Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

A Bakonyerdő Zrt. fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelték

2020. október 22. 4:00 // Forrás: mti
A Bakonyerdő Zrt. fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelték szerdán a Veszprém megyei Huszárokelőpusztán.

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a gazdaság alapítása óta mintegy ötmillió köbméterrel nőtt az erdőben található fa mennyisége.  Jogelődjük a Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (BEFAG) 1970. január 1-jén jött létre, 1993-ban alakult részvénytársasággá, BEFAG Rt. néven - tette hozzá.  Tájékozattása szerint 2020-as árbevételük több mint 9 milliárd forint lesz, 150 millió forint nyereséggel, tavaly is hasonlóan teljesítettek.     Varga László szólt arról, hogy ma már egyre költséghatékonyabb erdő-felújítási módszereket keresnek, a szakmai munka lépéseit azonban egyre inkább a klímaváltozás hatása határozza meg.

Czebei Sándor, a Bakonyerdő Zrt. korábbi vezérigazgatója (b) és Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára fát ültet (fotó: MTI)Czebei Sándor, a Bakonyerdő Zrt. korábbi vezérigazgatója (b) és Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára fát ültet (fotó: MTI)

A Bakonyerdő Zrt. a legnagyobb kapacitású faiparral rendelkező hazai erdőgazdaság, amelynek alapítása óta az ökológiai egyensúly szem előtt tartása és emellett a környezettudatos szemlélet átadása és népszerűsítése a célja - hangsúlyozta Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára. Kiemelte: a kormány országfásítási programot indított az erdők gyarapítása érdekében, amelynek részeként 470 település részesül fából, így hívják fel a figyelmet az erdő gyarapításának fontosságára. Több mint 50 erdei iskolában 100 ezernél is több gyermeket fogadnak. Kiemelt cél az ember és a környezet harmóniájának megteremtése, fenntartása, a közjóléti létesítmények további üzemeltetése és fejlesztése - mutaott rá a helyettes államtitkár.

Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a közjóléti feladatok egyre szélesebb köre, mint az erdei tornapálya vagy az erdei iskolák megjelenése azt eredményezte, hogy az erdészet egykor zárt világa mára kitárult a nagyközönség számára.

vehir.hu
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.