Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Félidei értékelés a miniszterelnökkel

2020. február 21. 13:49
A Modern Városok Program projektjei mellett egy új, eddig kevés figyelmet kapott fejlesztés is szóba került Orbán Viktor miniszterelnök és Ovádi Péter országgyűlési képviselő szerdai találkozóján. Az egyeztetés részleteiről a képviselőt kérdeztük.

Telefonon értük el Ovádi Pétert, aki épp Budapestről tartott haza Veszprémbe, miután részt vett az Országgyűlés csütörtöki ülésnapján. A vita egyébként a börtönbiznisz visszaszorítását megcélzó törvényjavaslatról szólt, amelyben Ovádi is felszólalt, emlékeztetve a képviselőket, hogy miközben az államtól milliárdokat perelnek ki a fogvatartottak, Marian Cozma családja a mai napig nem kapta meg a jogosan megítélt kártérítést. Többek közt az ilyen esetek miatt is fontos, hogy gátat szabjon az új törvénytervezet a „börtönbiznisz” névre keresztelt folyamatnak – fogalmazott a képviselő.

A következő időszakban még nagyobb figyelem fog hárulni erre a témára, hiszen a kormány nemzetközi konzultációt kezdeményezett.

Veszprém jövőbeni terveinek szempontjából viszont fontosabb volt az a miniszterelnöki találkozó, amire szerdán került sor.

Ovádi Péter és Orbán Viktor részletesen átnézték a Modern Városok Program fejlesztéseit (fotó: Benkő Vivien Cher / Miniszterelnöki Kabinetiroda)Ovádi Péter és Orbán Viktor részletesen átnézték a Modern Városok Program fejlesztéseit (fotó: Benkő Vivien Cher / Miniszterelnöki Kabinetiroda)

Kérdésünkre, miszerint mi volt az apropója, hogy épp most tartottak egy négyszemközti nagy egyeztetést a miniszterelnökkel, Ovádi Péter rávilágított arra, hogy a jelenlegi kormányzat éppen félidejénél tart, ezért időszerű volt, hogy részletesen áttekintsék, összefoglalják az eddigi eredményeket és a jövő feladatait a miniszterelnökkel.

2016-ban Veszprémben jelentette be Orbán Viktor, hogy a Modern Városok Program keretében a megyeszékhelyen is több hiánypótló beruházást támogat majd az állam. Ezek közül némelyik már a végéhez közeledik, mások esetében pedig most érnek a részletes előkészítő munka végére és a következő 2-3 évben fognak ténylegesen is megvalósulni.

Az állatkerti fejlesztések nagy része már megvalósult, ezzel pedig Veszprém amúgy sem szegényes turisztikai attrakciói egy még magasabb szintre léptek. Az új uszoda falai is állnak már, a munkagépek pedig nem állnak meg, a terveink szerint 2021 tavaszán megnyithatjuk a komplexumot

- kezdte Ovádi Péter azokkal a fejlesztésekkel, amelyek már nem csak a tervezőasztalon léteznek.

A 8-as és 82-es utak összekapcsolásánál a Miniszterelnökség már elrendelte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nél a tervezést, ez a beruházás 2022-re elkészül, megoldva az Aréna és az uszoda régóta fennálló közlekedési problémáját.

Szintén a közlekedést fogja segíteni, de nem a földön, hanem fölötte az aranyosvölgyi viadukt, ami jelen állás szerint 2024-re fog elkészülni.

Egy ilyen híd esetében rendkívül precíz és részletes tervek készülnek, valamint az engedélyeztetési folyamat is időigényes, de szerencsére minden az ütemterv szerint halad

- indokolta Ovádi a későbbi dátumot.

A Petőfi Színház felújításának projektje ugyanúgy a Modern Városok része, de 2020-tól az önkormányzattól átkerült a Nemzeti Beruházási Ügynökséghez, tekintettel annak volumenére ez az állami szervezet fogja lebonyolítani, várhatóan 2023-ig.

Az iparos park fejlesztést viszont továbbra is az önkormányzat menedzseli. Ez a projekt egyébként egy teljesen újszerű megoldás lesz az országban. A 8 milliárdos fejlesztés részeként Veszprémben építik fel azt a központot, amit a legmodernebb, a különböző szakképzésekhez kapcsolódó XXI. századi eszközökkel fognak felszerelni. Ez az egyedülálló oktatási központ nem csak a diákoknak kínál még ideálisabb feltételeket, hanem az oktatók számára is helyet kap egy továbbképző akadémia 2021 végére.

A Modern Városok Program beruházásai mellett a találkozón szóba kerültek további fejlesztések is mind Veszprémben, mind a vonzáskörzetében. Az egyik leglátványosabb a déli elkerülőút megépítése lesz. Ovádi elmondása szerint ennek a fejlesztésnek a megvalósításáért ő maga is sokat dolgozott és mára eljutottak addig, hogy aláírt szerződés van a kivitelezővel, 2022-ig pedig elkészül a litéri csomóponttól a füredi kereszteződésig tartó új szakasz.

Az új déli elkerülővel megszűnnek a forgalmi torlódásokAz új déli elkerülővel megszűnnek a forgalmi torlódások

A miniszterelnökkel szerdán arról is tárgyalt, hogy ne álljon meg a füredi csomópontnál ez a szakasz, hanem a későbbiekben a csatári elágazóig hosszabbítsák meg.

A fejlesztések mellett szóba került az Európa Kulturális Főváros projekt is, amelynek élére tavaly decemberben Navracsics Tibort nevezték ki kormánybiztosként.

Miniszterelnök úr is megerősítette, hogy Navracsics Tibor személye garancia az EKF sikerére

- mondta el portálunknak Ovádi.

A megyeszékhely mellett a kistelepülések helyzetéről is szó esett. Ovádi Péterhez tartozó választókörzetben több olyan falu is van, amelyek a tavaly meghirdetett Magyar Falu Program elsődleges kedvezményezettei lehetnek. A képviselő kérte a miniszterelnököt, hogy ezt a programot sokáig tartsák fent, hiszen olyan valós – kistelepülésekre jellemző – problémákra ad választ, ami nagyban elősegíti a falusi élet ismételt fellendülését.

A környező települések egyébként a tavalyi évben rendkívül hatékonyan éltek ezekkel a lehetőségekkel, hiszen közel 1 milliárd forintot sikerült elnyerniük, olyan falu pedig nem volt, ahol legalább egy projekt ne valósult volna meg ebből a keretből.

Orbán Viktor egyébként jól ismerte a helyi fejlesztéseket, terveket. Ovádi Péter elmondta, hogy a miniszterelnöknek jó véleménye van Veszprémről, valamint többször is dicsérte az itteni épített és természeti értékeket is, a gyönyörű környezetet.

A miniszterelnök jó véleménnyel van Veszprémről és többször dicsérte a város szépeségétA miniszterelnök jó véleménnyel van Veszprémről és többször dicsérte a város szépeségét

A találkozón még egy fontos téma előtérbe került, amit Ovádi Péter személyes ügyének tart. Az állatvédelem az elmúlt időszakban sokkal jobban a figyelem középpontjába került, a jövőben pedig tényleges előremozdulás is várható ezen a téren. Ovádi már hosszabb ideje részt vesz a készülő állatvédelmi törvény módosításának kidolgozásában, emellett pedig Veszprémben tervezik egy új, modern állatmenhely megépítését.

Ezt a projektet a működő állatmenhelyekkel és állatvédő egyesületekkel közösen szeretnék megvalósítani és hasonlóan az iparos park projekthez, ez is egy mintaberuházás lenne, amit az országban később többen is követhetnek.

A miniszterelnök pozitívan állt ehhez a kérdéskörhöz, a jövőben további előremozdulás várható a témában, amiről mi is beszámolunk majd.

vehir.hu
további cikkek
Rendőrkézen a körözött állatkínzó kék fény Rendőrkézen a körözött állatkínzó A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki az 51 éves szentgáli férfit. ma 12:47 Orbán Viktor: garantálom az édesanyák adókedvezményének bevezetését közélet Orbán Viktor: garantálom az édesanyák adókedvezményének bevezetését Személyesen vállalt garanciát Orbán Viktor miniszterelnök a két- és háromgyermekes édesanyák adókedvezményének bevezetéséért pénteken a közrádióban. ma 10:14 Kizárás vagy kifogás? A veszprémi ifjúsági ház megszűnése mögötti igazi tények közélet Kizárás vagy kifogás? A veszprémi ifjúsági ház megszűnése mögötti igazi tények Futótűzként terjedt a hír a közöségi médiában, hogy megszűnt a veszprémi ifjúsági ház, mert a tulajdonos zárat cseréltetett, amiről az ifiház üzemeltetőjének, a Lélektér Alapítványnak nem szólt. Utánajártunk a jelenleg a mártír szerepébe helyezkedő alapítvány vádjainak tevékenységük ellehetetlenítéséről, a tények pedig egyre inkább azt mutatják, hogy valójában nem az ő kivéreztetésükről van szó. Épp ellenkezőleg. Hosszú éveken át a város súlyos adóforintokkal támogatta a munkájukat, az ifiház pedig már hosszú ideje nem is működött eredeti funkciójában. tegnap 16:25 Európában is híre ment a veszprémi Szent Margit Katolikus Óvodának fenntarthatóság Európában is híre ment a veszprémi Szent Margit Katolikus Óvodának „Tátva maradt a szájuk.” – Így foglalta össze röviden a projekt hazai koordinátora azoknak a külföldi hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembereknek a reakcióját a Szent Margit Katolikus Óvoda környezettudatosságra nevelő megoldásainak megismerése után, akik két napot töltöttek Veszprémben, hogy megismerjék és kicseréljék egymás jó tapasztalatait a hulladékgazdálkodás, azon belül is szerves hulladék hatékony felhasználása kapcsán. A határokon átívelő kezdeményezésnek nem ez volt az első állomása Veszprémben és valószínűleg nem is az utolsó. tegnap 21:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.