Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ellenzék szerint a polgármester nem kíváncsi a lakosok véleményére V-Busz ügyben

2020. január 22. 10:31
Az ellenzéki képviselők sajtótájékoztatójára Porga Gyula közleményben reagált. A polgármester szerint a V-Busz sikere nagyon fontos érdeke a városnak, és felajánlotta a Kossuth-termet lakossági tanácskozásra.

Gerstmár Ferenc, Hartmann Ferenc és Katanics Sándor ellenzéki önkormányzati képviselők tartottak sajtótájékoztatót szerda reggel a Hotel előtti buszmegállónál, melynek témája a V-Busszal kapcsolatos közmeghallgatás meg nem tartása volt. Korábban hét ellenzéki képviselő kezdeményezte közösen a polgármesternél, hogy hirdessenek közmeghallgatást a V-Busz működésével és menetrendjével kapcsolatban, ám Porga Gyula nem hirdette azt meg. Az ellenzék szerint a polgármester nem kíváncsi a lakosok véleményére.

Porga Gyula polgármester közleményben reagált, melyben azt írja, az ellenzéki képviselők által V-busz menetrend ügyében kezdeményezett közmeghallgatást indokolatlan megtartani, hisz legutóbb november végén, azaz nem egész két hónapja volt ilyen esemény városunkban, és a törvény évente egy közmeghallgatást ír elő.

Gerstmár Ferenc, Hartmann Ferenc és Katanics Sándor a 2020 január 22-én reggel tartott sajtótájékoztatónGerstmár Ferenc, Hartmann Ferenc és Katanics Sándor a 2020 január 22-én reggel tartott sajtótájékoztatón

„A V-busz drasztikus költségnövekedésének okait feltárandó belső eredményei után a személyi konzekvenciát levontam és azzal bíztam meg a cég menedzsmentjét, személy szerint Pálinkás Norbert igazgató urat, hogy a szolgáltatás színvonalának tartása mellett gondoskodjon a stabil, megbízható és kiszámítható működésről, valamint a költségek fokozatos lefaragásáról. Ennek a kérésnek a következménye többek között az elmúlt egy év tapasztalatára alapozott új menetrend, amelynek kommunikációja – be kell vallani – nem volt kifogástalan.

A V-busz sikere nagyon fontos érdeke a városnak, és az ügyet eszerint is kezeljük: a nyilvánosság kontrollja mellett, a képviselőtestület tagjaival együtt, a szakmai kereteket megőrizve, és nem megengedve, hogy azt politikai pankrációvá silányítsák. A komfortos városi tömegközlekedés kialakítása valamennyi hazai település nagy feladványa, és sajnos nincsenek előttünk tökéletes modellek. Ezért aztán jobbára a magunk útját kell járnunk, és a magunk kárán kell tanulnunk. A végleges megoldás megtalálásához idő kell”- áll a közleményben.

Porga Gyula azt is írta, hogy amennyiben az ellenzéki képviselők továbbra is fontosnak tartják a lakossági meghallgatás létrehozását, úgy természetesen a Városháza Kossuth-termét térítésmentesen, a szükséges technikai feltételek mellett biztosítják erre a célra, Pálinkás Norbert igazgató úr és munkatársai aktív részvételével.

Az ellenzék ennek hatására a jövő heti közgyűlés napjára, január 30-án 17 órára, a Városháza Kossuth termébe hirdetett ellenzéki fórumot.

Ge. Á.
további cikkek
Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára közélet Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára A Házasság hete alkalmából, idén tizedik alkalommal hirdetett rajzpályázatot a Kukkantó Baráti Kör Egyesület, méghozzá 4-14 év közötti gyermekeknek, "Szeretem a családom, mert mindenki a barátom" címmel. A pályázat fővédnöke Porga Gyula polgármester volt, az eredményhirdetésre pedig szombat délelőtt került sor a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában. tegnap 10:31 Állandó takarító személyzet lesz a vonatokon közlekedés Állandó takarító személyzet lesz a vonatokon Minden vasúti IC-kocsin folyamatos lesz a takarítás, különösen a mosdókban, jelentette be Lázár János a Facebookon. Az építési és beruházási miniszter a vasúti szolgáltatások fejlesztése mellett a buszos közlekedés innovációjáról is beszélt, eszerint hamarosan ezer új, javában magyar gyártmányú buszt állítanak szolgálatba. 2025. február 14. 12:57 Amikor állatok végzik el a hivatalok munkáját közélet Amikor állatok végzik el a hivatalok munkáját Cukiság-cunamiként tarolta le a hír a nemzetközi sajtót a napokban: hódok néhány nap alatt megépítették azt a gátat, amit a cseh hivatalok hét év alatt sem voltak képesek a kivitelezési fázisig eljuttatni. 2025. február 13. 22:16 Parkolókat és lakásokat építtetne, a belváros rehabilitációját sürgeti a Híd a Városért közélet Parkolókat és lakásokat építtetne, a belváros rehabilitációját sürgeti a Híd a Városért A belvárosi rehabilitáció következő ütemének előmozdítására, az önkormányzati bérlakások számának bővítésére és további parkolóhelyek létesítésére tett javaslatot a Híd a Városért frakciója.  2025. február 14. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.