Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Neked mit jelent az otthonod?

2021. május 27. 22:59
Erre a kérdésre keresi a választ ezer gyerektől a Kabóca Bábszínház A város, mint otthon és óriási játszótér nevű programjában, a válaszokból pedig jövőre interaktív kiállítást szerveznek.

Az elmúlt egy évben mindenki számára megváltozott az, amit addig az otthonáról gondolt. Miközben a fogalom egyszerre leszűkült egy kis térre, maga a tér sok mindenné át is alakult.

Hogy mit is jelent számunkra az otthon, s leginkább mit jelent a gyerekek számára, arról a Kabóca Bábszínház is sokat gondolkodott az elmúlt időszakban, „rá kellett azonban jönnünk, hogy közösség nélkül lehetetlen körülírni a fogalmat. Hiszen az ember otthona tulajdonképpen ott van, ahol befogadó közösségre lel” – mondta el Szőke Kavinszki András igazgató, amikor szerdán a sajtó előtt is bejelentették új kezdeményezésüket.

A most induló A város, mint otthon és óriási játszótér nevű program a Veszprém az Élhető Város Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia újabb eleme, amely 15 millió forintos uniós forrásból valósul meg. A Kabóca Bábszínház egyébként már a stratégia előkészítésében is aktívan részt vett, most pedig pályázóként jelenik meg, miközben a legkisebbeken keresztül igyekszik minél szélesebb táborhoz eljutni a városban. Bízom benne, hogy ez a folyamat a pályázat révén még inkább ki tud teljesedni, az eredmény pedig a veszprémi közösséget erősíti majd – fogalmazott ezzel kapcsolatban Brányi Mária.

Ferenczy Gábor, a „Veszprém az Élhető Város” munkaszervezet vezetője arról beszélt, hogy a program egy új irányt jelent a stratégián belül, amely elsősorban a helyi identitás és a helyi kötődés erősödését szolgálja a kulturális és közösségi kapacitások segítségével. Az új irányon belül összesen négy pályázat nyert, amelyek közül elsőként indulhat el most a Kabóca programja, s amely a tervek szerint a későbbiekben az EKF programba is bekapcsolódik, valamint nemzetközi jó gyakorlattá válhat.

Szántó Viktória, a színház igazgatóhelyettese és a projekt vezetője elmondta, a program keretében egy összművészeti pályázatot írnak ki, amelyben minimum ezer, 4 és 12 év közötti gyerektől kérdezik meg, számukra mit jelent az otthonuk. Lehet-e például egy négyévesnek már városi identitása, vagy számára az otthont kizárólag a szülei lakása, netán egy kedvenc játék biztonsága jelenti? Hogyan alakul át az épített környezet az ő fejükben? Többek között ezekre a kérdésekre várjuk a válaszokat, amelyek érkezhetnek rajz, vers, videó, fénykép, installáció, szobor, tánc vagy bármilyen egyéb művészeti formában, amire még talán mi sem gondolunk, de a válaszadók számára fontos lehet – árulta el Szántó Viktória.

A gyerekek által megfogalmazott válaszok alapján 2022 tavaszán a Kabóca Bábszínház egy színházi előadást fog létrehozni, illetve egy interaktív kiállítást rendeznek az alkotásokból, amelyben egy innovatív városképet ismerhetünk meg.

Az elkészült pályaműveket az otthonpalyazat@gmail.com emailcímre várják, de akár személyesen is el lehet juttatni a Kabóca Bábszínházba (8200 Veszprém, Táborállás park 1.) szeptember 30-ig a teátrum oldalán található, kitöltött adatvédelmi nyilatkozattal együtt.

A színház emellett egy játékra is invitálja a gyerekeket és a családokat a 28. Kabóciádéra, ahol egy nagy közös – vagy sok apró – bunker építésére buzdítják a résztvevőket.

Mivel a bábszínház elkötelezte magát, hogy a művészetet és a kultúrát városszerte elérhetővé teszi, a Széchenyi 2020 program keretében egy mobilszínpadot is vásárolnak, illetve játéktereik fejlesztését is tervezik a 15 millió forintból.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.