Az április 21-ig látogatható kiállításon 1983-tól kezdődően láthatjuk Fenyvesi kollázsainak másolatait, újságkivágásain keresztül az idők változásának is szemtanúi lehetünk. Legfrissebb darabjai szalagcímekből szerkesztett naplószerű képversek, amik az elmúlt egy-két évet ölelik fel, az alkotó elmondása szerint a leglehetetlenebb újságcímeket tette egymás mellé.
A kiállítással kapcsolatban Porga Gyula polgármester azt fejtegette: az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére azon városoknak van esélyük, ahol van kulturális közösségi lét, ahol jelen vannak a kortárs művészek a közösségben, és a közösség “használja” is őket. A művészek formálnak, alakítanak minket – még azokra is hatással vannak, akik egyébként nem járnak kiállítás-megnyitókra, de ehhez szükség van a befogadó közegre is, ami teret és lehetőséget biztosít számukra, és megbecsüli a helyben létrejött alkotásokat.
Szó – zene – kép. Ez a komplexitás jellemzi Ottó művészetét – magyarázta a tárlatot megnyitó Németh István Péter tanár, költő, szépségkutató. Felidézte, hogy kapcsolata Fenyvesivel messze a személyes ismertségük előttre vezethető vissza: először akkor “találkozott” vele, amikor az újvidéki rádiót idehaza befogva hallgatta a Fenyvesi által szerkesztett ifjúsági slágerlistát, a tapolcai könyvtárban forgatta az Új Symposion folyóirat lapszámait. Amikor aztán a szerkesztő-irodalmár a délszláv háború elől menekülve Veszprémben talált új otthonra, a kapcsolat személyessé vált és barátsággá nemesedett.
A kollázsokkal kapcsolatban Németh arra hívta fel a figyelmet, hogy a vizuális világ nem áll távol a költészettől, ahogy egyetlen művészeti ág sem áll távol a másiktól. A vizuális költészet gyökereit a hagyományainkban kell keresnünk: már a középkorban is születtek képversek. A kollázs műfaját Magyarországon olyan alkotók honosították meg, akik a költészetben és a képzőművészetben is jeleskedtek – mígnem a két terület Kassák Lajoséknál már elválaszthatatlanul összeforrt, a betű is képpé vált a tipográfia révén.
A kollázs a valóság képeiből indul ki, a valóság adott szeletét darabolja tovább ollójával az alkotó, hogy egy új struktúra szerint rendezze újra. Ekkor történik meg a varázslat, itt születik meg a művészet. A fogyasztói társadalom eltúlzott példányszámban nyomott lapjaiban megjelenő képek zavara újra értelmet nyerhet, ehhez csak annyi kell, hogy a művész körbevágja és személyes, szubjektív világlátása mentén helyezze el újra azokat a lapokon.
