2021. szeptember 27.
//
Adalbert névnap

Kik azok, akik tökéletesen egymáshoz valók, ki mutat nékem ily boldogokat?

2021. július 25. 21:14
Ötvennégy éve ezen a napon halt meg Füst Milán, Kossuth-díjas író, költő, drámaíró, esztéta. A Digitális Irodalmi Akadémia 2000-ben posztumusz tagjává választotta.

Füst Milán neve mostanában Enyedi Ildikó legújabb filmje kapcsán forog sokat a köztudatban, hiszen idén mutatják be az író 1942-ben megjelent regényéből készült filmváltozatot, mely már Cannes-ban is debütált. Meglepő vállalás, hiszen Füst Milán neve nem mondható kifejezetten divatosnak, pedig a groteszkség és a szorongás kettőse jellegzetesen modern íróvá teszi Füst Milánt, ettől a két dologtól pedig igen csak „fogyaszthatóvá válik” egy mű. Az irodalmi műnemek mindegyikében alkotott, két híresebb drámája a Boldogtalanok és a IV. Henrik olykor előkerül a magyar színházak repertoárján.

Fotó: pestbuda.huFotó: pestbuda.hu

Az írók legtöbbjénél elmondható, vagy bölcsész, vagy jogi pályáról „kapják magukat” az írói világban; Füst Milán volt jogász is és tanár is, idős korában egyetemen tanított esztétikát.

Tanítványai úgy emlékeztek rá, mint a tanárra, aki szívét-lelkét beleadja a pedagógiába.

Elmélkedő figura, olykor akadékoskodó öregembernek látszott már fiatalon is, de különcködései mögött a világos gondolkodó ember húzódott meg, aki mintha szerepeket játszva élné életét: hipochonder és aggastyán. Ez a két fő „szerep” volt sajátja…

Élete végén tolószékbe került, amit mintegy trónszéket "használt"Élete végén tolószékbe került, amit mintegy trónszéket "használt"

1942-ben jelent meg a Feleségem története: egy magányos lelkű, különc hajóskapitány meséli el benne lélekgyilkos féltékenységének történetét. A nagy terjedelmű lélektani regény később, már a háború után világsiker lett. Francia fordítás útján belekerült a század prózairodalmába. Ebből a műből idézünk most, emlékezve az ötvennégy éve elhunyt szerzőre:

"S ez az, amiről szólani akarok. Mert, hogy nem volt akkor közönyös irántam, ebben biztos vagyok. Érzi azt az ember. Sőt, sőt éppen ezt a jelenetet: a szeme villanását s az arca forróságát szoktam én magam elé idézni, valahányszor rám jött a kételkedés, hogy egyáltalán van-e a képzeletében érdeklődés a személyem iránt.
És most erre is gondoltam. Ezért is nem szóltam semmit, akármilyen boldogtalannak látszott, mikor benyitott hozzám a köpenyében. Semmit se kérdeztem, nem néztem a szemébe, s nem kutattam a titkai után. De más okból sem. A nagy leszámolásokat én sohase szerettem, sem a végleges nyilatkozatokat. - Ha akarod, még őszintébb leszek – mondta nekem egyszer egy hevesvérű társam a tanfolyamon. S én már akkor is ezt feleltem neki: - Szükségtelen. Olyan nagyon őszinték mi ne legyünk egymáshoz. - És ma is ezt vallom. Mert mi a vége? Minthogy egyik se tud a másik igazával mit csinálni, ki-ki a magáét hangoztatja tovább, s így haladnak párhuzamosan a semmi felé."

A címben szereplő idézet - szintén - a Feleségem történetéből van.

Szabó Eszter

További cikkek