Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Rossi: papíron négy lehetetlen vállalkozás vár ránk

2022. június 3. 22:40 // Forrás: MTI
Marco Rossi, az angolok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a következő másfél hétben "papíron négy lehetetlen vállalkozás" vár a csapatára.

Az 57 éves szakvezető a Puskás Arénában szombaton zárt kapuk mögött - de több mint 30 ezer 14 éven aluli gyerek jelenlétében - sorra kerülő találkozó pénteki sajtótájékoztatóján Telkiben azt mondta, ő és a szakmai stáb minden tagja, valamint a játékosok is tisztában vannak azzal, hogy kik az ellenfelek, illetve milyen minőséget képviselnek.    

Az olasz szakember kiemelte, a válogatott az ellenfeleit lecserélni nem tudja, de ki tudja elemezni mind az angolokat, mind pedig az Európa-bajnok olaszokat és a németeket.    

"A mi nagy lehetőségeink alapját az jelenti, hogy meccsről meccsre javulunk, sőt, vannak olyan területek, amelyekben folyamatosan javulást akarok látni" - hangsúlyozta Rossi, aki hozzátette, nyilvánvaló, hogy az A divízióból lesznek csapatok, amelyek visszacsúsznak a B divízióba, a nemzeti együttes pedig azon dolgozik, hogy ne Magyarország legyen az. "Ugyanakkor szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy az A divíziós szereplést mi nem ajándékba kaptuk, hanem megküzdöttünk, megharcoltunk érte".

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

Marco Rossi az MTI kérdésére elmondta, a sérüléséből nemrég felépült Szalai Attila százszázalékos tagja a keretnek, egészségileg pedig teljes mértékben rendbe jött.    

"A magam részéről róla azt tudom mondani, hogy biztosan játszani fog és szinte biztosan kezdő lesz" - mondta az olasz szakember a Fenerbahce védőjéről.

A csekély brit médiaérdeklődést firtató kérdésre Rossi úgy felelt, ezt "normálisnak" tartja, mert ebben a csoportban az angolok úgy érzik, hogy Magyarország a legkevésbé veszélyes rájuk.

"Remélem, hogy a brit sajtóban pozitív visszhangja lesz annak, hogy gyerekeket hívtunk meg erre a mérkőzésre, mert tavaly csúnyán meghurcolták a magyar labdarúgást és a szurkolókat, mivel azt állították rólunk, hogy rasszisták vagyunk" - fogalmazott a kapitány.

A sajtótájékoztatón a ciprusi Omoniában légióskodó Lang Ádám azt mondta, jó a hangulat a válogatottnál, de "ezzel az elmúlt néhány évben sosem volt probléma".    

"Komoly kihívás lesz az angolok elleni meccs, amelyen kiváló játékosokkal szemben tudjuk megméretni magunkat, emiatt természetesen felfokozott állapotban vagyunk" - nyilatkozta a 29 éves védő.    

Lang úgy vélte, a sikerhez elengedhetetlen a "szervezett, kompakt, stabil védekezés", melyet a mérkőzésnek minél nagyobb részében fent akarnak tartani.    

"Fontos, hogy a labda nálunk legyen, mert akkor mi tudunk dönteni arról, hogyan alakuljon az épp aktuális szituáció" - emelte ki a hátvéd, és megjegyezte: mind a négy Nemzetek Ligája-találkozón szeretnének jó teljesítményt nyújtani, de a fókuszban jelenleg az Anglia elleni első összecsapás van.    

A magyar-angol Nemzetek Ligája-találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a Puskás Arénában. Ezt követően az olaszokkal idegenben, a németekkel itthon játszik a válogatott, majd az Anglia elleni idegenbeli találkozóval zárul a júniusi Nemzetek Ligája-program.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata:
Gulácsi Péter - Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila - Fiola Attila, Nagy Ádám, Schäfer András, Styles Callum - Sallai Roland, Szoboszlai Dominik - Szalai Ádám

vehir.hu
további cikkek
Szurkoljanak a magyar válogatottnak és játsszanak velünk értékes nyereményekért! Szurkoljanak a magyar válogatottnak és játsszanak velünk értékes nyereményekért! Felnőtt férfi labdarúgó válogatottunk sorozatban harmadik alkalommal jutott ki az Európa-bajnokságra, június 14-től pedig kiderül, hogy idén meddig menetel csapatunk Marco Rossi vezetésével. Most ismét egy játékra hívjuk olvasóinkat, ahol leginkább a labdarúgó Európa-bajnoksággal és a magyar válogatottal kapcsolatos tudásra lesz szükség, hogy aztán a szerencsések megnyerhessék a három darab tízezer forint értékű sportszer vásárlási utalvány egyikét. 2024. április 30. 11:15 FIFA-világranglista: a magyar válogatott egy helyet javítva 26. magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: a magyar válogatott egy helyet javítva 26. A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet. 2024. április 4. 13:01 Lang Ádám egy hónapig nem futballozhat magyar labdarúgó-válogatott Lang Ádám egy hónapig nem futballozhat Körülbelül egy hónap kihagyás vár Lang Ádámra, a ciprusi élvonalban szereplő Omonia Nicosia magyar futballistájára. 2024. március 31. 19:44 Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. 2024. március 28. 20:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.