Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Elindult a Doni Hősök Emléktúra Veszprémből

2022. február 18. 15:06
Péntek délelőtt elindult az a kétnapos emléktúra, amivel a Don-kanyarban elesett hősökre emlékeznek meg katonai szervezetek tagjai és civilek közösen.

Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a doni emléktúrát Veszprémben, amivel az 1943-as tragédia áldozatainak emléke előtt tisztelegnek, nem csak a katonai szervezetek, hanem civil emberek is. A kétnapos túra során első nap, azaz pénteken a Vámosi úti temetőből indult a menet Balatonfűzfőre. Szombaton pedig a Levéltár udvarából indulnak és több emlékhelyet érintve és megkoszorúzva Vilonyán fejezik be a megemlékezést.

A péntek délelőtti indulásnál a katonai protokol szerint megalapították a Bakony menetszázadot, amelyben a honvédség helyi tagjai mellett nyugállományú tisztek és civilek is részt vettek.

Az indulás előtt felolvasták Benkő Tibor, honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulus, a Magyar Honvédség parancsnokának köszöntőlevelét, amit a Doni Hősök Emléktúrán résztvevőknek írtak.

Amikor az ezredfordulón néhány fő végrehajtotta az első, elődeink doni harcaira emlékező téli túráját, még senki nem sejtette, hogy két évtizeddel később már több száz fős mozgalommá válva hajthatunk fejet a Magyar Királyi Honvédség előtt. Bízunk benne, hogy a több civil szervezet által is, változatos helyszíneken szervezett aktív emlékezési formák között mindenki megtalálja a számára elérhető és neki megfelelő módot: legyen az egyénileg regisztrált túra, civilek és katonák közös menete, a teljesítményt előtérbe helyező menetgyakorlat, vagy az utolsó bakancsszögig hitelességre törekvő katonai hagyományőrzők emlékezése - írták levelükben.

Simon-Jójárt Sándor, a MATASZ VME elnöke, mögötte Csík Richárd, önkormányzati képviselőSimon-Jójárt Sándor, a MATASZ VME elnöke, mögötte Csík Richárd, önkormányzati képviselő

Ezt követően Simon-Jójárt Sándor, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprém Megyei Egyesületének elnöke osztotta meg gondolatait, mint mondta, a túra során minden egyes lépéssel az emlékezés jusson eszükbe, továbbá arra kérte a civil résztvevőket, hogy beszélgessenek, kérdezzenek a katonáktól, idézzék fel együtt a Don-kanyari eseményeket.

Mielőtt elindult volna az emléktúra, a temetőben megkoszorúzták a II. világháború hősi halottainak emlékművét, külön-külön az elesett magyar, a szovjet és a német katonák emlékhelyeit.

A koszorúzáson részt vett Csík Richárd, önkormányzati képviselő is, aki Simon-Jójárt Sándorral közösen helyezett el koszorút a magyar emlékműnél, a ceremónia díszőrségét pedig a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola diákjai alkották, ezzel is segítve generációkon átívelően a doni hősök emlékének méltó megőrzését.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Elhunyt bajtársaik emlékére ugrottak Elhunyt bajtársaik emlékére ugrottak A Magyar Honvédség és jogelődjeinek legnagyobb repülő és ejtőernyős katasztrófájára emlékeztek pénteken Jutaspusztán. 2024. április 13. 17:27 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. 2024. március 28. 8:09 Ezek a gépek borzolták Veszprém levegőjét Ezek a gépek borzolták Veszprém levegőjét Egész márciusban nagyszabású hadgyakorlatot tartanak Veszprém mellett, amiben részt vesznek a Magyar Honvédség által tavaly nyáron vásárolt Airbus H225M típusú helikoptertek is. Kollégánk kedden hazafelé tartva ezeket kapta lencsevégre, ahogy elhúztak a feje fölött Jutaspusztánál. 2024. március 13. 12:35 Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése. 2024. február 23. 13:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.