük közös történetében 12 évet ölel fel egy nagy-britanniai kaland, ahol amellett, hogy Tamás Gordon Ramsay és Angela Hartnett éttermeiben főzött és együtt dolgozott Martin Blunos, Michelin-csillagos séffel, itt született meg kislányuk is.

De nem csak a szigetország világa volt az, amibe belekóstoltak, és ezt vehetjük akár szó szerint is, ugyanis Edit és Tamás hátizsákkal bejárták szinte az egész távol-keletet, Indonéziát, Malajziát, Thaiföldet és ezeken a helyeken ahol csak lehetőségük volt rá kipróbálták a helyi street food ételeket. Persze ennek a kísérletezésnek ára is volt, hiszen volt olyan eset, hogy mindketten a kórházban kötöttek ki egy elfogyasztott étel után, viszont ennek ellenére is nagy hatást gyakorolt rájuk az a semmihez sem fogható ízvilág és különleges fűszerek, ami Ázsia ezen részét jellemzi.

Több ország és kontinens után mégis ott találták meg az otthonukat, ahonnan valaha elindultak, a Balaton-partján. A döntésükben, hogy hazajönnek családjuk és kislányuk is szerepet játszott, viszont ezzel együtt eldőlt az is, hogy a balatoni vendéglátóhelyek sora egy igazi kuriózummal gazdagodik.

A Mór24-ben ugyanis Edit és Tamás összegyűjtötték minden tapasztalatukat, minden élményüket, amit az évek során szereztek és ötvözték a saját ízlésükkel. Ezt olyannyira nem bízzák a véletlenre, hogy Tamás saját maga készíti a fűszerkeverékeket, a szószokat, mártásokat, amit aztán a már említett small plate jellegben kínálnak a fogásokhoz a vendégeknek.

A Mór24-ben egyébként hetente változik az étlap, viszont az étterem a hét csak négy napján van nyitva a vendégek előtt, hogy minden alkalommal megfelelő alapanyagokból és kreativitással feltöltődve tudjanak készülni a menüsorral.

Az ételkreálmányok mellett a Mór24 az italválasztékban sem éppen a kommersz kategóriát képviseli. Borválogatásukban kiemelt szerepet kapnak a natúr borok, de kisüzemi sörfőzdék termékei is megtalálhatók a kínálatban, valamint Peruban pörkölt kávét kínálnak a fogások után.

A Mór24 tehát betette a lábát és nagyon hamar gyökeret vert a balatoni gasztrokínálatban. Edit és Tamás pedig nem csak az éttermük pultja mögött vállalnak szerepet az újhullámos konyha népszerűsítésében, hanem rendszeres szereplői a térség gasztronómiai rendezvényeinek is.

Fotók: Mór24
A cikk az Ecoport magazin 2022/2. számában jelent meg

Hajas Bálint
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.