Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 19. Emma
2025. április 19. Emma

Kisbusszal gazdagodott Jásd községe

2021. január 8. 15:55
A Magyar Falu Programban való sikeres pályázatnak köszönhetően Jásd immár egy kilencszemélyes kisbuszt tudhat magáénak, amelyet a község vezetője pénteken már át is vehetett egy veszprémi autószalonban.

A 2021-es év nem is kezdődhetett volna jobban megyénk kevesebb mint ezer lakost számláló településének, Jásdnak. A Várpalotai járásban található község ugyanis ezúttal egy kisbuszt nyert el állami pályázaton. Az üzembe helyezés pénteken már meg is történt , az eseményen térségünk országgyűlési képviselője, Ovádi Péter (Fidesz-KDNP) is jelen volt.

A politikus emlékeztetett, a kormánynak nemcsak szavakban, hanem tettekben is fontosak a kistelepülések. Rámutatott, ennek ékes bizonyítéka, hogy az elmúlt két évben 350 milliárd forintot fordítottak a Magyar Falu Programra, amelynek kiírására Jásd már harmadszor pályázott sikerrel.

A közösségi tér, majd a járdahálózat megújulását követően megyénk falva immár egy vadonatúj kilencszemélyes kisbuszt is a magáénak tudhat, amelynek költségét a kormány teljes egészében átvállalta.

Ovádi hozzátette, ahogy az elmúlt években, úgy továbbra is elsődleges feladataik közé tartozik a vidéki lakosság életszínvonalának javítása. Úgy véli, jól haladnak, hiszen lecsökkent a vándorlás a falvakból a városokba. Pozitívan tekint 2021-re;

„a támogatás mértéke idén lesz a legnagyobb”.

Jásd község polgármestere, Győry Tünde hangsúlyozta, a Magyar Falu Programnak köszönhetően olyan projekteket tudtak megvalósítani, amelyekhez nem kellett önrészt biztosítaniuk.

Az állam részéről mindez hatalmas segítséget jelent az olyan kis költségvetésű települések számára, mint a miénk. Mondanom sem kell, másképp kilátásunk sem lett volna 13,5 milliós beruházásra.

Győry hozzátette, minden erejükkel azon lesznek, hogy községük kihívásainak maximálisan megfeleljenek; olyan szolgáltatásokat kívánnak nyújtani a falugondnok Jakab Ferdinánd által kezelt gépjárművel, amelyekre a kistelepülés összes lakója rászolgált az elmúlt években.

A kulcsok átadását megelőzően, a kisbusz beszerzésében segédkező veszprémi szalon munkatársai reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a gépjármű nagy segítségére lesz a településnek, amelynek vezetőjét biztosították jövőbeli segítőszándékukról.

Simon Dani
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.