Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Minden idők egyik legerősebb magyar bajnoksága rajtol vasárnap

2021. április 16. 15:45 // Forrás: MTI
Minden idők egyik legerősebb rali országos bajnoksága rajtol el vasárnap az I. Boldogkő-ralival, amelyre kilencven páros nevezett.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) hétfutamosra tervezi az idei szezont, ennek első állomása lesz a Boldogkőváralján és környékén sorra kerülő vasárnapi verseny.    

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke az MTI-nek elmondta, a koronavírus-járvány ellenére - bár jelentős csúszással - sikerült tavaly is teljes értékű, ráadásul nagyon szoros küzdelmet hozó ob-t lebonyolítaniuk, amelynek Európa-szerte pozitív volt a visszhangja a sportágban.

Részben ennek is köszönhető, hogy világ- és Európa-bajnoki szinten meghatározó, eredményes párosok is beneveztek az idei magyar bajnoki szezonra, amely a reményeink szerint nagyszerű küzdelmet és izgalmakat ígér

- jelentette ki az elnök. Hozzátette, a jelenleg érvényben lévő szabályozások miatt az első verseny zárt kapus lesz, ezért türelmet kérnek a nézőktől, szurkolóktól, akikre az idén is nagy szükség lesz, azonban vasárnap még nem lehetnek ott a pálya szélén.    

(archív fotó)(archív fotó)

Az indulók közül egy norvég duóra kíváncsiak a legtöbben, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának címvédője, Mads Östberg és Torstein Eriksen ugyanis a Citroën Rally Team Hungary versenyautójával vág neki az ob küzdelmeinek, miközben a WRC2-ben is rajthoz áll az év során. A 33 éves versenyző az idény rajtja előtt megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, komolyan veszik a magyarországi futamokat, amelyekre ugyanúgy készülnek fel, mint egy világbajnoki viadalra. Hozzátette, jó lehetőséget láttak abban, hogy a vb-szereplés mellett Magyarországon is versenyezzenek, és jelezte: kihívásként tekintenek az itteni szereplésükre, a magyar mezőnyben pedig sok rutinos és jó ellenféllel szemben kell helyt állniuk.

A tavaly az abszolút bajnoki címről egy ponttal lemaradó, de az RC2-es kategóriában bajnok Turán Frigyes, Bagaméri László páros korábban szintén sajtótájékoztatón mutatta be a Next Auto Polo GTI R5 2021-es dizájnját, valamint beszélt arról is, hogy milyen célokkal vág neki az aktuális szezonnak.    

Minden évben úgy állunk oda a rajthoz, hogy bajnokok akarunk lenni, másképp nem is lenne értelme, ezért ebben az évben is ez a célunk

- jelentette ki Turán, aki megnyerte az elmúlt hétvégén rendezett Orfű-ralit, amely tesztversenyként szolgált az ob élmezőnyének. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője kiemelte, hogy a nemzetközi szinten is ismert és elismert ellenfelek mellett a feltörekvő fiatal hazai riválisok között szintén vannak olyanok, akikkel számolni kell, ez pedig "komoly technikai és mentális elvárásokat" támaszt az ő párosukkal szemben is.

Östbergék mellett itt lesz az első ob-futamon a szintén WRC2-résztvevő orosz Nyikolaj Grijazin, Konsztantin Alekszandrov (Polo GTI R5) kettős, valamint a 2013-as Európa-bajnok, 2018-ban a WRC2-ben diadalmaskodó cseh Jan Kopecky, Jan Hlousek (Skoda Fabia Rally2 EVO) duó.    

A magyar élmenők közül az abszolút bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) páros, valamint az előző idényben a végső sikerért a zárófutamig versenyben lévő Velenczei Ádám, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) kettős is ott lesz a rajtnál Boldogkőváralján.

Az ob nyitóversenye egynapos lesz, vasárnap három gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny háromszor, így összesen kilenc szakasz, azaz 124,95 kilométer megtétele után alakul ki a végeredmény. Az ob következő futamát, az Eger-ralit májusban rendezik, majd a tervek szerint Salgótarján, Pécs, Székesfehérvár, valamint Mór következik, a záróversenyt pedig október 22. és 24. között tartják Nyíregyházán és környékén, az Európa-bajnoki (ERC) fordulóval közösen.

vehir.hu
további cikkek
Több ember meghalt egy raliversenyen Lábatlan és Bajót között baleset Több ember meghalt egy raliversenyen Lábatlan és Bajót között Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit. 2024. március 24. 16:23 Ausztrál Nagydíj - Sainz nyert Melbourne-ben, Verstappen kiesett Ausztrál Nagydíj - Sainz nyert Melbourne-ben, Verstappen kiesett A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott. 2024. március 24. 6:38 Szaúdi Nagydíj - Dzsiddában is folytatódott Verstappen sikersorozata Szaúdi Nagydíj - Dzsiddában is folytatódott Verstappen sikersorozata A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon Dzsiddában. 2024. március 9. 19:50 Veszprémből indul az ERC-sorozat – újabb lépés a sportfőváros cím felé rali Veszprémből indul az ERC-sorozat – újabb lépés a sportfőváros cím felé A Rally Hungary lesz a 2024-es ERC-sorozat nyitóversenye, amelyet április 12. és 14. között veszprémi központtal, murvás pályákon tartanak meg. Rali Európa-bajnokot majd öt aszfaltos és három murvás verseny összesített eredménye alapján avatnak.   2024. március 6. 13:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.