Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Csányi Sándor: a magyar futball minden területen előrelépett

2020. november 19. 19:47 // Forrás: MTI
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a sportág itthon minden területen előrelépett, és kialakult egy olyan stabil helyzet, amely jó alapot biztosít a további fejlődéshez.

A sportvezető az M4 Sportnak adott csütörtöki interjújában úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy négy év múlva kijelenthető lesz, a magyar futballválogatott stabilan ott van Európa élvonalában. Hangsúlyozta, annak ellenére sikerült előrelépni, hogy a járványhelyzet nem kedvezett ezeknek a folyamatoknak.    

"A magyar labdarúgásban jelenleg minden értelemben rend van, innen feljebb lehet lépni, és cél az is, hogy a válogatott ott maradjon, ahol jelenleg van, valamint innen is előrébb jusson" - mondta Csányi Sándor, aki arról is beszélt, "maximálisan elégedettek" Marco Rossi szövetségi kapitánnyal és a stábjával. Az MLSZ-elnök jelezte, az olasz szakembernek 2021 végéig érvényes a szerződése, de reméli, ennél is hosszabb távon tudnak majd együtt dolgozni vele.    

Csányi Sándor azt nyilatkozta, "az idei fantasztikus, sikerekben gazdag" év volt. Kiemelte, hogy a válogatott kijutott az Európa-bajnokságra, a klubfutballban pedig jelentős sikernek nevezte, hogy a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet.    

"Nagy eredmény a sikeres Eb-kvalifikáció, amely remélem, hogy a szurkolóknak is örömet okozott" - mondta az MLSZ elnöke, hozzátéve, bízik abban, hogy jövőre a járványhelyzet lehetővé teszi majd, hogy közönség előtt rendezhessék meg az Európa-bajnoki mérkőzéseket a Puskás Arénában.    

A győztes magyar csapat a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország - Törökország mérkőzés végén a Puskás Arénában 2020. november 18-án. A magyar válogatott 2-0-ra győzött. MTI/Illyés TiborA győztes magyar csapat a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország - Törökország mérkőzés végén a Puskás Arénában 2020. november 18-án. A magyar válogatott 2-0-ra győzött. MTI/Illyés Tibor

Csányi Sándor szerint a magyar válogatott "jó csapat", "kellemetlen ellenfél", amely "teljesen megfiatalodott", és "magabiztos játékot játszik".    

"Nem szabad arra számítani, hogy innen már csak a sikerek jönnek majd, hiszen lesznek vereségek, csalódások is, de nem az a fontos, hogy minden egyes mérkőzést megnyerjünk, hanem az, hogy a trend felfelé mutasson" - jelentette ki az MLSZ-elnök, aki bevallotta: az Izland elleni pótselejtező 88. percében - épp a magyar egyenlítő gól előtt - már biztos volt abban, hogy a csapat elveszíti az összecsapást.    

Csányi a 2011-ben lefektetett stratégiai koncepcióról azt mondta, egy 10 évre szóló terv mindig olyan, amely inkább szándékokat fogalmaz meg, de a hazai labdarúgásban tetten érhető a fejlődés.    

"A futball ma Magyarországon sokkal szélesebb és magasabb színvonalú bázison nyugszik, mint korábban, ez a sportág csúcsán is tükröződik. A hazai bajnokság színvonala lényegesen erősebbé vált, stabilizálódott a csapatok pénzügyi helyzete, ugyanakkor a költségvetésük még mindig csak töredéke például egy jó horvát élvonalbeli együttes költségvetésének" - mondta az MLSZ elnöke, aki szerint utóbbi területen "feltehetően még szintet kellene lépni".    

A sportvezető a szövetség következő időszakra vonatkozó feladatairól azt mondta, a pandémiás helyzet "sok feladatot ró" az MLSZ-re, de a legfőbb feladat a sportágban most tapasztalható rend megőrzése és a további fejlődés elősegítése.    

"A 2021-es év sikeres lesz, sok olyan tehetséges játékos van, akinek a nevét még a futballszeretők közül is csak kevesen ismerik, de a következő egy-két, három esztendőben több fiatal is előkerül majd, és ebben az időszakban nehéz lesz bekerülni a magyar válogatottba" - jelentette ki Csányi Sándor.    

Mint az európai szövetség (UEFA) alelnöke, a sportvezető úgy vélte, az idei évről jövőre halasztott Eb történelmi lesz azért, mert a kontinens 12 nagyvárosában rendezik meg, de ez egyben teher is az UEFA és a csapatok számára.    

"Látva a tapasztalatokat, nem tartom valószínűnek, hogy az ehhez hasonló rendezés gyakran megismétlődik" - mondta az MLSZ-elnök, hozzátéve, hogy ha kényszerűségből helyszínmódosításra kerül sor, akkor a Puskás Arénával a három csoportmeccsen és az egy nyolcaddöntőn túl további találkozók megrendezésére is jelentkezik majd Magyarország.

vehir.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.