Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 19. Emília
Veszprém
20°C
2024. július 19. Emília
Veszprém
20°C

Veszprém sikere nem a pillanat műve, hanem évtizedes eredmény, amit a mostani nyugdíjasok kezdtek el

2021. október 1. 16:50
Az idősek napja alkalmából tartottak nagyszabású fogadást az Agóra Kulturális Központban pénteken, ahol két alkalommal is megtöltötték a nagytermet a veszprémi nyugdíjas klubok tagjai. Az eseményen Porga Gyula azt mondta, Veszprém sikere nem a pillanat műve, hanem sok évtized munkájának eredménye, amit a mostani nyugdíjasok fektettek le.

Veszprémben összesen 45 nyugdíjas klub működik, az ő tagságuknak szerveztek idősnapi köszöntőt az Agóra nagytermében pénteken, ráadásul a magas létszám miatt rögtön kettővel is készült az önkormányzat, hiszen délelőtt és délután is várták az idősebb veszprémieket az eseményre, ahol a városvezetők köszöntői mellett vidám kulturális programmal is készültek a szervezők.

A koronavírus-járvány több hulláma után ez volt az első olyan rendezvény az intézményben, ami kifejezetten az időseknek szólt, akik ugyanolyan létszámmal és lelkesedéssel vettek részt ezen is, mint közel 2 évvel ezelőtti utolsó ilyen eseményen.

Neveda Amália, az Agóra igazgatója is erre az aktivitásra hívta fel a figyelmet rövid köszöntőjében, amelyben elárulta azt is, hogy az intézmény megnyitásakor a nyugdíjas klubok voltak az elsők, akik jelentkeztek, hogy szívesen beköltöznének az épületbe és használnák azokat a termeket, amelyeket direkt azért hoztak létre, hogy a helyi civil szervezeteknek legyen egy helye, ahol végezni tudják munkájukat, meg tudják tartani összejöveteleiket.

Az eseményen Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is jelen volt, ő ünnepi beszédében arra világított rá, hogy a mostani sikerek nem jöhettek volna létre anélkül, hogy a ma már nyugdíjas éveiket töltő veszprémiek annak idején kemény munkával ne alapozták volna meg a Királynék városának alapjait. A képviselő biztatta a jelenlévőket és üzent a fiatal generáció tagjainak is, miszerint ne féljenek megosztani egymással ötleteiket, ha kell, bátran forduljanak tanácsért egymáshoz, hiszen sokszor az idősek tapasztalata és jó szándéka az, ami átbillentheti az embert egy akadályon az életében.

Porga Gyula, polgármester is egy visszatekintővel kezdte beszédét, amelyben úgy fogalmazott, Veszprém EKF-sikere sem a pillanat műve volt, hanem annak a több évtizedes munkának az egyik gyümölcse, amit a mostani nyugdíjasok végeztek ebben a városban. Kitért arra is, hogy a Covid-19 idején a fiatalok rendkívül sokat segítettek önkénteskedéssel az idős emberek gondozásában, ez pedig annak a neveltetésnek és mentalitásnak köszönhető, amit az idősek adtak át a fiatalabb generációnak.

Az eseményen több elismerést és díjat is átadtak olyan nyugdíjasoknak, akik kifejezetten a koronavírusos időszakban végeztek példaértékű munkát.

Ábrahám Emilné egy mesekönyvet írt a pandémia alatt, Frohmann Péter útleírásokat készített, hogy a karanténba egy kis élményt vigyen az egyedül élőknek, Gyimesiné Domonkos Ágnes a Máltai Szeretetszolgálattal volt kapcsolatban és adománygyűjtő akciókban vett részt, Sidó Gizella szellemes szójátékokat készített, amikkel szórakoztatta nyugdíjas társait, Szilágyi Erzsébet, a nyugdíjas rendőr klub vezetője pedig a védekezésben vett aktívan részt.

Rajtuk kívül Pro Meritis-díjjal tüntették ki Bodnár Istvánné Zsókát, aki a Bónusz Nyugdíjas Táncklub vezetőjeként érdemelte ki áldozatos munkájáért ezt a városi kitüntetést.

Az idősnapi ünnepségen résztvevők a köszöntők és díjátadók után a Pannon Várszínház zenés produkcióját élvezhették.

Bodnár Istvánné Zsóka az újhullámot képviseli a harmadik életszakaszba lépők körében. Míg korábban általában a közös munkahelyen töltött évtizedek kötötték össze a nyugdíjba vonulókat, mára a nagyobb mobilitás, az eltérő életmódok és életkörülmények új utakat igényelnek a szenior közösségek szervezésében. Nos, az egyik ilyen új útra talált rá Zsóka, amikor 2017-ben szenior tánc tanfolyamot hirdetett, amelyre 140-en jelentkeztek, majd megalakult a Bónusz Nyugdíjas Táncklub. A klubban a repertoár egyre bővült, a szalontánc után népek tánca, majd színjátszó csoport is alakult. Nemzetközi nyugdíjas találkozókra is vitték Veszprém jó hírét és ma is, szinte hetenként kapnak meghívást a környező települések ünnepségeire.

Zsóka, aki rengeteg derűt és örömet hozott a nyugdíjas közösségek életébe, korábban, mint gyógypedagógus dolgozott Veszprémben. Hátrányos helyzetű gyerekeket tanított, akiknek útját később is figyelemmel kísérte, sőt, diákjai ma is felkeresik őt. Megbirkózott a sors rászánt nehézségeivel, özvegyen nevelte fel két fiát. Egyszer a fia leült vele beszélgetni, hogy eljött az idő arra, hogy az álmait, a terveit megvalósítsa, hiszen abból akadt még bőven. Ezek után lett Bodnár Istvánné Zsókából a veszprémi nyugdíjas közélet meghatározó személyisége. A Bónusz Nyugdíjas Klub mellett tagja az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség megyei elnökségének és a Szenior Mentor Kerekasztalnak is, amely Veszprém és még 25 környező település nyugdíjasainak jövőképével foglalkozik. 2021-ben Veszprém Megyei Jogú Város Polgármestere a város nyugdíjas polgárai érdekében végzett példamutató közösségfejlesztő tevékenysége elismeréseként Bodnár Istvánné részére Pro Meritis érmet adományozott.

Hajas Bálint
további cikkek
Az Európai Parlament megválasztotta Von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé Az Európai Parlament megválasztotta Von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe. tegnap 15:23 Az átállás a megújuló energiára nonszensz tündérmese Pannon Egyetem Az átállás a megújuló energiára nonszensz tündérmese Második alkalommal rendezték meg a HOPE fenntarthatósági konferenciát a Pannon Egyetemen csütörtökön. tegnap 22:55 Megdőlt az esetszámrekord a Balatonnál Balaton Megdőlt az esetszámrekord a Balatonnál Drasztikusan megnövekedett a Magyar Vöröskereszt által működtetett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat által ellátottak száma a júliusi tartós hőhullám miatt, az önkéntesek már csaknem kétezer bajbajutotton segítettek - derül ki a szervezet MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből. 2024. július 17. 14:58 Az árvaszúnyogok segítenek megérteni, hogyan védhetjük meg a Balatont Balaton Az árvaszúnyogok segítenek megérteni, hogyan védhetjük meg a Balatont Vajon milyen volt a Balaton természetes állapota, és mikor változott meg? Helyreállítható-e még a természetközeli állapot? Ezekre a kérdéskere keresték a választ az ELTE Őskörnyezet és Klímaváltozás Kutatócsoport munkatársai legújabb tanulmányukban, amelyben konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a tó védelme érdekében. 2024. július 17. 21:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.