Készül már a szüretre?
Egyelőre szépen zöldellik a szőlő. Igyekszünk, hogy minél előbb eredménye is legyen, bár még friss az ültetés, de minden gondozást megkap. A múltkor például Nagy Laci és Fazekas Nándi barátaim is lejöttek Szepezdre, én pedig egyből befogtam őket egy kis szőlőmunkára, hogy kóstoljanak bele ők is az agráriumba.
Olvasóink közül, aki nem tudná, Sterbik Árpád amellett, hogy kapusedző a Telekom Veszprém csapatánál, Balatonszepezden saját szőlőt művel. Hobbiprojekt, vagy komolyabb tervei is vannak vele?
Egyelőre a kíváncsiság hajt, hogy mit tudunk kihozni belőle, de egy nap mindenképpen szeretném a saját boromat megkóstolni és jó érzéssel a barátaimnak is azt kínálni.
Haladjunk visszafelé az időben! Idén januárban bejelentette, hogy az idény végén befejezi a profi pályafutását. Ezt a koronavírus és az, hogy idő előtt befejeződött a bajnokság felgyorsította. Ennek ellenére mindent megnyert, amit egy kézilabdázó meg tud nyerni. Maradt mégis hiányérzete?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elégedetlen vagyok a pályafutásommal, hiszen tényleg sikerült minden sorozatban a csúcsra érni. Viszont az elvesztett döntőket a mai napig sajnálom, legyen szó bármelyik sorozatról. Profi sportolóként másképp nem is lehet felmenni a pályára, csak úgy, ha meg akarsz nyerni minden mérkőzést. Ha viszont csak egyet kellene kiemelnem, az a veszprémi BL-győzelem lenne, ami hiányzik.
Akár még az is összejöhet, hiszen továbbra is a nevezettek közt van a decemberi Final Four-ra, amit pont a koronavírus miatt halasztottak az év végére.
Ez igaz, ráadásul ebben a félbeszakított sorozatban még védtem is a csoportkörben. Arra viszont kevés esélyt látok, hogy a döntőben is pályára lépjek, de jó lenne, ha a többiek nekem is megnyernék a kupát. Az én feladatom most már kapusedzőként segíteni a csapatot, és elsősorban ebben a szerepkörben szeretnék megfelelni.
Miben tud segíteni a kapusoknak azon kívül, hogy két évtizedes tapasztalatait megosztja velük?
Furcsa kifejezés az, hogy „kapusedző”. Én ehhez inkább úgy állok hozzá, hogy az elsődlegesen mentálisan tudjam erősíteni a kapusainkat. Persze dolgozunk ugyanúgy az edzéseken, de nagyon sok beszélgetésre, elemzésre is szükség van, hogy tovább tudjanak fejlődni. Egy mezőnyjátékost meg lehet tanítani a jobb cselezésre, a pontosabb lövésre, de
egy kapusnak a fizikai erőnléten kívül mentalistának is kell lennie, ki kell találnia előre, hogy merre fogja eldobni a labdát a támadó akkor, amikor még nem is lendítette a kezét.
Ebben nagy tapasztalata van, hallottunk olyan támadójátékosokról, akiknek megremegett a keze, vagy kétszer is meggondolták, hogy mikor lövik el a labdát, amikor tudták, hogy Sterbik Árpád áll velük szemben a kapuban.
Ez szerintem fejben dől el. Számítsuk ki, hogy mennyi esélye van egy kapusnak kivédeni egy labdát, amit 100-120 km/h-val dobnak el 7 méterről. Valószínűleg nem sok. Ezért ki kell találni azt, hogy előre mit gondol az ellenfél. Ehhez pedig rengeteg elemzésre és felkészülésre van szükség. Egy házi feladat, amit mindig meg kellett csinálni. Hétről hétre új játékosokból és játékhelyzetekből felkészülni. Például adott egy támadás, ahol az átlövő az irányítótól kapja a labdát. Kifelé cselez, a jobb kezében van a labda és kilenc méterről lő. A kapusnak ismernie kell, hogy merre számítson előre a lövéssel. De ha a támadásban ezek közül csak az egyik tényező megváltozik, például másik irányból kapja a labdát, akkor egy teljesen új szituáció lesz a pályán, aminek a lehetséges végkimenetelét szintén előre meg kellett tanulni. Mindeközben pedig a másodperc töredéke alatt kellett meghozni döntéseket a kapuban.
Pályafutását is olyan tudatosan tervezte meg, mint amikor a mérkőzéseken a kapuba beállt védeni?
Inkább azt mondanám, hogy igyekeztem élni a lehetőségekkel. A legnagyobb lehetőséget pedig a Veszprém adta meg az életemben. Egy kisebb csapatból, de már válogatottként érkeztem Szerbiából, de az igazán nagy nemzetközi sikerekre itt volt esélyem először. Nagyon örültem, hogy ide kerültem, hiszen egy igazi kézilabdavárosba érkeztem, a csapat bombaerős volt és egy másik fiatal kapussal, Fazekas Nándorral védtük akkor a veszprémi hálót a bajnokságban és a BL-ben is.
STERBIK ÁRPÁD
Született: Zenta, Jugoszlávia, 1979. november 22.
Nős, két gyermek édesapja
Profi klubjai:
– 2001 , RK Jugović, Szerbia
2001–2004 Fotex KC Veszprém, Magyarország
2004–2011 BM Ciudad Real, Spanyolország
2011–2012 BM Atlético Madrid, Spanyolország
2012–2014 FC Barcelona, Spanyolország
2014–2018 RK Vardar, Macedónia
2018–2020 Telekom Veszprém, Magyarország
Válogatottság:
1997-2009 Szerbia, 120 mérkőzés
2011-2019 Spanyolország, 78 mérkőzés
Mennyire volt kemény kihívás elfogadtatnia magát a csapattársakkal és a közönséggel?
Természetesen mindenkinek van és volt is véleménye a csapatról, az új igazolásokról, de egyben a játékos és a szurkoló is egyetért: mindenki a legjobbat kívánja a klubnak. Azt viszont ennyi év távlatából már nyugodtan kijelenthetem, hogy új játékosként beilleszkedni sehol máshol nem lehetett olyan könnyen, mint Veszprémben. Mind a közönség, mind a klub és mind az öltözőben a társak, itt nagyban megkönnyítik a beilleszkedést és az elfogadást. Ez a nyilvánosság előtt nem is látszik sokszor, de itt konkrétan az érkezéstől az első edzéseken át a debütáló mérkőzésig mindig van, aki segít. Ha mást nem is említek, például a papírmunkában, vagy akinek családja van, a gyerekek beiskolázásában. Más csapatnál volt, hogy nekem kellett rohangálnom az ilyen ügyekben is, itt nem.
2004-ben, három veszprémi év után mégis átigazolt az akkori európai sztárcsapathoz, a spanyol Ciudad Real-hoz. Itt is egy lehetőséget ragadott meg?
Egy lehetőség volt további trófeákat nyerni, de ezen kívül megismerni egy új kultúrát, egy új játékstílust, megtanultam egy új nyelvet is. Itt értem el a legnagyobb sikereimet pályafutásom alatt, ezért úgy gondolom, hogy egy jó döntést hoztam, amikor Spanyolországba költöztem.
Mennyiben volt más a spanyol játékstílus, mennyire volt nehéz megszokni?
Profiként illeszkedni kell minden játékstílushoz, de sokszor ez mérkőzésenként is változhat. Spanyolországban az erősebb testfelépítésű gyerekeket inkább elviszik kosárlabdázni, a kézilabdában ezért az alacsonyabb játékosok maradnak, akik viszont sokkal taktikusabb játékot játszanak. A német Bundesligában például 10 méterről érkező bombákat kell hárítani, a spanyoloknál viszont szinte a gólvonalig passzolgatnak, ezért sokkal jobban kell összpontosítani a kapuból.
A szurkolók mások, mint itthon?
Ciudad Real hasonló város, mint Veszprém, még népességre is. Ami viszont ennél fontosabb, hogy a kézilabdán kívül más élsport ott sem volt. A kézilabdáért éltek és haltak az emberek ott is.
Két biztos program volt egy héten, a szombat esti meccs és a vasárnapi mise.
Sosem felejtem el azt, amikor 2006-ban megnyertük a BL-t és az egész város kint ünnepelt minket az utcán. Ha karrieremből emlékezetes pillanatokat kell kiemelnem, ez mindig közte van.
A klubsikereken túl, ne menjünk el a válogatottság mellett sem. A jugoszláv/szerb és a spanyol mezt is magára öltötte, de a magyart sohasem. Nem hívták a hazai válogatottba?
A 2000-es évek elején volt róla szó, de akkor nem láttam indokoltnak a váltást a szerb válogatottból. Ott jártam végig a korosztályos ranglétrát, majd megkaptam a lehetőséget a felnőttek között is. Egyszerűen úgy éreztem, hogy akkor jókor vagyok jó helyen a válogatottban.
2008-tól mégis váltott, spanyol állampolgársággal a spanyol nemzeti együttesben is bemutatkozott. Ez a döntés hogyan született meg?
Sokat gondolkodtam rajta előtte. Akkoriban már nem éreztem olyan jól magam a szerb válogatottban. Volt olyan időszak, hogy majdnem egy évig nem is játszottam válogatott meccset, mert nem akartam. Nehéz azt megélni, hogy a klubodban évente az 50-60 meccsből összesen 3-at veszítesz el, aztán a válogatottal részt veszel egy világversenyen, ahol katasztrofálisan szerepeltek, ezután viszont a klubodnál ismét fel kell venni a ritmust és a legmagasabb szinten teljesíteni a bajnokságban és a BL-ben is. Ez nekem egy idő után már nem ment. A spanyol válogatottat nem én kerestem meg, hanem ők kérdezték meg, hogy szeretnék-e részt venni az akkoriban nagyra törő terveikben. Egy ideig gondolkodtam rajta, végül elfogadtam a meghívást.
Utólag ez is jó döntésnek bizonyult, hiszen világ- és Európa-bajnokságot is nyertek. Utóbbinál különösen érdekes körülmények között sikerült a szereplése. Hogyan is történt az a bizonyos éjszakai telefonhívás?
Ez a 2018-as Eb-n történt meg, de az hozzátartozik, hogy én akkor már jeleztem a szövetség felé, hogy nem szeretnék többször a válogatottban szerepelni, kizárólag a klubomra koncentrálnék, ami akkor már a Vardar Szkopje volt. Az Eb-t és a spanyol csapat menetelését otthonról, tévéből követtem. Emlékszem, hogy az egyik győztes mérkőzés után én már az ágyban feküdtem, amikor hívott a válogatott sportigazgatója, egyben jó barátom, de nem vettem fel, mert azt hittem, hogy csak szórakozásból hívogatnak.
Aztán reggel, amikor ránéztem a telefonomra és elolvastam az üzeneteket, akkor szembesültem vele, hogy baj van.
Gonzalo (Gonzalo Pérez de Vargas – a szerk.), a nemzeti csapat egyik kapusa megsérült, ezért be kellett volna ugranom helyette a helyosztó mérkőzésekre. Reggel fél kilenckor értük el egymást a sportigazgatóval, aki közölte, hogy délután kettőkor van egy gép, amivel már mehetek is a világversenyre. Nem volt könnyű, de végül megnyertük a kupát, a döntőben pedig Rodrigo (Corrales – a szerk.) mellett én is védtem.
Kontinens- és világbajnokként, többszörös BL-győztesként, SEHA-liga-győztesként, valamint magyar, spanyol és macedón kupa birtokosaként utolsó átigazolása ismét a Veszprémbe vezette 2018-ban. Milyen érzés volt újra pályára lépni egykori sikerei helyszínén?
Csak annyiban változott a helyzet, hogy akkoriban a Március 15. utcai csarnokban 2500-an szurkolták végig a meccseket, most dupla annyi ember előtt játszhatunk. Szerintem, ha kétszer ekkora csarnokunk lenne, a legfontosabb meccseken akkor is telt ház lenne, ez pedig magáért beszél, hogy milyen szeretet övezi a kézilabdát Veszprémben. Amikor visszajöttem és kimentem az első meccsen a pályára, ugyanazokat az arcokat láttam a közönség soraiban, mint amikor a 2000-es években itt játszottam, csak mindenki 15 évvel idősebb lett.
Most viszont már ön is a pálya széléről segíti a klubot. Milyen a kapcsolata David Davis vezetőedzővel?
Mi már a vardari időkből ismerjük egymást, amikor ott játszottam, ő volt a csapat másodedzője, ezért is örültem, hogy Veszprémben az ő irányítása alatt játszhatok, majd mellette dolgozhatok. Egyébként a gyerekeink is nagyon jó barátságban vannak, az egész család örült, amikor ismét találkoztunk Veszprémben. Mi ketten sokat beszélgettünk a jövőről már akkor is, amikor még aktívan játszottam. Együtt kerestünk egy olyan kapust, aki majd el tudja foglalni az én megüresedő helyemet a kapuban. Végül Rodrigo Corrales személyében meg is találtuk az ideális embert. Ő ugyanaz a Rodrigo, akivel 2018-ban beugróként megnyertem a vb-t. Felhívtam, beszélgettünk, aztán Davis is felvázolta neki az elképzeléseit, azt, hogy én maradok mellettük kapusedzőként. Végül lassú víz, partot mos alapon sikerült meggyőzni, hogy Párizsból Veszprémbe tegye át a székhelyét.
Már több olyan egykori játékostársa és edzője szóba került, akivel a mai napig jó viszonyt ápol. Ez minek köszönhető?
Lehet csak véletlen, hogy mindig olyan csapatba igazoltam, ahol jól kijöttem a társaimmal. Nem tudnék olyan embert mondani, akivel komolyabb ellentétbe kerültem volna. Persze időről időre voltak összeveszések, de ezek legtöbbször a pályán történtek meccs közben, ahogy lejöttünk, már minden a régi volt. A kölcsönös tisztelet nagyon fontos.
Ezt a tiszteletet most már akkor is megérezheti, amikor gyermekeiért megy az edzésre, hiszen a nagyobbik fiú is elkezdett kézilabdázni. Tudatosan vezeti ebbe az irányba?
Egyáltalán nem akarom befolyásolni, azt sportolhat, amit szeretne. Persze örülök, hogy most kézilabdázik, de ha később meggondolja magát, én nem fogok ráerőltetni semmit. A múltkor az egyik edzés után beszélgettünk, hogy milyen poszton szeret leginkább játszani, akkor nem tudta eldönteni, hogy lövő játékosként, vagy a kapuban érzi jobban magát, mert mindkettő szerepkörben jól ment neki a játék. Majd később kialakul, hogy mit szeretne, és csak az biztos, hogy én támogatni fogom a döntésében.
Ha már a család szóba került, az elmúlt 10 évben három különböző országban is éltek. Hogyan élték meg otthon az állandó utazásokat és országváltásokat?
Mindig örülök, amikor megdicsérik a gyermekeimet, hogy milyen kulturáltak és intelligensek, de amikor visszapörgetem a fejemben az időt, rá kell jönnöm, hogy ez inkább a feleségem érdeme. Ők még Spanyolországban születtek, ott pedig a távolságok miatt sokszor már a meccs előtti nap elutaztunk, így a kezdeti időkben rá maradt a gyereknevelés neheze. Amikor Macedóniába költöztünk, ott pedig a SEHA-liga miatt kellett sokat utazni, szabadidőm nem sok maradt. Most már idősebbek és nekem is több időm van kivenni a részem a nevelésükből, de a feleségem érdemeit nem lehet elvitatni.
Vannak még céljai Sterbik Árpádnak a kézilabdában? Esetleg kipróbálná magát vezetőedzőként is?
Az edzőség nem az én világom. Nekem már nem hiányzik az a stressz, az állandó kialvatlanság, ami ezzel a feladattal járna. Örülök, hogy a kézilabda és a veszprémi klub közelében tudok maradni, de elérkezett az idő 40 évesen, hogy más fejezetet nyissak az életemben. Mindenesetre boldogan vonultam vissza és a fiatal játékosoknak is csak azt kívánom, hogy hasonló karriert fussanak be, mint amilyen az enyém volt.
SIKEREI ÉS DÍJAI
- Világbajnok: 2013
- Világbajnoki 3. helyezett: 1999, 2001, 2011
- Európa-bajnok: 2018
- Európa-bajnoki 2. helyezett: 2016
- Magyar bajnok: 2002, 2003, 2004, 2019
- Magyar Kupa-győztes: 2002, 2003, 2004
- Spanyol bajnok: 2004, 2007, 2008, 2009, 2012, 2013, 2014
- Spanyol Kupa-győztes: 2008, 2011, 2014
- Északmacedón bajnok: 2015, 2016, 2017, 2018
- Északmacedón Kupa-győztes: 2015, 2016, 2017, 2018
- Bajnokok Ligája-győztes: 2006, 2008, 2009, 2017
- SEHA-liga-győztes: 2017, 2018, 2020
- Challenge-kupa győztes: 2001
- Az év magyar kézilabdázója: 2002
- Világ legjobb játékosa: 2005
- Bajnokok Ligája legértékesebb játékosa: 2017
