Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Hamarosan megnyílhat a felújított Kinizsi-vár

2022. január 26. 4:00
Tavaly minden eddiginél többen látogatták a magyarországi kastélyokat, idén tíz hazai felújított létesítmény nyílik meg nyár végéig, köztük a nagyvázsonyi is- írja a Turista magazin.

„Annak ellenére, hogy a kastélyok és várak tavaly csak nagyjából háromnegyed évet voltak nyitva, a 2021-ben elért közel 315 ezres látogatószám minden idők legmagasabbja. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy öt új létesítményt nyitottak meg, de korábban átadott várak és kastélyok látogatottsága is átlagosan 35 százalékkal nőtt”- írja a Turista magazin honlapja.

Mint a cikkben olvasható, idén tíz kastély és vár nyílik meg a nagyközönség számára nyár végéig, köztük a Veszprémhez legközelebb eső nagyázsonyi Kinizsi-vár is. A vár honlapja szerint a nyitást követően felújítva, bővített tartalommal várják majd vissza látogatókat.

Így festett felújítás megkezdése előtt a nagyázsonyi Kinizsi-vár. Fotó: Vasvári Tamás-MTIÍgy festett felújítás megkezdése előtt a nagyázsonyi Kinizsi-vár. Fotó: Vasvári Tamás-MTI

A hazai várakat és kastélyokat a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében kezdték újjáépíteni, ennek Facebook-oldala szerint „Nagyvázsonyban a lakótoronyban és a palotaszárny rekonstruált tereiben az erősség és a nagyvázsonyi pálos kolostor történetét, háromdimenziós rekonstrukcióit, kőfaragványait, Kinizsi Pál életét és a hozzá fűződő történeteket, középkori enteriőröket, fegyver- és ruhamásolatokat, valamint a török kori Balaton-felvidéki végvári harcokat bemutató interaktív kiállítást is létrehoznak, a történetmesélés révén bemutatva a vár fordulatos évszázadait.

Mint a posztból kiderül, a megújult terekben berendezett kiállítások és a filmvetítések segítségével az épület történetét, korábbi funkcióit és a korabeli életet is megismerheti a látogató. A vár urát és úrnőjét övező legendákat a tárlatok modern technikai megoldásai majd jelenítik meg. A palotaszárnyban elhelyezkedő emeleti nagyterem a jövőben múzeumpedagógiai foglalkozásoknak és kulturális endezvényeknek ad majd otthont.”

Úgy tudjuk, a nagyvázsonyi vár 2022 tavaszán nyílhat meg.

A sümegi várnál szintén munkálatok folynak a várprogram keretében, itt a keleti szárnyat újítják fel.

Ge. Á.
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.