A nagy pestisjárvány idején játszódik Giovanni Boccaccio 1348 és 1353 között, a kórság évei alatt írt, de csak több mint egy évszázaddal a halála után kiadott novelláskötete, a Dekameron.
Kerettörténete szerint tíz fiatal elzárkózik egy vidéki házban, mai kifejezéssel élve önkéntes karanténba vonul. Esténként mindegyikük elmond egy történetet egy előre megszabott témában: tíz nap alatt száz történet hangzik el, ezek gyűjteménye a Dekameron.
'A városi biztosok a sok szennytől megtisztították a várost' (Fotó: MTI)
Boccaccio hosszas beszámolóvak kezdi a művét, melyben szemtanúként és túlélőként leírja, hogyan érte el Firenzét a pestis, ami “alig néhány esztendővel annak előtte bukkant fel a keleti országokban, s minekutána ottan rengeteg embert elpusztított, feltarthatatlanul harapódzott egy helyről a másra, s nyomorúságunkra a Nyugaton is elterjedt.” A hatóságok igyekeztek gátat szabni a járvány terjedésének, a “városi biztosok a sok szennytől megtisztították a várost, megtiltották, hogy oda bárminémű beteg ember betegye a lábát, s bőven osztogatták a jó tanácsokat az egészség megóvására”.
'Bőven osztogatták a jó tanácsokat az egészség megóvására' (fotó: MTI)
Leírja, hogy kór terjedésével egyre több kuruzsló jelent meg, “kik soha életökben nem tanulták a gyógyítás tudományát”, és félrekezelték a betegeket, akik közül sokan teljesen tünetmentesek maradtak egészen a halálukig. Bocaccio arról is beszámol, hogy “nem csupán a betegekkel való beszélgetés vagy érintkezés származtatta át az egészségesekre a betegséget vagy a tömeghalál csíráját, hanem kiderült, hogy a ruháknak vagy bármely más tárgynak az érintése, mit ím ez betegek érintettek avagy használtak, ezzel a betegséggel fertőzi azt, aki hozzányúl.”
Az emberek különböző módon reagáltak. Voltak, akik “mindenki mástól visszavonultan élték napjaikat; összegyülekeztek és bezárkóztak ama házakba, melyekben nem volt beteg, s élvezték a legfinomabb ételeket és a legpompásabb borokat, de igen mértékletesen és mindennémű kicsapongás nélkül; nem álltak szóba senkivel”, míg mások “éjjel és nappal hol egyik, hol másik kocsmába mentek, telhetetlenül és mértéktelenül ittak”. Megjelentek a fosztogatók, akik dőzsölhettek a betegség elől fejvesztve, minden értéküket hátrahagyva menekülők otthonaiban.
“A rokonok vagy soha, vagy csak nagy ritkán látogatták egymást, akkor is tisztes távolból”.
A szerző tragikus képet fest a társadalomról: ha valaki megbetegedett, a családja sorsára hagyta, elmenekült, “nagyon sokan voltak, kik tanúk nélkül költöztek el ez árnyékvilágból”, és “sokan meghaltak, kik talán megmenekedtek volna, ha segítettek volna rajtok: éspedig részben a megfelelő ápolás hiánya miatt”. A korabeli temetési szertartások elmaradtak, “a papok aztán nem bajlódtak a túlságosan hosszú és ünnepélyes szertartással, hanem a sírásók segítségével leeresztették a halottat az első sírba, melyet üresen leltek.”
'Hatalmas gödröket ástak, melyekbe százával bocsátották le az újabb halottakat' (fotó: AP)
“Mivelhogy a fent mondott rengeteg halott eltemetésére, melyekkel naponta és szinte minden órában elárasztották a templomokat, nem volt elegendő a temetők szent földje, különösen, ha régi szokás szerint mindegyiknek külön helyet akartak volna adni, a templomok melletti cintermek helyett, melyek már zsúfolva voltak, hatalmas gödröket ástak, melyekbe százával bocsátották le az újabb halottakat; ezekben aztán rétegekben egymásra halmozták őket, mint ahogy a hajóban berakják az árukat, kevéske földet hánytak rájok, mindaddig, mígnem a gödör színig betelt.”
A bevezetés után aztán Boccaccio már nem foglalkozik a járvánnyal, száz novellájában tükröt tart a kornak, történeteit átjárja a humor, az életöröm, és nem egyszer pajzán részletekkel szórakoztatja az olvasót. Az önkéntes karanténban pont olyan történetek hangzanak el, amilyeneket ma is mesélne egymásnak tíz fiatal, ha másfél hétre összezárnánk őket. A kor és a kór változott, de az emberi természet semmit.
Ajánlott olvasmány otthonmaradáshoz, ráadásul az egész ingyenesen elérhető az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában, ezen a linken.
