Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyar Falu Program keretében újult meg a dudari művelődési ház

2020. augusztus 3. 4:30
Újabb kistelepülés nyert el támogatást a Magyar Falu Programból, amelynek keretében legutóbb a dudari Bencze László Művelődési Házat újították fel.

Folyamatosan zajlanak a fejlesztések a Veszprém környéki kisebb településeken, amelyekhez a Magyar Falu Program nyújt anyagi támogatást. A konstrukció célja, hogy a falusi élet minőségében is megteremtsék azt a XXI. századi formát, ami a nagyobb városokat jellemzi.

Ebből kifolyólag különböző oktatási, egészségügyi, kulturális és közlekedési projekteket támogatnak, kifejezetten a kisebb településeken.

Legutóbb Dudar pályázott sikeresen és újította fel a településen található művelődési házat.

Az ünnepélyes átadón Ovádi Péter országgyűlési képviselő, valamint Tóth Edina Kitti polgármester mutatták be a fejlesztést.

A képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy a választókerületben található kistelepüléseken sikeresen megvalósított fejlesztések száma közelít a százhoz, Dudar esetében is már 8 ilyen pályázaton vannak túl és három jelenleg elbírálás alatt áll.

Eddig közel 90 millió forintból valósult meg művelődési ház teljes belső rekonstrukciója, útfelújítás, temetőfejlesztés, orvosi eszközök beszerzése, és folyamatban van az óvoda udvar, valamint az orvosi rendelő fejlesztése is.

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.