Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pásztor Bence 70 méter feletti dobással tért vissza

2021. március 8. 21:37 // Forrás: VEDAC
Nagyszerű eredményeket hozott a téli dobó magyar bajnokság: elégedetten térhettek haza Szombathelyről a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolói.

A dobók számára a szezon az első komolyabb megmérettetését, a téli dobó magyar bajnokságot Szombathelyen rendezték meg. Napsütétes, tavaszias időben sorakoztak fel a résztvevők.

A férfi kalapácsvetésben – több mint négy év után – először versenyzett újra a VEDAC színeiben Pásztor Bence. A Veszprémbe visszatérő ifjúsági világbajnok nagy reményekkel vág neki az idénynek, hiszen a fiatalember az olimpiai kvalifikációért is harcba száll.

Pásztor Bence a dobogó harmadik fokára állhatott - Fotó: VEDACPásztor Bence a dobogó harmadik fokára állhatott - Fotó: VEDAC

Az év első viadalán három 68.50 körüli dobással nyitott, aztán rontott egyet, majd 67.72-ig jutott. Bence mentális erejét mutatja, hogy az utolsó sorozatban mindig képes nagyot alakítani, s ez most is így volt, egy remek dobással 70.55-re alakította legjobb eredményét, amivel a dobogó harmadik fokát foglalhatta el a tavalyi év U23-as atlétája, Rába Dániel (72.52), valamint London olimpiai bajnoka, Pars Krisztián (71.35) mögött.

Ugyanitt Czeller Gábor harminc centire megközelítve egyéni legjobbját, 68.78 méterrel a negyedik helyen végzett. A mezőny legfiatalabbja, Csekő Miklós 55.66 méterrel a tizenkettedik lett, míg Minyó Bence 53.22-vel a tizenharmadik helyen zárt.

Férfi diszkoszvetésben is bronzérem jutott a VEDAC képviselőjének: Strigencz Zalán, az indulók egyik legifjabbja, 49.93 méteres új egyéni csúccsal a harmadik helyen zárt. Szikszai Róbert nyert (60.35), Sólyom László pedig második lett (51.98).

Ebben a számban Péringer Márkért is szoríthattunk, aki 48.87 méterrel a negyedik helyen végzett, Czeller Gábor pedig 45.27 méterrel a nyolcadik lett.

Női diszkoszvetésben Kövér Fanni mutatta meg, hogy nemcsak gerelyhajításban tartozik a magyar élmezőnybe. A 17 éves tehetség 45.24 méteres szezoncsúccsal ezüstérmet vehetett át. Csak a jóval rutinosabb Kerekes Dóra tudta megelőzni (52.13) Mozsdényi Dávid tanítványát.

Női kalapácsvetésben Csatári Jázmin közel volt a dobogóhoz, új egyéni csúcsot dobva, 57.27 métert ért el, ami végül a negyedik helyhez volt elég. Ugyanitt Gombás Petra 51.85 méterrel a nyolcadik helyezett lett.

Az U16-os mezőnyben, diszkoszvetésben több újoncot avatott a VEDAC, akik kihozták magukból a legtöbbet: tizenhatodik lett Menyhárt Balázs (24.85), tizenhetedik Fekete András (23.00), tizennyolcadik Szabó Barnabás (17.78), tizenkilencedik Bankó Olivér (16.65), a huszonegyedik Bankó Milán (13.28).

Fiú kalapácsvetésben Menyhárt Balázs a pontszerző, hatodik helyen végzett (33.75), hetedikként zárt Bankó Olivér (25.68), nyolcadikként Bankó Milán (25.49), tizedikként Fekete András (24.40), míg Szabó Barnabás a tizenegyedik lett (22.64).

Fertig Fanni két számban indult: diszkoszvetésben új egyéni csúccsal, 22.21 méterrel a kilencedik helyet szerezte meg. Kalapácsvetésben viszont dobogóra állhatott, hiszen 51.82 méterrel ezüstéremnek örülhetett.

vehir.hu
további cikkek
Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. ma 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.