Vajon megbízhatunk-e a tech cégekben? Vajon mennyit tudnak gyermekeinkről valójában, és hogyan profilozzák őket?- teszi fel a kérdést Veronica Barassi antropológus a nemrég megjelent „Child Data Citizen” című könyvében, melyről egy TED-konferencián számolt be idén júliusban.
Amikor bármilyen appot használunk, felhasználási feltételek és szerződések tucatjait írjuk alá (amiket senki nem olvas el - a szerk.). Ezzel jogot adunk a cégeknek arra, hogy tetszésük szerint használják fel adatainkat, sőt, még gyermekeink adatait is. De hogy mit, mennyit és hogyan? Barassi 2015-ben kutatni kezdett, hogy fényt derítsen a homályos adatkezelési dolgokra, ekkor eszmélt rá, hogy ahogy ő fogalmaz, „elképzelhetetlen mennyiségű” adatnyom gyűlik össze és érhető el a gyermekekről. És nem csak onnantól kezdve, amikor már maguk kezelik az eszközeiket, hanem gyakran már a születésük előttről is.
Születés előtt is folyik a profilozás
- Amikor szülők gyermekvállalás mellett döntenek, interneten gyakran keresnek rá a „hogyan eshetek teherbe” témára, vagy töltenek el egy ovulációs alkalmazást-mondja. Amikor várandósak, babáikról a közösségi médiában posztolnak ultrahangképeket, terhességi teszteket és a Googlet kérdezik mindenről. Amikor a gyermek evéséről vagy alvásáról posztolunk, a legintimebb viselkedési és egészségügyi adatokhoz adunk elérhetőséget, amiket a cégek profittá alakítanak.
Egy szemléletes példán magyarázza, hogy 2019-ben egy, a British Medical Journalben megjelent kutatás feltárta, 24 egészségügyi mobilalkalmazás közül 19 harmadik féllel is megosztott információkat. Majd ezek további 216 másik szervezettel osztották meg az adatokat. A 216 további fél közül csak három tartozott egészségügyi ágazatba. A többi cég, amelynek hozzáférése volt az infókhoz, nagy tech-cégek, digitálisreklám ügynökségek és fogyasztói hitelelemző cégek voltak.
Állítja, a mobilalkalmazások, webes keresések és a közösségi média csak a jéghegy csúcsa, mert a gyermekeket számos további technológia veszi körbe mindennapi életük során: egyebek mellett okos otthonok, virtuális asszisztensek, oktatási felületek, online orvosi adatlapok, és internethez kapcsolt játékok.
Barassi szerint bár sokan csak legyintenek, hisz nincs takargatnivalójuk, azért mégiscsak érdemes elgondolkozni azon, hogy az embereket körül velő technológiák és szoftverek nem csak lekövetik, hanem profilt is alkotnak róluk. Talán senkit nem lep meg a tény, hogy a mesterséges intelligencia a posztjaink, kommentjeink és internetes viselkedéseink elemzése alapján gyakorlatilag mindent tud rólunk: a családi hátterünket, a vásárlási szokásainkat, barátainkat, munkahelyünket, a politikai nézeteinket, kedvenc zenekarunkat és filmjeinket is ismeri. Már ha megadjuk őket. A pontos módszereket és eljárásokat ugyan nem ismerjük, de mindenki tapasztalta már, hogy személyre szabott hirdetésekkel találkozik. Ebben ma már semmi újdonság nincs.
A profilozás és az adatokkal való kereskedés az, ami Barassi szerint megdöbbentő, ezt a TED-előadásban egy 2018-as, The New York Times-ban is megjelent eseten keresztül mutatja be: főiskolai tervező szolgáltatások adatbrókereknek adták el az adatokat, amelyeket Amerika-szerte több millió középiskolás szokott megadni (általában főiskolai programok vagy ösztöndíjak iránt érdeklődve). Az oktatási adatbrókereket tanulmányozó Fordham kutatói felfedték, hogy ezek a cégek már kétéves gyerekeket is profiloztak különböző kategóriák, például etnikum, vallás, jómód és még sok más véletlenszerű kategória alapján.
E profilokat el is adták a gyerek nevével, lakcímével és elérhetőségi adataival együtt különféle cégeknek, többek között kereskedelmi- és karrierintézeteknek, diákhitel-és diákhitelkártya-vállalatoknak is.
A Fordham kutatói kíváncsiak voltak arra is, hogy az adatbróker ad-e listát olyan 14-15 éves lányokról, akik családtervezési szolgáltatások iránt érdeklődnek. "Természetesen" az adatbróker adott.
Kik adatbrókerek?
Legegyszerűbben úgy lehetne összefoglalni, hogy ők azok, akik kereskednek azokkal az adatokkal, amiket mi adtunk meg vagy hagyunk magunkról hátra a webáruházakban, közösségi média felületeken, alkalmazásokban, játékokban és így tovább. Léteznek kifejezetten adatbrókerségre szakosodott cégek, akik az adatokkal kereskednek, tehát adják-veszik őket.
Ezek után érdekes belegondolni abba, hogy a most születő gyermekek egy olyan világba születnek bele, amelyben gyakran más születésük óta szoftverek figyelik, elemzik viselkedésüket, és kereskednek az adataikkal. A történelemben most fordul elő először ilyen, ami azért is aggályos, mert az elemző szoftverek és a mesterséges intelligencia nem alkalmas arra, hogy az emberi viselkedés komplexitását objektívan, bármiféle részrehajlás nélkül mérje fel. Részrehajlás mindig felfedezhető lesz olyan szoftverben, amit emberek alkotnak meg. „Az adatnyomok nem tükrözik azt, amik valójában vagyunk” -mondja az antropológus.
Barassi szerint nem feltétlenül a szülők közösségi médiába posztolt gyermekfotóival, hanem magával a rendszerrel van baj, ezért törvényileg kellene szigorítani.
A cikk végén érdemes megjegyezni, hogy Barassi az amerikai helyzetet vázolta fel, ami Magyarországon kevésbé releváns, hisz az Európai Unióban a GDPR épp a saját adatok feletti kontrollt igyekszik a felhasználók kezébe adni. Ettől függetlenül még mindig érdemes elolvasni, hogy kinek és mire adunk pontosan engedélyt, hisz ez még mindig homályos és nem egyértelmű. Az USA-ban ezzel szemben még csak tervezik egy szövetségi adatvédelmi törvény megalkotását, egyelőre csak szektorális szabályokban biztosított az érzékeny adatok védelme. Eddig egyedül Kaliforniában van „mini GDPR”-nek nevezett szabályzás.
Az érdekesség akkor kezdődik, amikor az EU és az USA jogainak is meg kellene felelnie a cégeknek. De ez már egy másik történet, ahogy az is, hogy néhány nagyobb botránytól eltekintve (pl.: Cambridge Analytica) mennyire lazán kezelik ezeket a szabályzásokat.
