Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

A közösség immunrendszere is vizsgázik

2020. március 20. 10:10
Rendkívüli közgyűlést tartottak péntek reggel a Városházán, amelyen több technikai jellegű döntés is született, valamint a polgármester új adatokat is közölt a Veszprémben elrendelt hatósági karanténokról.

Városunkban a mai napig (március 20.) 39 lakásban rendeltek el hatósági karantént – mondta el Porga Gyula polgármester a közgyűlés elején tájékoztatójában. Hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy a karanténban lévő emberek betegek is lennének, csupán külföldről tértek haza, ez pedig azonnali jelleggel kéthetes házikarantént jelent védekezés céljából.

Az önkormányzat folyamatosan kapcsolatban van velük, a 39 érintett közül csupán egy ember kért önkormányzati segítséget, a többiek család és barátok segítségével tudják biztosítani maguknak a szükséges étkezést.

A polgármester kiemelte, hogy fel vannak készülve arra az esetre is, ha ez a szám emelkedne, önkormányzati és civil részről is alakultak olyan önkéntes akciócsoportok, amelyek az idős és az arra rászoruló embereknek segítenek.

Hozzátette, hogy a városban igyekeznek megtalálni azokat a beavatkozási pontokat, ahol minél hatékonyabban tudnak segíteni, nem csak a magánembereknek, hanem a vállalkozásoknak is.

A veszprémi Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány ezért kamatmentes hitelt biztosít a helyi vállalatok részére, elsősorban munkahelymegtartás céljából.

A képviselők a megszokottól eltérően, egy asztal kihagyással ültek egymás mellett a Városháza Kossuth-termébenA képviselők a megszokottól eltérően, egy asztal kihagyással ültek egymás mellett a Városháza Kossuth-termében

Több magánember és intézmény is jelezte, hogy szívesen vállalna aktív szerepet a védekezésben, elsősorban szájmaszkok gyártásával, vásárlásával. Ezen kívül anyagi támogatást is többen felajánlottak. Ez utóbbi kapcsán a közgyűlésen napirendre került

egy önkormányzati alszámla megnyitása, amelyre ezek a felajánlások érkezhetnek.

A Képviselőtestület egyhangúlag támogatta ezt a döntést.

A polgármester kitért arra is, hogy a jelenlegi helyzet miatt a városi költségvetést teljesen újra kell majd tárgyalni, hiszen megváltoztak a gazdasági körülmények. Hozzátette, hogy kellő tartalékuk van, valamint azáltal, hogy év elején lépett életbe a veszélyhelyzet, még nagyobb a mozgásterük a költségvetés újratárgyalásánál is.

Porga Gyula megköszönte a kormánypárti, valamint az ellenzéki képviselőknek is azt az együttműködő, konstruktív hozzáállást, amit ezekben a hetekben mutatnak. Úgy fogalmazott,

más esetben vannak köztük különbségek a politikai gondolkodásban, de ilyen rendkívüli helyzetben mégis közösen, egy irányba tudnak haladni, így pedig át fogja Veszprém is vészelni ezt az időszakot. Most a közösség immunrendszere is vizsgázik.

Több képviselő, köztük Katanics Sándor is szájmaszkban és védőkesztyűben vett részt a közgyűlésenTöbb képviselő, köztük Katanics Sándor is szájmaszkban és védőkesztyűben vett részt a közgyűlésen

Az ellenzék részéről Katanics Sándor (DK) és Hartmann Ferenc (MSZP) frakcióvezetők is megerősítették a polgármester szavait az együttműködésről. Amellett, hogy megköszönték a városvezetésnek, hogy mindent megtesznek a veszprémiek megóvásáért, a nyilvánosságon keresztül arra kérték az embereket, hogy tartsák be a szabályokat, figyeljenek egymásra, mert csak így lehet hatékonyan küzdeni a vírus terjedése ellen.

 

A közgyűlésen ezután a képviselő-testület döntött a gyermekétkeztetés további biztosításával kapcsolatos előzetes pénzügyi kötelezettségvállalásról, településrendezési eszközök módosításáról, valamint a már említett önkormányzati alszámla megnyitásáról, amelyre a vírus elleni védekezéshez szükséges pénzügyi adományokat tudják fogadni.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. ma 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.