Mielőtt a lemezről beszélnénk, nem kerülhetem meg a kérdést: hogyan telt az elmúlt időszak? Mennyire viselt meg lelkileg a sok elmaradt koncert, a bezárkózás?
Őszinte leszek, elég hullámzó vagyok. Már eltelt két év a járvány kirobbanása óta, és nem arra mutatnak a statisztikák, hogy a zeneipar rendbe jött volna. A most induló turném egyfajta misszió. Egyrészt azért, mert bár nem a széles rétegeket megmozgató zenei stílust képviselem, mégis is azt éreztem, hogy lennie kell itthon ilyen jellegű zenének is. Másrészt velem együtt több zenész azzal küzd, hogy a közönség visszatérjen a koncerttermekbe – de sokakban erősen dolgozik még a covid-félelem.
Tavaly tavasszal beszélgettünk utoljára, akkor úgy fogalmaztál az akkor még csak tervben lévő albumról: „valószínűleg nemcsak a zenekaros lemezkészítésben fogok gondolkodni, hanem szeretnék együtt dolgozni producerekkel”. Így történt?
Igen, nagy szerencsémre egymásra találtunk Toldi Miki producerrel, aki remek érzékkel nyúl a dalaimhoz, miközben megmaradnak a hangszerelési finomságok is.
Az akusztikus hangzástól most kicsit szeretnék eltérni, és egy kísérletezőbb irányba fordulni.
Nagyon élvezem a Mikivel való közös munkát, és öröm minden új hang, amit belehall a zenémbe. Mindemellett a zenekarral továbbra is megmarad a műhelymunka, amit szintén nagyon élvezek.
Akkor, ha jól értem, készül a negyedik lemez, de még nem végleges?
Már megvannak a dalok, Veszprémben lesz másodszorra hallható, tehát a Hangvilla közönsége egyfajta tesztközönség. Ha úgy érzem, hogy egy adott dalra nem rezonálnak, akkor megtartom a kalapban, de nem teszem fel a lemezre. Eddig két dal jelent meg hivatalosan, a Füst, valamint a Grecsó Krisztiánnal készített Messziről jött ember című. Ezek olyan szerzemények lettek, melyeknél rögtön tudtam, működni fognak. Az előző, harmadik lemezemnél egyébként volt bennem valami gyermeki öröm, ahogyan teljesen egyedül, szerzőtársak nélkül elkészült az album, ugyanakkor érzem, egy-egy dalon dolgozhattam volna még. Most viszont mindegyikre nagyon nagy figyelmet szentelek.
A lemez dalait valamiféle tematika alapján válogattad össze, vagy teljesen különálló szerzemények?
Nagyon tetszenek a tematikus albumok, de ez nem az lesz. Néhány éve kétgyerekes anya lettem, a férjemmel tizennyolcéve vagyunk együtt.
Tehát egy-két párkapcsolati témájú dal felbukkan majd, és szó esik függőségről, kísértésekről, valamint gyökereinkről is.
Olyan dolgokról énekelek, amelyek izgatnak. Tehát nem úgy zajlott a dalszerzés, hogy elragadott valami melódia, és arra írtunk szöveget, hanem amikor leültem a zongorához, már tudtam, miről akarom, hogy szóljon. Az összes dalnak karaktere van.
Mennyire volt megterhelő lelki értelemben ilyen témákkal foglalkozni?
Egyfajta feladatként tekintettem rá, minden témának a mélyére akartam hatolni. Például a függőségről dalt írni kihívás. Végig kell fejteni, mivel jár egy ilyen létforma, milyen stációi vannak. Jegyzeteket, kérdéseket vetek fel magamnak és úgy derül ki egyre több részlet a mondanivalóról.
Március negyedikén koncertezel nálunk. Jól érzem, hogy Veszprém számodra nem csupán egy város a sok közül, hanem több annál?
Veszprémről a hit szó jut az eszembe. Az önmagamba vetett hit és mások belém vetett hite. Amikor 2018-ban turnéra indultam, és már túl voltam nagy sikereken, Fonogram-díjon, a Dal verseny győzelmén, az Euróvízión, az Amerika turnén, akkor azt gondoltam, hogy könnyű lesz egy ilyen turné. Rá kellett jönnöm, hogy nem az. Iszonyatosan küzdöttünk a nézőszámokkal...
Emlékszem a Hangvilla kamaratermében játszottunk, és egy pillanatra benézett az intézmény igazgatója, Bélafi László, aki elmondása szerint ott ragadt a koncertemen.
Utána félrehívott és azt mondta, nagyon tetszik neki, amit csinálunk, ezért alapítana nekünk egy díjat, ezzel is kifejezve, hogy bár kevés ember jött el a koncertre, értékes dolgot csinálunk. Így lettem Hangvilla-díjas. Az egész rendkívül abszurd volt, de László és maga a város visszaadta a hitemet. Várom, hogy a királynék városában énekelhessek.
