Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán: könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni

2021. február 24. 11:05 // Forrás: MTI
A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni - Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.

A kormányfő hangsúlyozta: fontos nap a mai, mert ma kezdenek oltani a kínai vakcinával. "Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek" - tette hozzá.

A miniszterelnök értékelése szerint a helyzet nem könnyű. Mint mondta: egyszerre van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, és ezért megnő majd a beoltottak száma, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot. "Ez a két tendencia, ez a két görbe fut egymással szemben" - mutatott rá Orbán Viktor, aki a konzultáció során meghallgatott járványügyi szakemberek nevében is azt kérte, hogy minél többen oltassák be magukat.

A kormányfő ugyanakkor kijelentette azt is: "könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni".

Elmondta: egy olyan kérdés van, amelyet meg fognak fontolni. Az idősotthonok lakói - akiket már 80 százalékban átoltottak - sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Itt szeretnének valami emberileg elfogadható megoldást találni.

Orbán Viktor háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében kedden elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

vehir.hu
további cikkek
Költségvetés 2024: a Fidesz-KDNP biztosan igennel szavaz Költségvetés 2024: a Fidesz-KDNP biztosan igennel szavaz 2024 a veszprémiek éve lesz a költségvetés alapján is, melyről csütörtökön dönt a közgyűlés. A Fidesz-KDNP frakciója már biztosan támogatni fogja a tervezetet. tegnap 15:04 Hartmann Ferenc a (majdnem) teljes ellenzék közös polgármester-jelöltje választás 2024 Hartmann Ferenc a (majdnem) teljes ellenzék közös polgármester-jelöltje Dobrev Klára személyesen és a nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció, valamint majdnem az összes ellenzéki párt felsorakozott Hartmann Ferenc, veszprémi szocialista képviselő mögött az önkormányzati választáson, aki így Porga Gyula újabb kihívójaként jelent meg. A hétfői bejelentésen szinte nem volt olyan ellenzéki pecsét, amit ne akartak volna Hartmanra ragasztani, miközben ő egy egyszerű szociális programot hirdetett meg Veszprémben. tegnap 3:15 Megválasztották államfőnek Sulyok Tamást köztársasági elnök Megválasztották államfőnek Sulyok Tamást Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. 2024. február 26. 18:19 A magyar parlament is döntött Svédország NATO-csatlakozásának támogatásáról A magyar parlament is döntött Svédország NATO-csatlakozásának támogatásáról 188 igen szavazattal, 6 nem ellenében elfogadta az Országgyűlés a Svédország NATO-hoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló javaslatot. 2024. február 26. 18:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.