Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Corrales-parádéval veszprémi siker a BL-nyitányon!

2020. szeptember 16. 22:26
Négygólos győzelmet aratott a francia Nantes vendégeként a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyitó fordulójában.

Megújult lebonyolítási rendszerrel, tizenhat résztvevő csapattal és hétközi fordulókkal vette kezdetét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2020/2021-es kiírása. Ami pedig végképp rendhagyó: úgy rajtolt el az új idény, hogy az előző – a koronavírus-járvány márciusi kirobbanása miatt – be sem fejeződött. Mint ismert, jelen állás szerint december 28-29-én rendezik meg a kölni négyes döntőt a Veszprém, a spanyol Barca, a német Kiel és a francia PSG részvételével.

Ami az új évadot illeti, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) honlapján kedden közzétett erősorrendet vezető Telekom Veszprém szerdán a francia ezüstérmes Nantes vendégeként kezdte meg a küzdelmeket a B-csoportban.

David Davis valamennyi játékosára számíthatott, a közelmúltban ugyanis felépültek a korábbi sérültek, s szerencsére mindenkinek negatív lett a koronavírustesztje. Mivel azonban a szabályok értelmében tizenhat játékos nevezhető a találkozóra, Székely Márton, Ligetvári Patrik, Kentin Mahé és Kent Robin Tönnesen személyében négyen is kimaradtak a meccskeretből.

Csaknem telt ház, több mint négyezer néző gyűlt össze a 2018-as és a 2019-es BL-ezüstérmes csatájára, amely Rivera és Borozan pengeváltásával kezdődött. Corrales két nagyszerű védéssel mutatkozott be, a másik ketrec előtt pedig a fiatal Nielsen bizonyította tehetséget. Maqueda kiskiállítását honfitársa, Gurbindo góllal büntette, majd Nilsson volt eredményes emberhátrányban. Rivera hetesére két átlövéssel felelt Borozan, a 7. percben vezetett először a magyar bajnok (3-4).

Fotó: HBC Nantes FacebookFotó: HBC Nantes Facebook

Rivera a második büntetőjét már a kapu fölé ejtette, Pechmalbec azonban egyenlíteni tudott. A Telekomnak alaposan meggyűlt a baja a hazaiak nyitott védekezésével, Corrales sokat tett azért, hogy ne lépjen el a Nantes. A 13. minutumban az egykori veszprémi közönségkedvenc Lazarov bombájával ismét a hazaiak jutottak előnyhöz.

David Davis időkéréssel és cserékkel próbálta felrázni együttesét, a több hibával kezdő Nenadics helyett Lékai kezébe került a karmesteri pálca, Lauge érkezett balátlövőbe, Siskarjovot pedig Marguc váltotta. Corrales újabb bravúrja után Maqueda egalizált, Lékai talpról lőtt a hálóba, aztán Strlek zörgette meg a hálót egy gyors kontra végén (17. perc: 5-7).

Ezúttal Alberto Entrerrios tartott egyperces kupaktanácsot, csapata pedig villámgyorsan egyenlített. Lékai beállásával felgyorsult a Veszprém támadójátéka, sikerült is kettővel ellépni (7-9). Továbbra is hullámzott a találkozó, mindkét fél sok technikai hibát vétett, Nielsen védéseinek köszönhetően megint visszajött a házigazda.

A bakonyiak nehezen tudták feltörni a Nantes védekezését, ráadásul Nenadics hetest hibázott. Igaz, akcióból javított a szerb légiós, aztán Moraes is feliratkozott a gólszerzők közé. A 10-11-es félidei állást a negyvenéves Lazarov állította be hetesből.

A második felvonás úgy kezdődött, ahogy az első befejeződött: ismét Lazarov talált be. Jahia is a hálóba bombázott, majd begyűjtött egy kétperces kiállítást. Lazarov hetesére a szintén északmacedón Manaszkov válaszolt, a Nantes azonban pillanatok alatt fordítani tudott (35. perc: 14-13).

Felhio kétperces kiállítását kiválóan kihasználták a bakonyiak: sorrendben Nilsson, Lékai és Marguc is megvillant. Hiába kért másodjára is időt Alberto Entrerrios, a meccs kétharmadához érve már három volt közte (15-18).

Rivera csent a távolságból, de Corrales továbbra is ihletett formában védett, így nem tudtak kettőnél közelebb lopódzni a franciák. Jahia hatalmas bombával, Manaszkov pedig pimasz hát mögötti góllal vetette észre magát, négyre nőtt a differencia (45. perc: 17-21).

Egyre fáradtabbnak és egyre tanácstalanabbnak tűntek a hazaiak, a második félidőben egészen kiválóan védekező Veszprém folyamatosan növelni tudta előnyét. A csereként beállt Dumoulin nem tudott segíteni az övéin, miközben Corrales egészen extrát nyújtott élete első veszprémi BL-meccsén.

Az Építők egyre inkább érvényesíteni tudta a hosszabb kispadjából adódó taktikai fölényét. A 49. percben Briet révén kettőre zárkózott az Entrerrios-csapat, amikor is Manaszkov vezetésével zsinórban négyet vágtak a mieink válasz nélkül (20-26). Ezzel el is dőlt a két pont sorsa, a hajrában már csak kozmetikázni tudta az eredményt a vendéglátó (24-28).

A Telekom Veszprém roppant értékes győzelemmel kezdte a BL-küzdelmeket.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 1. forduló:
HBC Nantes–Telekom Veszprém 24-28 (10-11)
Nantes, 4600 néző. Vezette: Schulze, Tönnies (németek).
Nantes: Nielsen – Augustinussen 3, Gurbindo 1, Pechmalbec 1, Feliho, Briet 3, Rivera 4 (1).
Csere: Dumoulin (kapus), Ovnicek, Minne, Figueras 5, Lazarov 5 (2), Damatrin, Monar 2.
Vezetőedző: Alberto Entrerrios.
Veszprém: Corrales – Siskarjov, Maqueda 1, Nenadics 1, Nilsson 5, Borozan 4, Strlek 1.
Csere: Cupara (kapus), Blagotinsek, Jahia 3, Moraes 1, Lauge, Lékai 4, Marguc 3 (1), Manaszkov 5.
Vezetőedző: David Davis.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1.

A csoport másik mai meccsén:
Celje–Aalborg Handbold 29-31 (16-15)

Csütörtökön játsszák:
18.45: Motor Zaporizzsja–Barca
18.45: PPD Zagreb–THW Kiel

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.