Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C

Megnyitották a Füredi úti felüljárót

2022. június 30. 9:51
Megnyitották a forgalom számára az elkészült Füredi úti felüljárót, így ismét két irányból lehet közlekedni a Balaton irányába Veszprémből. A 8-as út déli elkerülőjének fejlesztése során zajvédő falakat is építettek az útszakasz teljes hosszában, véglegesen pedig 2022 decemberében fejezik be a munkákat.

A korábbi ütemtervet tartva elkészült és csütörtök délutántól a forgalom számára is megnyitották az új Füredi úti csomópont felüljáróját, ezáltal a korábban átadott Almádi úti felüljáró mellett már ezt az útvonalat is használhatják az autósok.

A beruházást – ahogy a teljes 8-as út felújítását – a magyar kormány finanszírozza, a lebonyolítója a NIF Zrt. a kivitelező pedig a Strabag.

Utóbbi munkatársai csütörtök reggel az utolsó simításokat végezték az érintett szakaszon, ahol sajtótájékoztató keretében a városvezetők, valamint a beruházó illetékesei mondták el a nagyszabású útfejlesztés részleteit, valamint azt, hogy mire kell számítani a következő hónapokban még.

Porga Gyula polgármester elsőként köszönetet mondott a veszprémieknek a türelmükért, amit tanúsítottak az építkezés során. Felidézte, hogy napra pontosan egy évvel ezelőtt adták át az Almádi úti felüljárót, most pedig egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a 8-as út fejlesztése.

A veszprémiek mellett megköszönte a beruházó és kivitelező munkáját is, akik gyorsan és rugalmasan reagáltak a felmerülő igényekre amellett, hogy ezúttal is magas minőségű munkát végeztek el.

Hogy mik voltak ezek az igények, arról már Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszélt. Ilyen volt a zajvédő fal megépítése az út teljes hosszán, ahol lakóházak szegélyezik a főútvonalat. Ez egy olyan plusz elem volt, amit az előzetes tervekben nem szerepelt a teljes szakaszon, de a lakosok igényei alapján menet közben változtattak a terveken.

A képviselő úgy fogalmazott, Veszprém és a térség valóban új utakon halad, hiszen amellett, hogy építik a 8-as út déli elkerülőjét, ami jelenleg a legnagyobb útfejlesztés a megyében, szintén a Kormány támogatásával épül a 8-as és 82-es utak összekötő szakasza a Veszprém Aréna mögött, a megyeszékhely belterületén pedig 5 milliárd forintból újulnak meg további utak.

Ovádi Péter kiemelte, egy ilyen nagyszabású projektnél kiemelten fontos a tervezhetőség, azzal pedig, hogy a kivitelezők tartják az előzetes ütemtervet, sokkal hatékonyabban lehet dolgozni.

A beruházó NIF Zrt. részéről Nyul Zoltán, vezérigazgató-helyettes beszélt a fejlesztés részleteiről. Elmondta, a jó elkerülő út ismérve, hogy minden nem kívánatos forgalmat elterel a városból és minden oda tartót logikusan és dinamikusan bevezet a városba.

Hozzátette, alapelvük minden ilyen összetett beruházásnál, hogy amikor elkészül egy részelem – jelen esetben a Füredi úti felüljáró – azt egyből átadják a forgalom számára.

Hozzátette, a következő hetekben a csomópont több szakaszával is elkészülnek, ezeket folyamatosan kapcsolják be a közlekedési rendszerbe, amíg 2022 év végére a teljes beruházással el nem készülnek, a litéri csomóponttól egészen a Füredi útig.

Arról, hogy milyen tervek vannak terítéken, a vezérigazgató-helyettes elmondta, a nyár folyamán felülvizsgálják a Füredi úttól a csatári elágazóig tartó szakasz kiviteli terveit is.

A CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁNTÓL ÉRVÉNYES FORGALMI RENDRŐL ITT TÁJÉKOZÓDHAT.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A magyarok összességében kedvezően fogadják az új palackvisszaváltási rendszer bevezetését, a lakosság háromnegyede igyekezni fog, hogy minden betétdíjas palackot visszaváltson - derül ki a Reacty Digital kutatásából.  ma 11:37 Balassa Valéria és Balczár Lajos kapta a Hornig-díjat Balassa Valéria és Balczár Lajos kapta a Hornig-díjat Idén, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Balassa Valériának és dr. Balczár Lajosnak ítélte oda a kitüntetést, melyet kedd délután a Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban ünnepélyes keretek között vehettek át. ma 15:01 Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. tegnap 15:43 Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Amikor a világjárvány nem gátolta a szabad mozgást, Veszprémből minden év decemberében elindult egy furgon egyenesen az erdélyi Kovásznába, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított Boldog Apor Vilmos Ház gyermekotthonba megrakodva adományokkal. Romániában jelenleg viharos időszakukat élik Csaba testvér karitatív szervezetei, a veszprémi segítség viszont idén sem marad el. Sőt, a helyi vállalkozók és magánemberek adományait idén már ismét személyesen viszik ki Erdélybe. ma 11:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.