Fiatalkorom páratlan emlékei köthetőek a veszprémi Alfa Biliárd Bárhoz, ahová rendszerint lejártam a barátokkal kikapcsolódni. Az elmúlt néhány évben ugyanakkor más értékrend lépett színre az életemben, amely változást eredményezett. Ugyanakkor van, ami – pontosabban aki – nem változik.
Torma Árpád ugyanolyan örömmel fogadott az immár tíz éve általa üzemeltett vendéglátóegységben, mint anno. A hangfalakból lágy dallam sercegett, a biliárdasztalok, csocsók, dartsgépek régi fényükben tündököltek. Helyet foglaltam, Árpi pedig egy alholmentes különlegességgel kínált.
Mivel a mixerek általában csak hallgatnak, ezúttal én kértem meg Árpit, meséljen egy kicsit a múltjáról is, hogyan került az Alfa pultja mögé.
Miután leérettségiztem, a testnevelési pályát céloztam meg, ám a felkészítő időszakban megsérült a bokám. Ennek következtében úgy döntöttem, maradok a Jendrassikban további két év technikumra: így ismerkedtem meg a vendéglátással. Ez idő alatt pedig egy mixer tanfolyamot is elvégeztem.
Árpi a tanulmányai mellett már fiatalon belecsöppent a munka világába: Veszprémben és Balatonfüreden is dolgozott, majd Észak-Amerikába, Kanadába költözött. Nem sokkal később azonban a sors úgy rendelkezett, hogy visszatérjen Magyarországra. A megszerzett tapasztalatok ellenére is ekkor még csak 21 éves volt.
Máig jól emlékszem arra a napra, amikor édesapám felhívott. Arra kért, vegyem át a családi vállalkozást. Mit is mondhattam volna… Égtem a bizonyítási vágytól, úgy éreztem, miután hazatérek, megváltom majd a világot. Utóbbi természetesen elmaradt, de boldog vagyok, hiszen a vendégeim azóta is szeretnek, tisztelnek.
Mivel szóba került a testnevelési pálya, rátértem arra is, minek apropóján kerestem meg Árpit, aki eddigi pályafutása alatt több mint száz koktél receptjét sajátította el. Elmeséltem neki, hogy büszkén pillantottam meg az idei Ninja Warriorban, ahol öt további veszprémi kötődésű sportolóval egészen a döntőig menetelt.
Mindig is közel állt a szívemhez a sport. Gyermekként úsztam, atletizáltam, majd tornáztam is. Ezek ötvözete remek alapot adott, egykori testnevelőm, Strommer László motiválására pedig belekezdtem a falmászásba is. Utóbbit immár több mint húsz éve űzöm: saját falat is építettem magamnak az udvarban.
Árpád mellett a korábbi győztes Gyömrei Máté és Strommer Soma, valamint Strommer László, Molnár Gergely és Janzsó Róbert is kvalifikálta magát a megméretettés idei fináléjába. Aranyérmet ezúttal egyik említett veszprémi sportoló nyakába sem akasztottak, de egytől egyig bizonyították: nagyszerű sportemberek.
A beszélgetés végéhez közeledve Árpi hangsúlyozta, az erő az egységükben rejlett. Elárulta, Strommer László több különböző pályát is épített, amelyen gyakorolhattak. A vírushelyzet ugyanakkor megnehezítette a dolgukat, hiszen a falmászást városunkban nem tudták kivitelezni; más településekre kellett utazniuk.
Visszaemlékezve a döntőre elmondható, hogy a bejutással teljesítettem a célomat. Mindemellett minimálisan vegyes érzelmek is lapulnak bennem, mert szerettem volna addig jutni, amíg el nem fáradok. De ahogy az életre, úgy a sportra is igaz, hogy egyetlen aprócska hiba is végzetes lehet, ha az ember nem figyel eléggé.
Mindazonáltal szomorkodni egy pillanatra sincs okom. Ahogy a családom, úgy a vendégeim is hatalmas örömmel fogadtak a megmérettetés után: már csak ezért is megéri csinálni. Jövőre tervezünk visszatérni a srácokkal, meglátjuk, mire leszünk majd képesek. Addig pedig, ahogy eddig is, a vendégeimért élek
– zárta Torma Árpád, akitől eredményekben gazdag újév reményében búcsúztam.
