Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhunyt Igaly Diána

2021. április 9. 9:43 // Forrás: MTI
Életének 57. évében elhunyt Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke.

A kiváló skeetlövő koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba. Halálának hírét Sinka László, a magyar szövetség főtitkára erősítette meg pénteken reggel az MTI-nek.    

Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett. Olimpián 2004-ben, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben diadalmaskodott egyéniben. A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet szerzett, összességében a felnőttek között vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra.    

Az MSSZ közleményében jelezte, hogy az év sportlövőjének ötször megválasztott, 2019-ben pedig életműdíjjal jutalmazott bajnokát saját halottjának tekinti.

Igaly az MTI-nek 2015-ben, 50. születésnapja alkalmából adott interjúban versenyzői karrierét három szakaszra bontotta. Elárulta, hogy 1997-ben, amikor az első szakasz édesapja, a korábbi kiváló versenyző, Igaly Miklós halálával lezárult, ő a visszavonuláson is elgondolkodott, ám végül éppen apja szavai győzték meg arról, hogy folytatnia kell.    

Édesapám úgy halt meg, hogy már tudta, az ötkarikás indulás is elérhetővé vált a számomra, s nekem ugyan nem, de édesanyámnak azt mondta, hogy ott leszek. Amikor halála után anyukám elmondta mindezt, akkor döntöttem úgy, hogy folytatom, s noha addig is sikeres voltam, a következő évben világbajnokságot és ezzel kvótát nyertem

- mondta akkor Igaly, hozzátéve, hogy egészen az athéni olimpiai sikerig minden évben tudott komoly versenyt nyerni, a csúcson volt.

Később komoly lőtérproblémákkal küzdött éveken át, a 2008-as pekingi játékokra ennek ellenére ki tudott jutni és ott a 13. helyen végzett, majd a londoni olimpiára is megpróbált kijutni, ám az már nem sikerült neki. A 2012-es évben helyet kapott a magyar szövetség új vezetésében, és - amellett, hogy edzőként is tevékenykedett - egészen haláláig az MSSZ alelnökeként dolgozott.

Igaly Dianát a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának tekinti.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben emlékezett meg a sportemberről, akiről azt írta, hogy "személyében a magyar sport egy kiemelkedő alakját veszítette el". Egyúttal jelezte, hogy Igaly Dianát az Emmi is saját halottjának tekinti.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.