Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Stratégiai partnerként működik együtt az érsekség és az EKF-program

2022. január 28. 4:00
Az alig egy év múlva kezdődő kulturális év sikere érdekében kötött megállapodást csütörtök délután írták alá.

Mostantól stratégiai partnerként működik együtt a Veszprémi Főegyházmegye és a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. a jövő évi Európa Kulturális Fővárosa program minél sikeresebb megvalósítása érdekében. A megállapodást Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke, Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Navracsics Tibor, az EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos írta alá csütörtök délután a Szaléziánumban.

A sajtóeseményen elhangzott, az EKF-program és az egyházmegye közös meggyőződése, hogy közösen hatékonyabban tudnak hozzájárulni az EKF programok sikerességéhez. Kiemelték, az együttműködés a régió kulturális hagyományainak megőrzése és megújítása érdekében támaszkodik arra az ezeréves hagyományra, amelyet az ország egyik legrégibb egyházmegyéje képvisel.

A megállapodást követően Markovits Aliz elmondta, fontos lépésnek tartja, hogy az EKF-program mostantól partnerként tudhatja maga mögött a térség egyik legmeghatározóbb intézményét. A vezérigazgató beszélt arról is, hogy szeretnék közös útra terelni a vallási, történelmi hagyományokra és a kulturális fejlesztésre irányuló célkitűzéseket.

Markovits Alíz, Udvardy György és Navracsics Tibor írta alá Veszprémi Főegyházmegye és az EKF-program közti stratégiai megállapodást csütörtök délután a Szaléziánumban.Markovits Alíz, Udvardy György és Navracsics Tibor írta alá Veszprémi Főegyházmegye és az EKF-program közti stratégiai megállapodást csütörtök délután a Szaléziánumban.

Navracsics Tibor az érsekség és a város történelmi együttműködésének fontosságára utalt beszédében. Hangsúlyozta, Veszprém a magyar történelemben a honfoglalás óta fontos szerepet játszik, az első központi funkciói is 1000 éves múltra tekintenek vissza. „ A város hírnevét a püspöki központ alapozta meg, és azóta is meghatározza a város egyházi szerepkörét. A Veszprém-Balaton 2023 EKF program kulturális törekvéseihez nem csak a színházi, zenei, irodalmi és képzőművészeti területek fejlesztése tartozik hozzá szorosan, hanem a régió történelmi, vallási hagyományainak felelevenítése, láthatóvá tétele és azok következő generációnak való továbbadása is”-fogalmazott.

Udvardy György szerint az együttműködéssel közösen járulnak hozzá a 2023-as projekt céljaihoz, a térség értékeinek széleskörű bemutatásához és azok megújulásához. Mint mondta, szeretnék megnyitni és megmutatni megújult liturgikus tereiket, a Főegyházmegye országosan is jelentősnek minősülő gyűjteményét és turisztikai helyszíneiket, továbbá örömmel támogatják a város és az EKF kulturális programjait.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 Jótékonysági akcióval zárta sikeres évét a Privát Veszprém programsorozat Privát Veszprém Jótékonysági akcióval zárta sikeres évét a Privát Veszprém programsorozat Adománygyűjtő és -átadó akcióval ért véget a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megvalósult Privát Veszprém (PV) programsorozat. A sokszínű és kreatív programsorozat a veszprémiek közösségében rejlő összetartó erőt mutatta meg, így nem véletlenül nevezte egy újság Európa Kulturális Fővárosa „legveszprémibb” projektjének. A város múltja családtörténeteken keresztül is láthatóvá vált: fotógyűjtemények, köztéri installációk, nagymúltú veszprémi emberek interaktív szobrai, privát fotóalbummá átlényegülő buszmegállók és híres üzletek kirakatainak újjáélesztése mellett gyönyörű fotóalbummal emlékezett meg Veszprém városa jeles eseményeiről és meghatározó történelmi személyiségeiről. 2024. március 13. 12:57 Rangos állami kitüntetést kapott Markovits Alíz Markovits Alíz Rangos állami kitüntetést kapott Markovits Alíz Az Európa Kulturális Főváros programsorozat megvalósításáért felelős Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott. 2024. március 13. 0:19 Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Háromhetes, 1200 fős, nagyszabású felmérés indul e héten Veszprémben, amely a város elmúlt hét évének változásait, kiemelten a VEB2023 EKF program hatásait kutatja. A 2017-es széleskörű vizsgálatra alapozott reprezentatív kutatás egyik célja, hogy kiderüljön, miképp látják a veszprémiek saját városukat, annak változásait, fejlődését, élhetőségét. 2024. február 21. 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.