Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Több mint 60 polgármesterrel egyeztettek az EKF-ről

2020. július 31. 4:00 // Forrás: Veszprém-Balaton 2023
A találkozón Dr. Navracsics Tibor kormánybiztos, Porga Gyula Veszprém polgármestere, Markovits Alíz a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Mike Friderika a Zrt. programfejlesztési igazgatója mutatta be a programhoz való csatlakozás lehetőségeit. A járásközpontok, városok és falvak vezetői megismerhették az Európa Kulturális Fővárosa program struktúráját, státuszát, finanszírozását és a pályázati rendszerének alapjait is.

Az eseményt Porga Gyula, egy a teljes pályázati szakaszt végig kísérő gondolatmenettel nyitotta: "Mi a kezdetektől azt kerestük, hogy mi az, ami összeköt minket, nem pedig azt, ami elválaszt. Ha ezt az eszmeiséget továbbra is komolyan vesszük, az kijelöli az előttünk álló utat is. A program sikere nem csak Veszprémen múlik, szükség van a régió városaira, falvaira, civil szervezeteire és a piaci szereplőire is. Ahogy sokszor mondtam, már feljutottunk a Bajnokok Ligája főtábálájára a legjobbak közé, most itt kell megmutatni mindazt, ami bennünk lakozik."

Dr. Navracsics Tibor az Európa Kulturális Fővárosa program kormánybiztosa európai kitekintéssel folytatta az előadást: „A korábbi EKF városok sikerét elemezve az a kép rajzolódott elénk, hogy azok a pályázatok váltak sikeres programmá, ahol a város, a régió és az ott élő emberek sikeresen tudtak együttműködni. Veszprém és a Bakony-Balaton régió minden szempontból megállja a helyét Európa hasonló karakterű térségeivel szemben. A feladatunk most az, hogy megmutassuk magunkat a teljes kontinensnek. Éppen ezért, egy olyan térségi modellen dolgozunk, ami az itteni adottságokon alapul, és a kultúrára támaszkodva eredményez gazdasági növekedést.”

Markovits Alíz a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy „Az EKF-re nem rendezvénysorozatként tekintünk, ami egy nagy tűzijáték után lezárul az év végeztével, hanem sokkal inkább egy fejlesztési programként gondolunk rá, ami a helyiek identitásán alapul. Ez alapján határoztuk meg a program értékeit, amit szeretnénk, hogy az itt élők és a velünk együtt dolgozók is beépítsenek a terveikbe.  A sikerünk érdekében tehát nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre, az innovációra, a fenntarthatóságra és ha mindez megvan, akkor az ünnepre, ami az életöröm régiójává tesz minket.”

Mike Friderika az EKF programfejlesztési igazgatója bemutatta a program mögött meghúzódó projektek típusait. „Vannak saját fejlesztésű projektjeink, amiket házon belül találunk ki, és a kollégáink segítségével valósítunk meg, mint például a Filmpiknik, vagy a 2023-as évad nyitóeseménye. Léteznek olyan koprodukciós projektek, ahol az ötletelésbe és a megvalósításba is bevonunk partnereket, de együtt fogunk dolgozni pályázati úton támogatott és partneri együttműködésen alapuló kezdeményezésekkel is. Fontos, hogy az EKF nem ad működési hozzájárulást, minden esetben azt várja a partnereitől, hogy támogatásért cserébe fejlessze az adott eseményt, vagy projektet, ezáltal is növelve a régió kulturális értéktárát.”

vehir.hu
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 Jótékonysági akcióval zárta sikeres évét a Privát Veszprém programsorozat Privát Veszprém Jótékonysági akcióval zárta sikeres évét a Privát Veszprém programsorozat Adománygyűjtő és -átadó akcióval ért véget a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megvalósult Privát Veszprém (PV) programsorozat. A sokszínű és kreatív programsorozat a veszprémiek közösségében rejlő összetartó erőt mutatta meg, így nem véletlenül nevezte egy újság Európa Kulturális Fővárosa „legveszprémibb” projektjének. A város múltja családtörténeteken keresztül is láthatóvá vált: fotógyűjtemények, köztéri installációk, nagymúltú veszprémi emberek interaktív szobrai, privát fotóalbummá átlényegülő buszmegállók és híres üzletek kirakatainak újjáélesztése mellett gyönyörű fotóalbummal emlékezett meg Veszprém városa jeles eseményeiről és meghatározó történelmi személyiségeiről. 2024. március 13. 12:57 Rangos állami kitüntetést kapott Markovits Alíz Markovits Alíz Rangos állami kitüntetést kapott Markovits Alíz Az Európa Kulturális Főváros programsorozat megvalósításáért felelős Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott. 2024. március 13. 0:19 Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Háromhetes, 1200 fős, nagyszabású felmérés indul e héten Veszprémben, amely a város elmúlt hét évének változásait, kiemelten a VEB2023 EKF program hatásait kutatja. A 2017-es széleskörű vizsgálatra alapozott reprezentatív kutatás egyik célja, hogy kiderüljön, miképp látják a veszprémiek saját városukat, annak változásait, fejlődését, élhetőségét. 2024. február 21. 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.