Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Pannon Egyetem megőrizte pozícióját a vidéki egyetemek között

2022. július 22. 16:43
Csütörtökön hirdették ki a felsőoktatási ponthatárokat, péntek délelőtt a Pannon Egyetemen sajtótájékoztatót tartottak arról, hányan kezdik meg ősztől tanulmányaikat az intézményben, s hogy mely szakok voltak a legnépszerűbbek.

A Pannon Egyetem B épületében került sor a felvételi pontszámok tükrében felvett hallgatók számának kihirdetésére, ez alapján összesen 1369 hallgató kezdheti meg szeptembertől tanulmányait. A szám még minimálisan változni fog, hiszen a pótfelvételi ideje rövidesen megkezdődik.

Elsőként Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora szólalt fel. Rávilágított a főváros-vidék kettőségére, s nem tagadta, a fiatalok számára a főváros kimondottan vonzó, ugyanakkor az egyetem igyekszik a lehető legkedvezőbb feltételeket megteremteni annak érdekében, hogy az egyetemisták jól érezzék magukat Veszprémben. Ehhez talán sosem volt ennyire adott minden, mint az elkövetkező időszakban, hiszen akik ősztől a királynék városába jönnek, már belecsöppennek az Európa Kulturális Fővárosa évébe.

Molnárné dr. Barna Katalin oktatási rektorhelyettes elmondta: a felvettek 84%-a állami ösztöndíjas képzésen tanulhat, 792-en alapszakon kezdhetik meg tanulmányaikat, 227-en mesterszakon, 12 fő osztatlan képzésen, 338 fő pedig felsőoktatási szakképzésen. A legnépszerűbb kar idén is a Gazdaságtudományi Kar volt.

Dr. Fehérvölgyi Beáta, a GTK dékánja ismertette: 506 hallgatót vettek fel, ebből 411 fő állami ösztöndíjas. Az alapképzési szakok állami ösztöndíjas nappali tagozatára átlagosan 420 és 450 pont közötti eredménnyel nyertek felvételt. Az alapképzési szakok közül nappali tagozaton a Gazdálkodás és menedzsment, a Kereskedelem és marketing, valamint a Pénzügy és számvitel szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a képzést.

Dr. Hortobágyi Ildikó, a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánhelyettese elmondta, a központi felvételi eljárásban a külföldi hallgatókkal együtt 327 hallgatót vettek fel. 74-en kezdik meg anglisztika-szakon a képzést, 32-en a mentálhigiénés közösség-és kapcsolatépítő mesterszakot, 21-en az angol nyelvoktató mesterszakot.

Sikeresen indul be az óvopedagógus és tanító alapszak, egyelőre nappali tagozatos képzésben. Továbbra is népszerű többek között a kommunikáció-és médiatudomány,

valamint a politikatudományok alapszak, és egyre népszerűbb az informatikatanári szak.

Dr. Leitold Adrien, a MIK dékánhelyettese beszámolt róla, hogy 320 fő nyert felvételt az informatikai és villamosmérnöki képzésre. A felvettek közül 233 fő alapképzésen, 23 fő mesterképzésen, 64 fő pedig felsőoktatási szakképzésen kezdi meg tanulmányait. A felvett hallgatók közül 252 a veszprémi, 36 fő a nagykanizsai, 32 fő pedig a zalaegerszegi képzéseken fogja tanulmányait megkezdeni.

Dr. Németh István, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg főigazgatója elmondta, még csak 2020 óta tagjai a Pannon Egyetemnek. A tavalyi létszámemelkedéssel szemben most visszaesés tapasztalható, ugyanakkor jelentős a minőségjavulás. A Pannon-brand megjelenésével a szülők bizalma is megnövekedett a Zalaegerszegi Egyetemi Központ irányába és előszeretettel irányítják már jól tanuló gyermekeiket a Pannon Egyetem zalaegerszegi képzéseire.

Dr. Rostási Ágnes, a Mérnöki Kar dékánhelyettese elmondta, 188 főt vettek fel összesen, ami a tavalyi évhez képest növekedést mutat. A Mérnöki Kar doktori iskoláiba 20 hallgató jelentkezett.

A nagykanizsai intézményről Kaszás Nikolett beszélt. A Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ legnépszerűbb képzése az informatikai területen a Mérnökinformatika alapképzés és felsőoktatási szakképzés.

Gál Balázs, az Oktatási Igazgatóság igazgatója ismertette, hogy jövőhéttől megkezdődik a pótfelvételi időszaka, ami azt jelenti, a hét közepén már elérhető lesz az erről szóló felvételi tájékoztató.

A szabályok nem változtak, egy helyre lehet jelentkezni, augusztus ötig nyújthatják be jelentkezésüket az érdeklődők. Várhatóan augusztus 24-én lesz eredmény.

A 2022/2023. tanév pótfelvételi eljárásában - a kulturális és innovációs miniszter engedélyével - az informatikai, a műszaki és a természettudományi képzési területek alapképzés szakjain, a pedagógusképzés képzési terület esetén pedig az alapképzés és az osztatlan mesterképzés szakjain is állami ösztöndíjas képzések is hirdethetők.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.