Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C

Szakmai tanévnyitó konferenciát tartottak

2021. augusztus 30. 15:30
Ötödik alkalommal rendezték meg a Veszprém megyei Szakmai Tanévnyitó Konferenciát. A hétfő délelőtti eseménynek a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont.

Az Oktatási Hivatal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Klebelsberg Központ tanévnyitó konferenciáján az intézményvezető és pedagógus résztvevők célja az volt, hogy hiteles szakmai támogatást kapjanak és adjanak az új tanévvel kapcsolatban.

A konferenciát megnyitó ünnepi beszédben Brányi Mária alpolgármester hangsúlyozta az oktatás fontosságát, kisebb időutazást tartva a veszprémi oktatási és nevelési intézmények világába. Ahogy fogalmazott, több tényező is szerepet játszik abban, hogy a diákok igényes környezetben tanulhassanak, akár játszóterekről, parkokról, terekről legyen szó, hiszen ezek is ugyanolyan fontosak a testi-lelki nevelésben.

Brányi Mária beszéde végén a város nevében elmondta, továbbra is partner az utóbb említett igényes környezet megteremtésében.

Elsőként Dr. Lebanov József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője adott elő, majd Brassai Sándor, az Oktatási Hivatal nevében lépett a pódiumra. Végül a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese, Péterffy Balázs osztotta meg szakmai gondolatait.

Szabó Eszter
Simon Dániel
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.