2021. szeptember 27.
//
Adalbert névnap

Elindult a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program podcastje

2021. július 26. 11:05
A 2023 podcast célja, hogy végig kísérje az utat, amellyel Veszprém és a Bakony-Balaton régió az európai figyelem középpontjába emelkedik és bemutassa a programokon és projekteken dolgozó alkotóközösségeket. A podcast ebben az esetben nem csak egy online adássorozat, hanem egy mentor program is, aminek keretein belül helyi fiatalok ismerkedhetnek meg az adáskészítés fázisaival.

Az Európa Kulturális Fővárosa program elérkezett abba a fázisába, hogy a bemutatkozhassanak azok a projektek, amik eljutottak a megvalósítási szakaszba. Érdemes tehát megnyomni a „követés” gombot a Spotify-on, hiszen az adásokból kiderül majd, hogy mi történik Veszprémben az UNESCO ’Zene városa’ cím elnyerése után, hogyan formálhatják a város húszezeres lakótelepének lakosai a környezetük fejlesztését, de megtudhatjuk azt is, hogyan szerveződnek „Kulthálóvá” a Bakony-Balaton régió összművészeti bázisai. 

A VEB2023 podcastek először a Spotify-on, majd kicsit később az Apple és Google felületén heti rendszerességgel jelennek majd meg, hosszabb tudósítások és interjúk, valamint néhány perces magyarázó anyagok, rövid hangulatbeszélgetések formájában. Az adássorozat felelőse Gellért Gábor, aki eddigi, több mint 20 éves rádiós munkássága során hozzájárult többek között az Est FM, a Radiocafé és Neo FM sikereihez is.

Az első adás Can Togay Jánossal, a VEB2023 művészeti és kreatív főtanácsadójával készült a program jelenről és jövőről. Arról, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program nem csillogó és 2023-ban gyorsan elpukkanó fesztiválokat akar létrehozni, hanem egy erős, innovatív térségét, amely szívesen látja majd az idelátogató vendégeket, és sok innovációval lép a 2024-es évbe. 

Az első podcast mellé készül egy 10 percnél rövidebb miniportré is, amiben Can Togay életének néhány fontos epizódját villantjuk fel: közös színpadi jelenlétét Halász Péterrel, diákéveit Fábri Zoltánnal, filmszerepét Isabelle Hupert-rel. Can török származású, Budapesten született és itt kapta meg filmrendező diplomáját. Felesége félig finn, így sokáig élt vele szülőhazájában, majd Párizsban és később Berlinben is. Mesél kedvenc városairól, és régi-új otthonáról, Felsőörsről.

A mentorprogramként is funkcionáló podcast sorozat helyi, fiatal tanulni vágyó önkénteseket is bevon a munkába, elsősorban a 17-22 éves korosztályból. A VEB2023 és a „modern rádiózás” iránt érdeklődőket – szakemberek előadásain, beszédtanár óráin és rengeteg gyakorlati feladaton keresztül – vezetik be a médiamunka alapjaiba. A mentorprogram célja, hogy 2023-ra, helyi fiatalok láthassák el az Európa Kulturális Fővárosa program médiafeladatainak egy részét. A jelentkezési felhívás augusztus első napjaiban jelenik a podcast és a VEB2023 közösségi média felületein. 

A 2023 podcast felületei: 
Spotify: https://open.spotify.com/show/5IIJvTmnerrpkkZpzbqRJv 
Facabook: https://www.facebook.com/2023podcast/ 
Website: https://veszprembalaton2023.hu/oldal/2023-podcast 
 

vehir.hu

További cikkek

Hétvégén megnyílt az időkapu Balatonfüreden
Hétvégén megnyílt az időkapu Balatonfüreden
Egészen a reformkorig utazhattak vissza azok, akik hétvégén Balatonfüredre látogattak, ahol a Romantikus Reformkor rendezvény keretében testközelből ismerhették meg a XIX. századi Balatonfüred hangulatát. Képriportunkban mutatjuk, milyen volt ez az időutazás.
Hárskút volt a német kultúra központja a hétvégén
Hárskút volt a német kultúra központja a hétvégén
A kis bakonyi településen találkoztak a térségben élő német nemzetiségiek szombaton.
Együtt vigadott Kádárta és Gyulafirátót
Együtt vigadott Kádárta és Gyulafirátót
Első alkalommal tartott közös szüreti felvonulást és mulatságokat Kádárta és Gyulafirátót.
Hatvan éve együtt a színházi közönséggel
Hatvan éve együtt a színházi közönséggel
Hármas ünnepet tartott péntek este a Veszprémi Petőfi Színház: hatvan éve jött létre a teátrum állandó társulata és indult el a bérletezés, hosszú hónapok kihagyása után pedig az első premiert is megtarthatta az intézmény.
Félszáz 4 csillagos szállodaszobával bővül Veszprém turisztikai kínálata
Félszáz 4 csillagos szállodaszobával bővül Veszprém turisztikai kínálata
Közel egyharmadával, összesen 50 db négycsillagos szobával fog emelkedni Veszprém szálláshelyeinek száma a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program szállodaépítés és kapacitásfejlesztési programjának köszönhetően. A tervek elkészültek, a munkagépek pedig már dolgoznak az Oliva Étterem és Hotel, a Betekints Hotel és a Hotel Historia Malomkertnél.