Bár idén kevés időt töltöttem az egyetemi napokon, amikor a gálán megérkezett a négy diákrektor jelölt egymás jelmezeibe bújva, felszabadultan és összeszokottan bolondozva, és aztán az aula teljes közönségét sikerült megtáncoltatniuk, rögvest eszembe jutott, miért is akkora buli a VEN. És miért vétek kihagyni akár külsősök vagyunk, akár egyetemisták. Nem csak azért, mert kétévente ilyenkor mindennél előbb belevethetjük magunkat a fesztiválszezonba az esti koncertek és a bulik révén, kieresztve a fáradt gőzt.
A VEN valódi lényege a bolondozás. Hogy nyugodtan merj magadból – jó értelemben – akár hülyét is csinálni, hogy ne fogd vissza magad és dobd a sutba az olyan gondolatokat, hogy más majd mit gondol rólad. Hogy időnként nyugodtan ér levenni a komolyság álarcát, amihez sokszor feleslegesen és túlságosan ragaszkodunk. Mert ha mersz így tenni, észre fogod venni, hogy ez a felszabadultság, a nyíltság összekapcsol másokkal.
Mert a VEN lényege – és tulajdonképpen minden fesztiválé, amiként az egyetemi napok is aposztrofálja magát – ez is: az összetartozás, az együtt élménye. Amikor külsősként vadidegenekkel is egymásra tudtok vigyorogni, és korosztálytól függetlenül közösen szórakozni. Egyetemistaként pedig, hogy megismered a társaidat, más szakok hallgatóit, barátokra lelsz és olyan élményekben van részed, amit majd tíz év múlva is nevetve fogsz emlegetni a barátokkal sörözve vagy a tejfakasztón. Mert ugyan az egyetemi éveknek kétségtelenül fontos része az a tudás, amit ott megszerez az ember, de létezik egy másik tudás is, amit nem lehet csak a tankönyvekből és a tanórákon megszerezni: az, hogy mennyire fontos a másokkal való kapcsolódás, hogy egy közösség részei is legyünk, és hogy – amint fent írtam – képesek legyünk magunkon nevetni és az életet olykor kevésbé komolyan venni.
Ez azt hiszem, sikerült – nekem legalábbis az a siker jele, amikor mindenki együtt énekli a 2015-ös VENStreetBoys csapat és a későbbi diákrektor, Csrepka Máté által hivatalos VEN Szózattá vált I want it that way-t, vagy a bulizó tömeg, ami a péntek estét jellemezte a felső kampuszon.
Ami némi hiányt azért okozott bennem, az a témák bemutatása volt. Bár alapvetően mind a négy csapat – a Ven Dizni, az UniVENzum, a VENcanto és a VENtasy – témája érdekes volt, egy kicsit kevésbé éreztem erősnek a bevonulásokat és a témákra épített programot. A jelmezek viccesek és fantáziadúsak voltak, de kicsit több mélységet is elbírtak volna még a programok, minden potenciált itt nem sikerült kiaknázni. Mentségükre szóljon a csapatoknak, hogy az előző évekhez képest nehezítettebb pályán játszottak egy világjárvány árnyékában, s a szórakoztatás még így is jóra sikerült, az üzenet pedig átjött.
Fotók: Egyed Melinda
