Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Országos és egyéni csúcsok, tizenhárom dobogós helyezés

2020. szeptember 2. 20:40 // Forrás: VEDAC
Az ifjúsági és junior korosztálynak rendezett atlétikai liga döntőn remekül szerepeltek a VEDAC atlétái, összesen tizenhárom dobogós helyezést szerezve.

Budapesten, a Lantos Mihály Sportközpontban (MTK) rendezték meg az elmúlt hétvégén az ifi és junior korosztály ligasorozatát lezáró döntőt, természetesen a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolóinak részvételével, akik négy arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet szereztek.

A liga döntőkön minden számban csak nyolc versenyző állhat rajthoz, a pontgyűjtő versenyeken elért eredmények alapján. Az idén a koronavírus járvány miatt nem rendeztek annyi erőpróbát a nyáron, azonban így is közel húsz számban került be a legjobbak közé VEDAC-os atléta.

Kövér Fanni - Fotók: VEDACKövér Fanni - Fotók: VEDAC

Ahogy azt az elmúlt időszakban megszokhattuk, Kövér Fanni remek formában versenyzett. Gerelyhajításban ráadásul megdöntötte a saját U18-as korosztályos országos rekordját, az eddigi 55.36 méterről 56.09 méterre javította. Magabiztosan állhatott fel diszkoszvetésben is a dobogó legfelső fokára, méghozzá 49.36 méteres új egyéni csúccsal.

Két egymást követő napon érte el ezeket a kiváló eredményeket Fanni, ami a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokságot is tekintve, rendkívül előremutató. Ugyanis az ilyen nagy versenyeken rendszerint két egymást követő napon tartják a dobószámok selejtezőit, majd döntőit. Fanni most megmutatta, hogy sorozatban is képes a kiugró produkcióra

– vélekedett Török Krisztián, a VEDAC szakmai vezetője.

Csatári JázminCsatári Jázmin

A dobók közül kiemelte még Csatári Jázmin kalapácsvető aranyérmét (62.47), valamint Csekő Miklós ezüstjét, aki megint egyéni rekordot (72.69 métert) ért el.

A junioroknál a Strigencz Zalán, Péringer Márk duó két-két érmet is szerzett, előbbi mindkét versenyszámban egyéni csúcsot ért el, megnyerte a diszkoszvetést (56.36), súlylökésben pedig harmadik (15.28) lett, míg utóbbi diszkoszban harmadik (51.30), súlyban második (15.37) helyen végzett. A női kalapácsvetésben Gombás Petra állhatott fel a dobogóra, ezüstéremmel (53.04) zárta a viadalt.

Strigencz ZalánStrigencz Zalán

Török Krisztián elmondta, a futó számokban Honti Marcellt, Szemán Kittit és Gáll Andrást szeretné megdicsérni, hiszen kihozták magukból a maximumot, jól versenyeztek és jutalmuk egy-egy szépen csillogó medália lett.

– Új országos csúcs, több remek egyéni rekord és tizenhárom dobogós helyezés. Úgy vélem, nincs okunk panaszra – összegzett a szakmai igazgató.

Eredmények

Ifjúsági. Férfi. 1500 méter: 3. Honti Marcell 4:10.29. 3000: 2. Gáll András 8:54.42. Magasugrás: 4. Darida Levente 1.75. Kalapácsvetés: 2. Csekő Miklós 72.69, 5. Görföl Benedek 52.38. Női. 1500: 3. Arnhoffer Kata 5:03.06. 3000: 4. Arnhoffer Kata 11:14.06, 5. Szemán Kitti 11:18.92. 2000 akadály: 2. Szemán Kitti 7:46.85. Diszkoszvetés: 1. Kövér Fanni 49.36. Kalapácsvetés: 1. Csatári Jázmin 62.47. Gerelyhajítás: 1. Kövér Fanni 56.09.

Junior. Férfi. Súlylökés: 2. Péringer Márk 15.37, 3. Strigencz Zalán 15.28. Diszkoszvetés: 1. Strigencz Zalán 56.36, 3. Péringer Márk 51.30. Kalapácsvetés: 8. Minyó Bence 35.50. Női. 800: 8. Bálint Laura 2:28.48. 1500: 4. Bálint Laura 5:25.68. Diszkoszvetés: 8. Gombás Petra 29.44. Kalapácsvetés: 2. Gombás Petra 53.04, 6. Csatári Dominika 42.14. Gerelyhajítás: 7. Till Adél. 39.88.

vehir.hu
további cikkek
Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. tegnap 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.