Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Az alpolgármester személyesen reagált az iparcikk piaccal kapcsolatos hírekre

2020. december 11. 14:37
Brányi Mária közösségi oldalán reagált az iparcikk piac bezárásával kapcsolatos hírekre.

Az alpolgármester közleményét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

 

A mondvacsinált "Vásárcsarnok ügy" margójára:

Az 1973-ban megnyitott Vásárcsarnok az Önkormányzat tulajdonában van, mely épületegyüttes üzemeltetését 2007 óta a VKSZ Zrt. vagyonkezelési szerződés alapján végzi. Az Önkormányzat és a VKSZ Zrt. közötti szerződés 2021. január 31-én jár le. Jelenleg folyik az üzemeltetési szerződés felülvizsgálata, és az új megállapodás előkészítése.

Terveink szerint ez az anyag a januári Közgyűlés elé kerül. Az elkövetkezendő időszakban nem kívánjuk a Vásárcsarnok portfólióját csökkenteni, ezért szó sincsen arról, hogy az iparcikk, és a ruházati cikkek árusítása veszélyben lenne. Arra azonban törekszünk, hogy a kor kihívásainak megfelelő jövőképet fogalmazzunk meg, melynek végrehajtása az érintettekkel egy előre egyeztetett, és ütemezett terv szerint valósulhat meg.

A változtatásra hét-nyolc évvel ezelőtt kezdtük meg a felkészülést, több változatot végiggondolva tanulmánytervet készítettünk egy lehetséges bővítést, korszerűsítést szem előtt tartva. A tervezett beavatkozások műszaki tartalma még alakítás alatt áll, és azzal a szándékkal körvonalazódik, hogy minél magasabb színvonalon elégítse ki a vásárlóközönség és a kereskedők igényeit. A VKSZ Zrt. által összeállított programcsomagban nem csak műszaki, hanem szakmai tartalomnövekedés is megfogalmazásra került, melynek megvalósításához több, mint 3 milliárd forintos forrást becsülnek.

Az előkészítéshez körülbelül kilenc hónapra, míg a szakmai megvalósításhoz két naptári évre lesz szükség az elképzelések szerint. Az a célunk, hogy 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa program megrendezésének évére egy korszerűbb, komfortosabb feltételrendszer mentén szolgáljuk a Vásárcsarnok vásárlóinak, és árusítóinak igényét és kényelmét. Természetesen lesznek változások, melyekkel kapcsolatban az érintettekkel időben, még az előkészítés szakaszában vesszük fel a kapcsolatot.

Az ő bevonásukkal és segítségükkel készülünk a megvalósításra. A napokban megjelenő írásokra reagálva mindenkit megnyugtatok, szó sincsen arról, hogy a számunkra 20 millió forint árbevételt jelentő szolgáltatási szegmenst egyik napról a másikra diktátum formájában megszüntessük. A VKSZ Zrt. az Önkormányzattal megkötött szerződéseknek megfelelő módon tud további megállapodásokat kötni az érintett partnerekkel, amihez kérjük megértésüket. Az elkövetkezendő időszakokban bekövetkező együttműködéseknél a korábban említett beavatkozásokat figyelembe véve kell megállapodásokat kötni.

Áldott békés karácsonyt, és boldog új évet; örömteli vásárlást kívánok mindenkinek!

Brányi Mária
alpolgármester
2020. 12. 11.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.