2022. július 6.
//
Csaba névnap

Félmaraton után a második helyen

2022. május 12. 15:29
VEDAC
A félmaraton és gyalogló országos bajnoksággal vette kezdetét az atlétikai magyar csapatbajnokság. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) nagyszerűen kezdett, így most az előkelő második helyen áll az összesített rangsorban.

Az idei évben a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) megreformálta az atlétikai magyar csapatbajnokságot. Megszűnt az a lehetőség, hogy az egyesületek összeálljanak és közösen gyűjtsenek pontot, minden nevezett klubnak egyedül kell helyt állnia a viadalon.

A csapatbajnokság félmaratoni távját már egy héttel a keleti és nyugati elődöntők előtt megtartották. Az erőpróbát a fővárosban, a Puskás Ferenc aréna körül bonyolították le, ahol mindkét régió futói képviseltették magukat.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

A VEDAC sem hiányozhatott az eseményről és jó eredményeket könyvelhetett el. A férfiaknál London olimpikonja, Kovács Tamás a kilencedik helyen ért célba, Kis Áronnal, Odonics Gáborral pedig csapatban bronzérmet vehetett át.

Ha viszont csak a nyugati csoport eredményeit nézzük, és a csapatbajnokság selejtezőinek eredményeibe ez számít bele, akkor Kovács Tamás a negyedik, Kis Áron a hatodik, Odonics Gábor a kilencedik lett.

A nőknél összesítésben a veszprémiek közül Gergely Petra végzett a legelőrébb, a 24. lett, Bellér Zsuzsanna a 28., Leé Diána a 31. pozícióan zárt.

A nyugati régióra leszűkítve a kört Gergely Petra a nyolcadik, Bellér Zsuzsanna a kilencedik helyezést érte el.

Ez azt is jelenti, hogy a VEDAC jelenleg az egyesületek közti pontversenyben – mely összesen 50 rajthelyet biztosít a résztvevőknek – a nyugati csoportban a második helyen áll, 49 ponttal, csupán a PVSK előzi meg, amely eddig 53 pontot szerzett. Folytatás a hétvégén Győrben.

Eredmények. Férfi. Felnőtt: 9. Kovács Tamás 1:12:12, 21. Kis Áron 1:16:17, 24. Odonics Gábor 1:16:50, 44. Görög Dániel 1:24:25. Női. Felnőtt: 24. Gergely Petra 1:36:06, 28. Bellér Zsuzsanna 1:39:34, 31. Leé Diána 1:40:42.

Csapat felnőtt és U23 férfi: 3. VEDAC (Kovács Tamás, Kis Áron, Odonics Gábor).

vehir.hu