2020. november 25.
//
Katalin névnap

Köszönet gyermekeink második édesanyjának

tegnap 12:00
Hétköznapi hősök, akik nem kérdeznek, cselekednek. A vírushelyzet ellenére sem tagadták meg a szeretetet gyermekeinktől: ha ölelésre vágytak, akkor megkapták, ha folyt a nózi, ugyanúgy segítettek kifújni nekik. Dadusok, óvó- és tanító nénik; akik életüket adnák utódainkért.

Lehet tagadni a koronavírus jelenlétét. Sőt, akár nevezhetjük politikai vírusnak is. Kommentelhetünk nap mint nap az elhalálozási adatokat tartalmazó cikkek alá nevetős szmájlikat. Bármit lehet. De amellett nem mehetünk el, hogy embertársaink lassan úgy dőlnek ki, akár a dominó. És még messze nincs vége...

Közben pedig ősz lett. Fáradt, hideg évszak köszönt be, maga mögött hagyva az indián nyarat. Reggel, este leszáll a köd, átállítottuk az órát, hamar sötétedik. Ez sem tesz túl jót a kedvünknek, de kitartunk. Kinyitjuk a szemünket, jó reggelt puszit adunk gyermekeinknek, majd óvodába, iskolába visszük őket. 

Így fest ez a mi szemszögünkből. Most azonban szeretnék lefesteni egy másik képet is. Egy képet, ami az erő feletti hittel, reménnyel való újrakezdést ábrázolja, akár a letörölt, tiszta tábla a nap elején. Igen, a tanító nénikre gondolok, akik ezekben a nehéz időkben is anyjuk helyett anyjuk a gyermekeknek.

Dadusok, óvó- és tanító nénik; igazi hősök.Dadusok, óvó- és tanító nénik; igazi hősök.

De említhetem a dadusokat, óvónőket is, akik szintén nem kérdeznek, csak cselekednek. Egy pillanat erejéig sem tagadják meg az odafigyelést, gondoskodást kisgyermekeinktől. Az ölelés, a pofi simogatása – ha éppen elpityeredett a kicsi – a nap része maradt, ahogy a segítség a nózi kifújásánál is.

Teszik mindezt egyszerre számtalan csöppségért. Hogy miért? Mert ez nem csak egy hivatás számukra. Ez az életük. Amit még ha furcsán hangzik is, de napról napra kockáztatnak legféltettebb kincseinkért. Arról nem is beszélve, hogy őket ugyanúgy várja haza a család, férj, gyerekek, idősebb hozzátartozók.

Mindeközben nekünk sokszor semmi sem szent. Üzenetekkel bombázzuk őket az esti órákban, amikor másnapra készülnek, és felháborodunk, ha elmarad a válasz. Kételkedünk bennük, ha fiatalok, tartunk tőlük, ha idősek. Pedig csupán egyetlen feladatunk akad az irányukba:

hinni bennük, ahogyan ők hisznek gyermekeinkben.

Simon Dani

További cikkek

A vásárlók bizalmába fektetni
A vásárlók bizalmába fektetni
Egy egyszerű pizzarendelés története, amelyen keresztül tökéletesen megmutatkozik a mostani pandémiás helyzet kisvállalkozásokra gyakorolt hatása, avagy hogyan csap át a vásárlói felháborodás empátiába és támogatásba.
Idén se aludjanak ki az ünnepi fények
Idén se aludjanak ki az ünnepi fények
A koronavírus-járvány miatt szinte teljesen megfeledkezünk a karácsony közeledtéről, vagy már pánikszerűen olyan negatív gondolatok veszik birtokba mindennapjainkat, hogy a karácsony elmarad. Van egy jó hírem: a karácsony idén sem marad el, hiszen az ünnep varázsát nem veheti el tőled senki, mert az ott van belül, a szívedben.
Még megmenthetjük a bolygót
Még megmenthetjük a bolygót
Végre egy nagyközönségnek szánt dokumentumfilm, amely nem csak az emberiség kollektív bűntudatát erősíti, hanem megoldási javaslatokat is kínál.
Személyes történetek piaca
Személyes történetek piaca
Mit szólna hozzá, ha a legszemélyesebb vallomásait tartalmazó naplóját valaki pár évtized múlva piacra dobná? A válaszhoz nem feltétlenül kell időgép, a gyakorlat ugyanis már létezik.
Megint meghalt valaki, LOL
Megint meghalt valaki, LOL
Az elmúlt hetekben a magyar kommentelők kiállították saját szegénységi bizonyítványukat: a közösségi oldalon rutinszerűen, tucatjával érkeznek a nevetgélős szmájlik, amikor emberek haláláról tudósítunk.