Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben

ma 15:13 // Forrás: V-Busz
A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt.

A V-Busz 2025-ös mérlege szerint a flotta környezeti terhelése csökkent, az utaskiszolgálás technológiai színvonala pedig szintet lépett, miközben az utasok is egyre tudatosabban választják a bérletet a menetjegyekkel szemben – közölte hétfőn a társaság.

Azt írják: az üzembiztonság terén 2025-ben is kimagasló volt a közlekedési társaság. Míg 2024-ben a közel 260 ezer indított járatból 56 maradt ki (ami már akkor is kiváló, 0,003%-os arányt jelentett), addig 2025-ben tovább javult ez a mutató: a 253 409 indított járatból mindössze 20 alkalommal történt törlés. Ez a gyakorlatilag zéróhoz közelítő hibaarány azt igazolja, hogy a technikai karbantartás és a forgalomszervezés hatékonysága elérte a maximumot.

Az éves közszolgáltatási futásteljesítmény 2 297 282 kilométert tett ki. Ez minimális, alig két százalékos csökkenést jelent a 2024-es 2 338 699 kilométerhez képest, ami a hálózat finomhangolásának és a felesleges párhuzamosságok kiszűrésének volt köszönhető.

A fenntarthatósági fordulat nem lassult: az elektromos buszok részaránya a teljes futásteljesítményen belül a 2024-es 15%-ról 15,9%-ra növekedett. A hét darabból álló e-flotta (6 szóló és 1 csuklós jármű) összesen 365 230 kilométert tett meg, miközben 410 253 kW áramot fogyasztott. Gázolajból pedig 799.380 litert használt el a cég.

A technológiai fejlődést jól mutatja, hogy gyakorlatilag megszűnt a különbség a dízel és az elektromos meghajtású járművek terhelhetősége között. Míg a legtöbbet futott dízelbusz 64 780 kilométert teljesített 2025-ben, addig a legaktívabb elektromos társa szinte hajszálpontosan ugyanennyit, 64 351 kilométert volt forgalomban. Ez cáfolja az elektromos közlekedéssel kapcsolatos korábbi aggályokat a hatótáv és a rendelkezésre állás tekintetében.

A jegy- és bérletértékesítési adatok egyértelműen a bérletkonstrukciók népszerűségét mutatják. A Közgyűlés korábbi döntése, amely mindössze egyetlen vonaljegy árában (350 Ft) maximalizálta a havi tanulóbérlet árát, 2025-ben hozta meg az igazi áttörést: az eladott diákbérletek száma a 2024-es 90 ezerről 105 428 darabra ugrott.

További számadatok:

  • Teljes árú bérlet: Összesen 51 445 darab fogyott (ebből 6 636 Veszprém Kártyás).
  • Nyugdíjas bérlet: 8 963 darabot vásároltak (ebből 2 603 Veszprém Kártyás).
  • Kedvezményes gyermekes havi bérlettel (melynek ára szintén mindössze 350 forint) utazók száma éves szinten 1 759 fő.

Ezzel párhuzamosan a menetjegyek forgalma kis mértékben csökkent: az elővételes jegyeknél 496 ezerről 492 ezerre, az autóbuszon váltott jegyeknél pedig 183 ezerről 176 ezerre mérséklődött a kereslet. Ez egyértelműen a bérlethasználat felé történő eltolódást jelzi, ami gyorsítja az utascserét és kiszámíthatóbb bevételt jelent a szolgáltatónak.

Az utasok kiszolgálásában ismét sikerült előre lépni: decemberben a megállókban megjelentek az első e-papír alapú kijelzők, amelyekből az év végére már 10 darab működött. A jegyvásárlást 21 modern automata teszi lehetővé a nap 24 órájában.

Végül az „emberi tényező” is tartogatott érdekességeket. 2025-ben 776 tárgyat hagytak el az utasok a buszokon, ezekből 276 került vissza a tulajdonosához. A leggyakrabban elhagyott tárgyak listáját a bérletek (133 db) és a sapkák (75 db) vezetik, de nem ritka a pénztárca (44 db) és az esernyő (39 db) sem.

A statisztikai adatok között azonban megbújnak egészen szokatlan esetek is: a sofőrök találtak már gázspray-t, hallókészüléket és routert is, a legfurcsább incidens pedig az a két egymást követő nap volt, amikor 10-10 kilogramm lisztet felejtettek a járatokon.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.