Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Amíg van ember a Földön, lesz színház is

2021. március 26. 11:48 // Forrás: szinhaz.online
Az idei színházi világnap üzenetét Helen Mirren fogalmazta meg.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója – írja a szinhaz.online.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A színházi világnapon az előadások előtt világszerte felolvassák egy-egy jeles színházi személyiség üznetét – idén Helen Mirren brit színésznő fogalmazta meg gondolatait, a járványügyi zárlat miatt azonban csak online olvashatjuk sorait.

“Rendkívül nehéz időszak köszöntött az előadóművészetekre, rengeteg alkotó, technikus, színházi szakember küzd most egy olyan szakmában, amelyhez eleve hozzátartozik a bizonytalanság.

Talán ez a mindig jelenlévő bizonytalanság még alkalmasabbá teszi őket arra, hogy bölcsességgel és bátorsággal vészeljék át a pandémiát.

Képzelőerejük már a megváltozott körülmények közt is megmutatkozott, az internet segítségével újszerű, szórakoztató és megrendítő módokat találtak arra, hogy a közönséggel kapcsolatba lépjenek.

Amióta létezünk ezen a bolygón, azóta mesélünk történeteket egymásnak. Gyönyörű színházi kultúránk is addig fog élni, amíg mi, emberek a Földön vagyunk.

Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők kreativitását nem lehet elfojtani – az nemsokára ismét ki fog bontakozni, friss energiákat megmozgatva és újraértelmezve a világot, amin valamennyien osztozunk.

Már alig várom!”

Helen Mirren

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.