Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A latin láz a VEN-t is meghódította

2022. április 30. 3:00
DesztillÁdi immár más vizeken evez, miután péntek este megválasztották a Pannon Egyetem új diákrektorát a VENcanto csapat jelöltje, Török Beatrix, azaz Betícia Venna Esmeralda Natalia Cecilia Aurora Nacarino Tabarez Obrando Turquíla személyében.

Egyszer minden véget ér, még a diákrektorok mandátuma is lepereg. Igaz, a legutóbbié, Horváth Ádámé, vagyis DesztillÁdié kicsit hosszabbra sikerült: a világjárvány miatt a Veszprémi Egyetemi Napokat egy év csúszással tudták csak megrendezni, így a címet a szokásos kettő helyett három évig viselhette.

Eljött azonban az idő, hogy átadja a stafétabotot és bevonuljon az örektorok közé, a Pannon Egyetem polgárai pedig megválasszák az új diákrektort a négy versengő csapat jelöltjei közül.

Bár közel a harmincadik VEN-hez a vállalkozó szellemű egyetemistáknak nincs könnyű dolguk, hogy eredeti témával rukkoljanak elő, a fiatalok kitettek magukért: AsztroDani és az UniVENzum csapata idegen lényekkel népesítette be földünket, Dori és a VENtasy egy mágikus világba kalauzoltak el bennünket, Betícia Venna Esmeralda Natalia Cecilia Aurora Nacarino Tabarez Obrando Turquíla a VENcantoval Latin-Amerikába röpítette a veszprémieket, míg a VEN Dizni csapata Vityatigrissel az élen a mesék és a gyerekkor felhőtlenségét idézte meg.

Az ötleteket a zsűri is értékelte a hagyományos és minden alkalommal igencsak bulis, természetesen a feszültség fokozására is tökéletes VEN gála keretében, ahol több díjat is kiosztottak a csapatok között.

  • Aranyhangszál díj a legjobb kortes dalnokoknak: VEN Dizni
  • Az inverz egyetem legjobb előadójának díja: VENtasy
  • Legjobb bevonulásért járó VENindulás díja: VENcanto
  • Legjobb kocsma díja: VENcanto
  • Legjobb kortes program: VENcanto
  • VEN Oscar a legjobb filmért: UniVENzum
  • VEN Pálma díj a legjobb főműsorért: VENtasy
  • Legjobb arc díja: Zsufa Ádám, UniVENzum

Az este fénypontján aztán az új diákrektorról is lehullt a lepel:

a VENpolgárok szavazatai alapján a XXIX. Veszprémi Egyetemi Napok diákrektora Török Beatrix, azaz Betícia, a VENcanto csapat jelöltje lett.

Adél úrnő után tehát másodszor lett női diákrektora az egyetemnek, és ezzel úgy tűnik, az elmúlt évek latin láza a jövőben is hódítani fog.

Pezsgésre egyébként van is még lehetőség: a VEN utolsó, szombati napján este nyolc órától Dzsúdló, majd Basshunter zenél, a Party Arénában pedig Truesounds és 90-2000-es évek nosztalgiabulira van lehetőség.

Fotók: Egyed Melinda

 

Galéria
VEN Gála 2022
Bertalan Melinda
további cikkek
Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. tegnap 13:55 SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában kultúra SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában A Művészetek Háza Veszprém szervezésében február 8-án megnyílt Zachar István képzőművész SzocMODern című kiállítása a Csikász Galériában. 2025. február 9. 11:30 „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” közélet „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” A Veszprémi Érseki Főiskolán közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítést szerveztek. A Szabadító című dokumentumfilm rávilágít, a bűnözés és a drogok világából van kiút. 2025. február 8. 18:14 Miért olyan jók az osztrákok borászatban? bor Miért olyan jók az osztrákok borászatban? Elcsépelt közhelynek tűnik, mégis van igazságtartalma, hogy a magyar borok világhíresek… Magyarországon. Ezzel szemben a sógorok pincészeteiben készült borok a világ szinte bármelyik szegletében felbukkannak elegánsabbnál elegánsabb éttermekben és borbárokban. Csütörtök este a veszprémi Wine&Vinyl hagyományos borklubjában Ausztria borai kerültek terítékre, ráadásul az egyik legilletékesebb személy tolmácsolásában. A Zöld veltelini és a Rajnai rizling társaságában pedig kiderült, mit lenne érdemes ellesni egykori monarchiabeli társunktól. 2025. február 8. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.