Kilián László, az est házigazdája elsőként az Olvasólámpa mibenlétéről beszélt, hiszen nem egy hagyományos író-olvasó találkozóról beszélünk, ugyanis a fókusz az irodalmi művek felolvasásán van – ahogy ezt a rendszeres Olvasólámpa-látogatók jól tudják.
Azért természetesen itt sem maradhatott el az író eddigi életművének, pályájának rövid bemutatása, és bár klisé, hogy minden emberi élettörténet megérne egy regényt, Bartis Attila esetében talán nem túlzás az említett közhely. Az 1968-ban Marosvásárhelyen született író tizenhatéves volt, amikor családjával áttelepült Magyarországra, ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott, nem a hazája elől, hanem az akkori rendszer elől menekültek.
Bartis nem csak az írás, de a fényképezés művelője is, számos kiállításon szerepeltek már művei. Kilián László kérdező elég hamar az „otthon” fogalma köré irányította a beszélgetést, mint kiderült – és ahogy azt a Bartis Attilát jól ismerők tudták –, az írónak nem csupán Magyarországon, de Indonéziában, Jáván is van egy íróasztala. Hogy adott kontinensen mennyi időt tölt, azt előre nem látja, de körülbelül évente változtat helyén.
Az Olvasólámpa közönségének mesélt az indonéz kultúráról, és arról, miként boldogul, amikor kint van. Szóba kerültek azok az emberek is, akiket ma a barátainak hív, így Kemény István író is. Beszélt színházi munkáiról és arról, milyen az, amikor saját regényét adaptálja színpadra, vagy amikor Udvaros Dorottya játssza el a női főhősét. A felolvasás szövegeit regényeiből választotta, így például legújabban megjelent művéből, Az eltűnt idő nyoma címűből is hallhattunk.
