Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tovább építik a hidat Veszprém és Sepsiszentgyörgy között

2020. november 17. 4:00
Együttműködési megállapodásban rögzítette Veszprém és testvérvárosa Sepsiszentgyörgy, hogy a jövőben tovább építik a két város és két közösség közti hidat, immáron az Európa Kulturális Főváros céljai mentén is.

Veszprém és Sepsiszentgyörgy testvérvárosi kapcsolata 30 éves múltra tekint vissza, de a két város közös múltja még ennél is régebbre nyúlik vissza, hiszen már az 1970-es évektől kezdve építik az együttműködésüket. Kezdetben kifejezetten a kultúra mentén valósult ez meg, a városok színházai, a Tamási Áron Színház és a Veszprémi Petőfi Színház közvetítésével, később ez az együttműködés fejlődött addig, hogy testvérvárosi kapcsolatot alakítottak ki, közben pedig megerősödtek az íratlan emberi kapcsolatok is a dunántúliak és székelyek között.

Csütörtök délelőtt a járványhelyzet miatt csak online kapcsolat jöhetett létre Veszprém és Sepsiszentgyörgy között, ennek keretében írták alá a veszprémi és sepsiszentgyörgyi döntéshozók az új együttműködési megállapodást, amely immáron kifejezetten az EKF céljait is beemelte a dokumentumba.

Navracsics Tibor kormánybiztos az eseményen elmondta, az EKF egyik legfontosabb célja az, hogy közösségeket hozzon össze, de ez a törekvés nem csak a Bakony-Balaton térségére értelmezhető, hanem, ha lehetőség adódik rá, akár közigazgatási országhatárokon átívelve is hidat képezhet az emberek között.

Korábban Sepsiszentgyörgy is megpályázta az Európa Kulturális Főváros címet, akkor Temesvárral szemben alulmaradt, most viszont Veszprém jóvoltából a háromszéki város is részesülhet az EKF-címből.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az online videókapcsolaton keresztül elmondta, számukra azért is különösen fontos ez az együttműködés, hiszen így lehetőségük lesz megmutatni Székelyföld igazi, szép arcát, lebonthatják azokat az előítéleteket, amelyek időről időre felmerülnek velük, székelyekkel kapcsolatban.

Hogy milyen előítéletekre utalt a sepsiszentgyörgyi polgármester, azt Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke fejtette ki, szintén online bekapcsolódva az eseménybe.

Elmondta, hogy a korábbi román miniszterelnök megvétózta azt, hogy a csíksomlyói búcsú a világörökség része lehessen, ez is azt bizonyítja, hogy tartanak a magyaroktól, a magyar kultúrától Bukarestben. A mostani együttműködés viszont pont abban vállal nagy szerepet, hogy ezen nehézségekre hathatós választ tudjanak adni.

Hozzátette, Székelyföld ikonikus termékeit sokan ismerik, például a hagyományos kürtős kalácsot, viszont a mostani együttműködés Veszprémmel és az EKF-fel elősegíti azt is, hogy szélesebb körben megismerjék az emberek Erdély XXI. századi arcát is, amelyben a kreativitás, az innováció még nagyobb szerepet kap.

A dokumentum aláírása előtt Porga Gyula, Veszprém polgármestere szintén az EKF-ben megfogalmazott célokra utalt vissza. A térségi pályázatukban azt mondták, szeretnének hidat képezni a tájegységek és közösségek között. Bár az EKF-címet Veszprém és a Balaton-térség közösen nyerte el, nem törvényszerű, hogy megálljanak a régió, vagy akár az országhatárnál. A cím elnyerése óta együttműködést kötöttek már a másik két pályázó várossal, Győrrel és Debrecennel, most pedig tovább építik ezt a hidat Erdélyben is.

A csütörtökön, hibrid módon, online kapcsolat segítségével aláírt megállapodás a 2023-as évre vonatkozik és kiterjed minden az Európa Kulturális Fővárosa program által érintett hatásterületre. Az egyezmény értelmében a városok intézményei közös, határokon átívelő programokat és művészeti aktivitásokat szervezhetnek, melyek tovább gazdagíthatják a 2023-as év kulturális programjait és nemzetközi dimenzióit.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Rajzold meg a kedvenc EKF élményedet! Rajzold meg a kedvenc EKF élményedet! Rajzpályáztatot hirdet a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. 2024. április 10. 10:13 Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Nem csupán a régmúlt történeteit meséli el, komoly morális kérdéseket is felvet a Várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás, aminek hivatalos megnyitóját kedden délután tartották, most pedig már bárki szabadon látogathatja. Hogyan lehet büntetni úgy, hogy közben ne vegyük el a lehetőségét, hogy az ember visszailleszkedjen a társadalomba? Utópia mindez, vagy realitás? A választ a látogatókra bízzák miután megismerték Európa utolsó várbörtönéből kialakított múzeumot Veszprémben. 2024. április 3. 1:50 A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. 2024. március 29. 2:41 Jótékonysági akcióval zárta sikeres évét a Privát Veszprém programsorozat Privát Veszprém Jótékonysági akcióval zárta sikeres évét a Privát Veszprém programsorozat Adománygyűjtő és -átadó akcióval ért véget a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megvalósult Privát Veszprém (PV) programsorozat. A sokszínű és kreatív programsorozat a veszprémiek közösségében rejlő összetartó erőt mutatta meg, így nem véletlenül nevezte egy újság Európa Kulturális Fővárosa „legveszprémibb” projektjének. A város múltja családtörténeteken keresztül is láthatóvá vált: fotógyűjtemények, köztéri installációk, nagymúltú veszprémi emberek interaktív szobrai, privát fotóalbummá átlényegülő buszmegállók és híres üzletek kirakatainak újjáélesztése mellett gyönyörű fotóalbummal emlékezett meg Veszprém városa jeles eseményeiről és meghatározó történelmi személyiségeiről. 2024. március 13. 12:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.