Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Két év kihagyás után ismét kórustalálkozót tartanak Veszprémben

2022. május 31. 10:32
A június 3–5. között harmadik alkalommal jelentkező Magyar Kórusok Találkozóján Veszprém Város Vegyeskarának kóruscsaládja mellett két határon túli és két hazai kórus lép fel.

Kiss Zoltán, a Vegyeskar frissen megválasztott elnöke a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a fesztiválok mindig is fontos szerepet játszottak a kórus szakmai életében. 2000-től kezdve tíz éven keresztül szervezték meg a Vivace Nemzetközi Kórusfesztivált, emellett '99 óta minden évben részt vesznek a Galántai Kodály Napokon, a felvidéki magyar kórusok minősítő kórustalálkozóján. Egy ilyen fesztiválon, 2017-ben jött az ötlet Bélafi László korábbi elnöktől, hogy hozzanak létre egy különdíjat, a Hangvilla-díjat, amely egyben meghívást is jelent városunkba, és amely elindította a Magyar Kórusok Találkozóját Veszprémben. A találkozót sikerrel tartották meg 2018-ban és 2019-ben, 2020-ban viszont közbeszólt a pandémia.

Idén végül Veszprém városa, a Hangvilla és az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával térhet vissza a rendezvény, melyre ezúttal két határon túli és két hazai városból érkeznek kórusok: a komáromi Concordia Vegyeskar, az Újvidéki Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus, a Várpalotai Bányász Kórus és a Cantemus Gyermekkar. Erdélyi Ágnes, a Vegyeskar karnagya elmondta: a meghívottak nagy részét még 2019-ben választották ki, illetve akkor még levelezést folytattak egy kárpátaljai kórussal is – őket sajnálatos módon a háború kitörése miatt végül idén nem köszönhetjük városunkban.

A meghívott kórusokkal viszont több formában is találkozhatnak a veszprémiek a pünkösdi hétvégén. Június 3-án este Veszprém Város Vegyeskarának kóruscsaládja mutatkozik be, majd szombaton 14:30-tól az érdeklődők nyílt próbán pillanthatnak be a világszerte ismert Cantemus Gyermekkar életébe és oktatási módszereibe. Szabó Dénes Kossuth- és Liszt Ferenc díjas karnagy, zenepedagógus, a kóruscsalád vezetője, kiváló karnagya megismerteti az érdeklődőkkel egy koncert előtti próba hangulatát, alkalmazott módszereit. A karnagyi műhelymunkában beszámolnak tapasztalataikról a vendégkórusok karnagyai is, akik a kórusok működéséről, a működtetés kihívásairól mondják el tapasztalatikat, jó gyakorlataikat.

A program kiemelt eseménye az összetartozás napján, június 4-én este 18 órakor tartott gálaműsor lesz, ahol a négy vendégkórus lép fel. Velük másnap is találkozhat a közönség: 10 órakor a Szent Margit templomban a Concordia Vegyeskar énekel az ünnepi szentmisén, 11 órakor a Regina Mundi templomban a Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus hallható, 17 órakor pedig a Tihanyi Apátságban tart hangversenyt a Cantemus Gyermekkar.

Porga Gyula polgármester, a Vegyeskar díszelnöke szerint a kórustalálkozó fontos szerepet tölt be az EKF-évre való felkészülésben is. Veszprém életét keletkezésétől fogva napjainkig meghatározza a zene, amiben a kórusok különösen élen járnak. A pandémia ugyanakkor megnehezítette azt a közösségépítést, amit ezek az egyesületek is szorgalmaznak. Sok program elmaradt a felkészítő években, holott az EKF sikeréhez az is hozzájárul, mennyire bejáratott már egy-egy rendezvény, mennyire sikerül közösséget verbuválni. A Vegyeskar viszont nem adta fel az építkezést, a hagyományaikat továbbra is ápolják a találkozó folytatásával.

Vikman Pál, a VEB 2023 EKF program komolyzenei projektmenedzsere felidézte, tavaly azzal a céllal indították el a Hangjáték programot, hogy Veszprémben éljen a legtöbb zenével foglalkozó ember. Ez nagyrészt a kórusokon keresztül érhető el, hiszen aki énekel, az leginkább ilyen formában teszi, így fontos, hogy visszanyerjük a kórusok közösségformáló erejét, amire ez a találkozó is jó alkalmat szolgáltat. Ráadásul a mostani rendezvényt felvezetőnek is tekintik a következő évre, ahol a kórustalálkozón belül egy Dalvölgy programot indítanának immár nemcsak határon túli és itteni magyar kórusok meghívásával, hanem a Kárpát-medencére is kiterjesztve a rendezvényt.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.