Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

500 forintért látogatható az állatkert az ünnepi időszakban

2021. december 21. 15:29
Kedvezményes áron, egységesen 500 forintért látogatható a Veszprémi Állatkert december 24. és január 2. között.

Az akciót Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter parlamenti képviselő jelentették be kedden.

Az állatkertben soha nem látott fejlesztési hullám valósult meg az elmúlt években, a zoo minden évben tudott újdonságot mutatni a látogatóinak – mutatott rá a polgármester. Hozzátette: azért is kezdeményezték az ünnepi akciót, mert fontos, hogy az intézmény ne csak a turistáknak nyújtson feledhetetlen élményeket, hanem a veszprémieknek is. 

Porga Gyula, Ovádi Péter, Török LászlóPorga Gyula, Ovádi Péter, Török László

Ovádi Péter az akció részleteit ismertetve elmondta: december 24. és január 2. között 500 forintos áron lehet belépőjegyet váltani az állatkertbe.

Török László igazgató kérdésre válaszolva elárulta, hogy az állatkert idén több mint 300 ezer látogatót fogadott, ami már csak azért is kitűnő eredmény, mert a pandémia miatt hosszú ideig zárva kellett maradniuk év elején, majd utána is egy ideig csak védettségi igazolvánnyal engedhettek be látogatókat, ami érezhetően visszafogta a forgalmat. Ennek ellenére a korábbi évek átlagosan 370 ezer fős látogatottságától nem is marad el annyira a 2021-es eredmény.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.